Hello, Steve Terence vagyok.

2010. március 31. 14:30 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Szól a kéretlenül kapott e-mail. Én meg nem. Na mindegy. Ha valaki pont Steve Terence, ez lehetne ugyan egyéni szociális probléma is, de sajnos most már nem az, hiszen egy spam üzenet keretében megosztották mindezt velünk. Vajon most kaptunk egy titkos varázsmódszert a 10.8 százalékosra emelkedett munkanélküliség, és pénzügyi kilátástalanság leküzdésére?

Akik nem szeretnének tovább olvasni, annak akkor előre eláruljuk, a pincér a gyilkos, és valóban ő tette a nyomravezető lószőrt a bárszekrénybe;-) Illetve ja igen, és valószínűleg nem jó az emlegetett varázsmódszer sem. Az állítólagos Steve Terence-nek a Google keresőben kevés a nyoma, számunkra már ez sem túl jó előjel. A szerényen csak pénzeső.com oldal idén, 2010 januárjában került domainbejegyzésre, csak ettől persze még lehetne hiteles, sikeres, és hasonlók. Ennek ellenére már a hamis antivírusok weboldalairól ismert áradozó álolvasói levelek is övezik: Steve, Maggi, Krisztina köszöni, Emánuel hálás, Malyomváry Armandó egy nap leforgása alatt megduplázta a családi konyhapénzt, Kovács Brezsnyevke pedig már fel is mondott munkahelyén, a Fogaskerék Fogatlanító Kisszövetkezetben és már ebből éli fényűző életét, e hálálkodó levelet is a Jaguárja bőrkormányán pötyögte be a gyémántokkal kirakott Blackberryjébe ;-)

Le hát a kizsákmányoló unalmas hétköznapi munkával, keresse meg mindenki mostantól a forradalmi online kaszinózással a betevőt, vagy mellékest, de akár napi 400 EUR, azaz kábé 106 000 HUF-ot. Zsebpénzre pont elég is lesz, ha kicsit összehúzzuk magunkat :-) Ehhez elég mindössze mindig a feketére vagy a pirosra tenni zsetonjainkat, folyamatosan duplázni, amíg az adott szín nem veszít, aztán váltani, és kész is, höhö...

Ki vagy te, ez tényleg jó kérdés. Vajon ha öreg, kopasz, szemüveges és csúnya lenne, akkor is tódulnának az emberek, vagy csak így, ha egy jósvádájú mosolygós NCIS helyszínelő ábrázat néz szembe velünk?

Elég olvasgatni Nemere István: Szélhámosok könyvéből, vagy csak elővenni a józan eszünket, hogy feltegyük a nyelvtanilag selejtes, de már szinte közhelyszerű "és akkor ezt így hogy" kérdést. Ilyen nyerő, bombabiztos szisztéma nem létezik. Még ha logikai feltételezésként lenne is ilyen, elhiszi-e bárki, hogy ha valaki egymaga százmilliókat nyerhetne, akkor majd a titkok tudója csak úgy megosztja az egyszerű plebejusokkal a becses titkot? Mégis, ha az olvasók közül bárki ebből tartja el magát és családját, kommenteljen nekünk bátran, szeretünk a jó hírekről is beszámolni.

Bár a dubai MLM kiemelkedő nyertesei sem jeleztek vissza eleddig felhívásunkra, de ez biztos csak az APEH miatti félelmükben nem tették :-). Ha pedig valaki esetleg matematikus, és szemléletesen bebizonyítaná az olvasóknak az említett szisztéma lehetetlenségét, őt is szeretettel várjuk még bátrabb kommentelésre.

10 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atko 2010.03.31. 14:31:53

Úristen én meg már évek óta nem nézem meg a spam mappám a gmail-ben!
Mennyi pénztől eshettem el eddig! A francba!
Amúgy Húsvétra minden jót!

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2010.04.01. 10:56:09

Szia Atko!

Köszi a jókivánságokat, Neked is és minden Olvasónak Boldog Húsvéti Ünnepeket kívánok.

cworm (törölt) 2010.04.01. 13:27:09

Hali, a többi pcworld-ös cikked is elérhető pdf formátumban valahol?

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2010.04.01. 14:03:51

Szia Cworm!

Itt van balra egy bazi nagy oldaldobozban az összes.

Lord Bundi 2010.04.02. 19:47:51

Ez már igen régóta ismert trükk
nagyon egyszerü
ha mindíg duplázod a pénzed akkor ha mindíg veszítesz is, ha legalább 1* nyersz akkor is 1 forinttal többet nyertél mint amennyit elötte veszítettél...
(egyszerü...2es számrendszer (ugyebár abba mindíg a duplája a köv szám az elötte lévőnek és az összes előző összege 1el kisebb mint a köv szám))
Ez nem nagy trükk meg milliárdos módszer ez ezer éves...

actonic 2010.04.12. 16:46:38

Tényleg egyszerű. Ha duplázod a pénzed, és valamikor nyersz, az a veszteségednél mindíg több lesz a nyereséged.

Mi van ha pl. 7 veszteségig van pénzed, és pirossal játszol, majd mindig piros lessz még a 8. -on is. Ezt nevezik szerencsejátéknak. Elveszted az összes pénzed, ami sok lehet.

Egyébként logikailag jó.

A kétkedőknek meg írták, hogy próbálják ki demó módban az egészet, aztán rájönnek hogy tetszik vagy nem.

Én két dolog miatt nem csinálom. Nincs most kezdőtőkém ehhez, és kicsit majrés vagyok annak ellenére hogy jó ötletnek tartom. Meg elég sokszor kell szerencsésnek lenned, hogy összejöjjön valami. Na meg hogy mivan a túl sokszor piros vagy fekete.

Valaki okosabb nálam?
Csinálja?
emailcímet a honlapon nem láttam. :(
Ja és félni kell ezektől az oldalaktól,, a kaszinóstól, meg a banki oldalaktól vírusvédelmileg?

Kösz
Robi

actonic 2010.04.12. 17:02:07

@Lord Bundi: Mi a véleményed a antivirus.blog.hu/2010/03/31/hello_steve_terence_vagyok -on amit írtam? Kiváncsi vagyok a véleményedre.

Te játszanál?

Kösz
Robi

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2010.04.12. 18:57:15

Szia Actonic!

A kaszinóstól kártevőileg nem kell okvetlenül félni, ha szeretsz játszani, bár átverős, fertőző oldal mindenhol lehet. Aki nem játszik, az bátran bekapcsolhatja a kéretlen, veszélyes, stb alkalmazások szűrését, és akkor az ilyen nem fertőző, de reklámokat kéretlenül adó cuccokat szűri.

A valódi bankos oldalaktól nem kell félni, csak a hamisítottaktól. Figyelni kell, tanusítványt ellenőrizni, internet biztonsági csomagot használni, OS-t frissíteni, kéretlen linkekre nem kattintani, kb ilyenek.

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2010.04.12. 18:59:08

Lord Bundi, Actonic:

Jah igen, a sakk játék feltalálója is kért jutalmul egy búzaszemet az első kockába, kettőt a másodikba, és mindig a dupláját a következőbe. Nem sikerült őt kifizetni, mert a 64. kockába már a Földgolyó több évi termését kellett volna tenni :-D
süti beállítások módosítása