Assange a social engineering új szupersztárja

2011. január 21. 13:30 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Szinte nem is értjük, miért nem hamarabb csaptak le rá a kártevőterjesztők. A hamis RIAA szerzői jogi email után a jövőben már azon sem fogunk majd csodálkozni, ha Wikileakses tartalmak olvasása ürügyén kapunk hamis jogi fenyegetést, és persze mellé egy okosba elintézhető egyszerűsített bírságot.

A Technet számolt be arról, hogy telefon hívogatnak fel véletlenszerűen embereket (angol nyelvterületen) és azt közli velünk a gépi hívás, hogy a Wilikeaks oldalak olvasása miatt 25 ezer USD, vagy börtön várhat ránk. Ám minő meglepetés, van módja a büntetés elkerülésének, az pedig egy megadott ismeretlen telefonszám felhívása, és ott egy jelentősen alacsonyabb összeg átutalása nyújtja a bűnbocsánati búcsúcédulát - amit persze el is hiszünk nekik, hiszen olyan kedvesen mondják.

Természetesen a számítógépek sem maradhatnak ki mindebből. Amíg van, aki mindenre kattint, ami mozog, addig meg lesz a csalásokból, kártevőterjesztésből élő bűnözők betevője, nem fáradnak hiába.

Az F-Secure blogja írta meg először, hogy Assange nevével visszaélve böngészés közben egy olyan trójai kártevő terjed, amely a Jegyzettömb (Notepad) alkalmazás orosz változatát tölti le a megfertőzött gépekre, majd azt megnyitva egy állítólagos Julian üzenetet jelenít meg a képernyőn. Bizonyos, hogy nem ez az utolsó ilyen próbálkozás, és érdemes lesz továbbra is óvatosabban kattintgatni a kéretlen tartalmakra.

Az nyilván sokaknak lehetett felemás élmény, hogy hiába szavaznak a népek jóval többen az Év Embere versenyben Assange-ra, azt mégis Zuckerberg nyerte meg. Ennek persze több és mélyebb oka is van, amikbe most nem megyünk bele, helyette zárásként inkább Juian erre való frappáns reagálását mutatjuk be.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása