Autorun és Iframe széllelbélelve jönnek

2011. június 29. 15:40 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Az ESET minden hónapban összeállítja a Magyarországon terjedő számítógépes vírusok toplistáját, melyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik a hazai felhasználók számítógépeit.

A Cseh Tamást idéző főcím szerint a Conficker korszak után látszólag Autorun korszak köszöntött ránk. Messzemenő következtetéseket persze még korai lenne levonni, mindenesetre a korábbi örök második helyezett Autorun vírus már második alkalommal vezeti a mezőnyt. Mint az közismert, a bűnözők előszeretettel építenek arra, hogy a legtöbb felhasználó kényelemből nem tiltja le az automatikus futtatást a Windows operációs rendszerek alatt, és ezzel fertőzésnek teszi ki a gépét. Bár a Microsoft felmérése szerint az időközben kiadott frissítéseknek köszönhetően az Autorun veszély általánosságban csökkenő tendenciát mutat, nálunk ez egyelőre még nem éreztette a hatását. A Windows automatikus futtatás funkcióját kihasználó kártevők USB kulcsokon és más külső adathordozókon terjednek.

Túl sok mozgást ezúttal nem lehetett észlelni a tízes listánkban, egyedül a  HTML/Iframe.B vírus megjelenése bolygatta fel némileg a kialakult sorrendet. A hatodik helyre érkező újonc egyfajta gyűjtőneve az olyan vírusoknak, amelyek HTML weboldalak Iframe tagjeibe ágyazódva egy megadott URL helyre irányítják át a böngészőt a felhasználó tudta és engedélye nélkül.

Ilyen kártékony kódokat tartalmazó weboldallal manapság már bárhol találkozhatunk, és rég nem igaz, hogy emiatt csak a pornográf vagy warez oldalak látogatói lennének veszélyben, hiszen banner hirdetések, ártatlan szavakra való Google keresés találatai is tartalmazhatnak ilyet.

Ahogy előző havi statisztikáinkban is utaltunk már arra, hogy internetböngészőnk biztonsági beállításait érdemes rendszeresen felülvizsgálni, továbbá a weblapok látogatása alkalmával automatikusan lefutó, és esetlegesen kártékony JavaScript kódok ellen a böngészőbe épülő modulokkal is érdemes megerősíteni webes védelmünket.

Az ESET több százezer magyarországi felhasználó visszajelzésein alapuló statisztikai rendszere szerint 2011. májusában a következő 10 károkozó terjedt a legnagyobb számban, és volt együttesen felelős az összes fertőzés 22.97 %-áért.

1. INF/Autorun vírus
Elterjedtsége a májusi fertőzések között: 5.08%
Előző havi helyezés: 1.


Működés: Az INF/Autorun gyűjtőneve az autorun.inf automatikus programfuttató fájlt használó károkozóknak. A kártevő fertőzésének egyik jele, hogy a számítógép működése drasztikusan lelassul.

A számítógépre kerülés módja: Fertőzött adathordozókon (akár MP3-lejátszókon) terjed.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21autorun

2. Win32/Conficker féreg
Elterjedtsége a májusi fertőzések között: 4.68%
Előző havi helyezés: 2.


Működés: A Win32/Conficker egy olyan hálózati féreg, amely a Microsoft Windows MS08-067 biztonsági bulletinben tárgyalt hibát kihasználó exploit kóddal terjed. Az RPC (Remote Procedure Call), vagyis a távoli eljáráshívással kapcsolatos sebezhetőségre építve a távoli támadó megfelelő jogosultság nélkül hajthatja végre az akcióját. A Conficker először betölt egy DLL fájlt az SVCHost eljáráson keresztül, majd távoli szerverekkel lép kapcsolatba, hogy azokról további kártékony kódokat töltsön le. Emellett a féreg módosítja a host fájlt, ezáltal számos antivírus cég honlapja elérhetetlenné válik a megfertőzött számítógépen.

A számítógépre kerülés módja: Változattól függően a felhasználó maga telepíti, vagy egy biztonsági résen keresztül felhasználói beavatkozás nélkül magától települ fel, illetve automatikusan is elindulhat egy külső meghajtó fertőzött Autorun állománya miatt.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21conficker

3. JS/Redirector trójai
Elterjedtsége a májusi fertőzések között: 2.48%
Előző havi helyezés: 3


Működés: A JS/Redirector trójai egy olyan kártékony JavaScript, amely lefutva  kéretlen böngésző ablakokat jelenít meg, emellett hátsóajtót nyit a rendszerben, és további kártékony kódokat próbál meg letölteni különféle távoli weboldalakról.

A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/!redirector

4. Win32/HackMS trójai
Elterjedtsége a májusi fertőzések között: 1.86%
Előző havi helyezés: 5.


Működés: A Win32/HackMS alkalmazás eredetileg egy kalóz kulcsgeneráló eszköz, amely azonban kártevőt is tartalmaz. A program telepítésekor rejtett állományokat és olyan bejegyzéseket is létrehoz a rendszerleíró-adatbázisban, amelyek a hálózati beállításokat és a keresési eredményeket titokban módosítják a számítógépen.

A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/hackkms-a

5. Win32/PSW.OnLineGames trójai
Elterjedtsége a májusi fertőzések között: 1.99%
Előző havi helyezés: 4.


Működés: Ez a kártevőcsalád olyan trójai programokból áll, amelyek billentyűleütés-naplózót (keylogger) igyekszenek gépünkre telepíteni. Az ide tartozó károkozóknak rootkit komponensei is vannak, melyek segítségével igyekeznek állományaikat és működésüket a fertőzött számítógépen leplezni, eltüntetni. A kártevőcsalád ténykedése jellemzően az online játékok jelszavainak ellopására, majd a jelszóadatok titokban történő továbbküldésére fókuszál. A bűnözők ezzel a módszerrel jelentős mennyiségű lopott jelszóhoz juthatnak hozzá, amelyeket aztán alvilági csatornákon továbbértékesítenek.

A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21psw-onlinegames

6. HTML/Iframe.B vírus
Elterjedtsége a májusi fertőzések között: 1.32%
Előző havi helyezés: -


Működés: A HTML/Iframe.B egy gyűjtőneve az olyan vírusoknak, amelyek HTML weboldalak Iframe tagjeibe ágyazódva egy megadott URL helyre irányítja át a böngészőt a felhasználó tudta és engedélye nélkül.

A számítógépre kerülés módja: Fertőzött weboldalakon terjed.
Bővebb információ: Részletes leírása szerkesztés alatt

7. Win32/VB féreg
Elterjedtsége a májusi fertőzések között: 1.32%
Előző havi helyezés: 6.


Működés: A VB.EL (vagy más néven VBWorm, SillyFDC) féreg hordozható adattárolókon és hálózati meghajtókon terjed. Fertőzés esetén megkísérel további káros kódokat letölteni az 123a321a.com oldalról. Automatikus lefuttatásához módosítja a Windows Registry HKLM\SOFTWARE\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Run bejegyzését is. Árulkodó jel lehet a sal.xls.exe állomány megjelenése a C: és minden további hálózati meghajtó főkönyvtárában.

A számítógépre kerülés módja: Fertőzött adattároló (USB kulcs, külső merevlemez stb.) csatlakoztatásával terjed.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21vb

8. Win32/Shutdowner trójai
Elterjedtsége a májusi fertőzések között: 1.27%
Előző havi helyezés: 7.


Működés: A Win32/Shutdowner trójai fertőzés esetén módosítja a rendszerleíró-adatbázisban az automatikus lefutás egy kulcsát, hogy a kártevő minden rendszerindításkor lefuthasson. Rootkit komponenssel is rendelkezik, így működése során fájlokat rejt el a fájlkezelő alkalmazások elől, még akkor is, ha ezek az állományok nincsenek ellátva rejtett attribútummal. Legfőbb és legszembetűnőbb hatása, hogy büntetőrutinja lekapcsolja az éppen futó Windows rendszert, és ezzel zavarja a munkát, de akár adatvesztést is okozhat.

A számítógépre kerülés módja: a felhasználó tölti le és futtatja.
Bővebb információ:  http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/shutdowner-aa

9. Win32/Tifaut trójai
Elterjedtsége a májusi fertőzések között: 0.96%
Előző havi helyezés: 8.


Működés: A Wind32/Tifaut fájlokat hoz létre a C:\Windows\System32 mappában csrcs.exe és autorun.inf néven. A kártékony EXE fájl automatikus lefuttatásához külön bejegyzést is készít a rendszerleíró-adatbázisban. Működése során több különféle weboldalhoz kísérel meg csatlakozni, és azokról további kártékony kódokat tölt le.

A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21tifaut

10. HTML/ScrInject trójai
Elterjedtsége a májusi fertőzések között: 0.69%
Előző havi helyezés: 10.


Működés: A HTML/ScrInject trójai egy RAR segédprogrammal tömörített állomány, amely telepítése során egy üres (c:\windows\blank.html) állományt jelenít meg a fertőzött gép böngészőjében. Hátsó ajtót nyit a megtámadott rendszeren, és ezen keresztül a háttérben további kártékony JavaScript állományokat kísérel meg letölteni.

A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/scrinject-b-gen

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása