Bárlista helyett Facebook credit score

2011. december 21. 19:10 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Hogy miért nem mindegy, mit lehet rólunk találni a neten, azt már jószerével kitárgyaltuk az Amit tudni akartál a Privacyról, de sosem merted megkérdezni című színes, szélesvásznú sorozatunkban. Ám a valóság most már ezen is túllépett, és ahogy ez Hihetetlen történetek rovatunk mai adásából kiderül, hamarosan akár új szempontokon is múlhat majd, ki kaphat hitelt és ki nem.

Pici idő még, és a Menekülő ember című film elevenedhet majd meg a Való Világ, és egyéb mélyen intellektuális valóság show-k műsorán. Ám a pénzügyi válság, és az ehhez kapcsolódó új szempontrendszer miatt van, aki a fejlődésben már ennél is előrébb tart, az orrunk előtt integet, ám mi már nem biztos, hogy őszinte mosollyal orcánkon integetünk majd vissza neki.

Ahogy a leadben jelzett kompromittáló szennyest üzemszerűen kereső leendő munkaadók, kormányzatok, politikai ellenfelek, vállalkozási területen szereplő konkurens versenytársak, válóperes ügyvédek 60-90%-ban támaszkodnak a Facebookon fellelhető adatokra, egy új szereplő is becsatlakozhat ezen adatbányászokhoz: ez pedig nem más, mint a pénzügyi szektor.

Ahogy azt egy korábbi nemes veretű posztunkban már írtuk, vannak riasztóan érdekes dolgok Földön s égen, például egyes helyeken az a szokás dívik, hogy ha állásügyben jövünk, akkor az interjún elkérik a közösségi oldalakon használt jelszavainkat.

A hongkongi illetőségű Lendo cég ezúttal azzal az ötlettel állt elő, hogy a kölcsönért folyamodó delikvenstől bekérik a Facebook, Twitter, Gmail, Yahoo és Windows Live belépési kódjait, de ezek közül minimum hármat kötelezően. Az ott begyűjtött információk alapján aztán legenerálnak egy ránk jellemző mutatószámot, amely eldönti, megkaphatjuk-e az áhított kölcsönt vagy sem. A végeredmény titkos kalkulációs összetevők és szempontok mellett annak a kiértékelésén is múlik, milyen jellegű információkat osztottunk meg és kikkel, felvázolva rólunk egy szociális gráfnak nevezett közösségi médiából kinyerhető jellemzőt.

Ennek fényében elmondható, egyre nagyobb súlyt kap és kaphat a közösségi média, ha egy vállalkozás vagy cég nincs a Facebookon, már egyenesen hendikeppel indul. Ám a közösségi lenyomat a magánszemélyek szempontjából is egyre nagyobb jelentőséget kap, nyakunkon a Timeline, és bár a fenti kölcsönkérvénnyel kapcsolatos vizsgálati módszer egyelőre csak a Fülöp-szigeteken fungál, könnyen az új idők előfutára lehet, amire aztán hamarosan majd a teljes banki szféra is rákaphat. A jövő elkezdődött.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása