Elégedetlenek vagyunk a Facebook biztonságával

2013. július 24. 22:24 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Ez derült ki egy 2013-as friss felmérésből, amely amerikai felhasználók körében gyűjtött adatokat tartalmaz.

Az E-Business júliusi jelentése szerint a felhasználókat rettentően zavarja a rengeteg reklám, emiatt 27%-uk panaszkodott. Emellett a biztonsági beállítások elégtelensége is kevéssé óvja meg szerintük privát szférájukat, erről árulkodik az a számadat, miszerint az előző évi értékhez képest 1.4 százalékkal kevesebben vélték úgy, megfelelően védik ottani személyes adataikat. Ráadásul ezeknek a biztonsági beállításoknak a kezelése túlságosan bonyolult, emellett folyamatosan változik is, valamint az alapértelmezett értékek sem érezhetően a biztonságosságot helyezik rendszerint előtérbe.

Lehetett néhány ellentmondást is felfedezni a válaszokat illetően, például a megkérdezettek mindössze 28 százaléka nyilatkozott úgy, hogy mobileszközéről is használja a Facebookot, ám erről a közösségi oldal által publikált növekedési mutatók mást mondanak. Ennél könnyen elképzelhető például, hogy a fiatalabb korosztályból nem kérdeztek meg elengedő számú alanyt, ami torzíthatta a valós arányt. A felmérésben egyébként hét különböző közösségi oldalt elemeztek, a Facebook mellett szerepelt még a Wikipédia, a Pinterest, a Google Plus, a YouTube, a Twitter valamint a LinkedIn is. Az ACSI (American Customer Satisfaction Index) szerint a reklámok és a privacy miatt ebben a megmérettetésben a Facebook és a LinkedIn végzett az utolsó helyen.

Az adatvédelmi kérdésben nyilvánvalóan sokkolóan hatott az ottani közegben a múlthavi NSA lehallgatási botrány kipattanása, aminek a Facebook is gyaníthatóan a részese volt valamilyen módon és bár az adatvédelem terén korábban is és folyamatosan történnek különböző pozitív lépések is a negatívak mellett az üzemeltetők részéről, a tanulmány szerint a Facebook esetében ezek láthatóan messze nem elegendőek ahhoz, hogy a felhasználók aggodalmait teljességgel szertefoszlassák.

2 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ROTFL Manó 2013.07.25. 13:03:11

Mindig röhögőgörcsöt kapok az olyan cikkeken, ahol a technikai rendszerek minőségét nem szakértők, hanem közvéleménykutatás eredményével támasztják alá. Jelen esetben sokkal inkább hinnék egy biztonsági labor által kiállított bizonyítványnak, mint a nem reprezentatív felmérés eredményének. Hát de most komolyan! Egységsugarú júzer nem talál egy gombot, funkciót, akkor az a rendszer szar. Ha kifogyott a festék a nyomtatóból, akkor az "elromlott" és még sorolhatnám. Az, hogy a júzerek elégedetlenek a fácse biztonságával, az a tény rohadtul nem emeli meg a marhahús árát, mert nincs mögötte tényleges szakvélemény, szakértői elemzés, tudás.

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2013.07.25. 22:40:38

Szia ROTFL Manó!

Igazad van abban, hogy ez nem egy technikai vizsgálat volt, hanem csak közvélemény kutatás. De ez is ad valamiféle eredményt, amit teljesen nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Mellesleg nem csak gombokat nem találó egységsugarú juzerek vannak itt, hanem ezekkel kapcsolatban azért az évek során technikai ellenvélemények is szoktak lenni. Persze mindannyian tudjuk, hogy az FB alapértelmezett beállításai miért állnak úgy, ahgy állnak, meg azt is, hogy nem egyszer eladják az adatokat a hirdetőknek.

Itt csak három érdekesebb linket fűzök be ehhez:

antivirus.blog.hu/2010/08/04/minden_amit_a

antivirus.blog.hu/2010/08/05/minden_amit_2

antivirus.blog.hu/2011/11/30/no_more_mr_nice_guy_1
süti beállítások módosítása