Amikor 12 millió ügyféladatot lopnak el

2014. március 10. 16:39 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Nem akármekkora számú ügyféladat ellopásáról kaptunk hírt a napokban, a 12 millió egészen elképesztő. Az egyik dél-koreai távközlési cég, a KT Corporation adatbázisát ugyanis a gyanú szerint már 2013. februárjától kezdődően hackelték. Volt olyan, amikor egyetlen nap leforgása alatt 300 ezer személyes adat - név, lakcím, nyilvántartási szám és bankszámla információ - került így illetéktelenek kezekbe.

A dél-koreai Yonhap hírügynökség jelentése szerint három férfit már le is tartóztattak az üggyel kapcsolatosan, a gyanú szerint ők állhatnak a kis híján egy évig tartó adatlopás mögött. A TheRegister véleménye szerint két hackert és egy telemarketinges cég 37 esztendős vezérigazgatóját gyanúsítják a cselekmény elkövetésével. A támadók állítólag saját készítésű programjukkal hatoltak be a rendszerbe, majd az adatokat eladták a csak "Park" néven említett telemarketinges főnöknek. A CNN szerint több, mint 10 millió dollárt kerestek az illegális tranzakcióval.

A KT neve nem ismeretlen azoknak, akik a különféle támadások híreit olvasgatják, ugyanis két év alatt ez már a harmadik ilyen eset volt. 2012. márciusában a KT és az SK Telecom belső munkatársai adtak el egy telemarketinges cégnek 200 ezer ügyféladatot, míg 2012. júliusában pedig egy számítógépes feltörés folytán 8.7 millió felhasználó személyes adatainak kikerülése borzolta a kedélyeket. Akkor a KT állítólag komoly ígéretet tett arra, hogy megszigorítja a biztonsági rendszerét.

Dél-Koreában az utóbbi években több, még a mostani hackelésnél is jóval nagyobb szabású, és rengeteg ügyfél adatát kiszivárogtató incidens történt, például emlékezetes lehet a 2011-es SK Telecom Cyworld és a Nate webportál elleni támadás, ahol 35 millió ügyfél adata kerül ki, ez pedig óriási szám, hiszen ez nagyjából a teljes ottani lakosság háromnegyede. A most kipattant, immár sokadik hasonló ügy miatt a dél-Koreai távközlési minisztérium azt ígérte, részletes vizsgálatot fognak indítani. 24 órás forró drótot indítanak a károsultaknak, és mindenkinek felhívták a figyelmét, hogy fokozottan ügyeljenek az elkövetkező időszakban, mert várható, hogy e-mailben vagy telefonon csalók jelentkezhetnek a KT személyzete nevében. Emellett az is egy érdekes kérdés, hogy a magyarországi incidensekről miért nem olvashatunk semmit, gyaníthatóan nem azért, mert ilyenek nem történnek.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása