Így költjük a pénzt az online vásárlásoknál

2014. december 08. 17:24 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Mostani infografikánk azt próbálja meg összefoglalni, milyen tendenciákat lehet megfigyelni az online vásárlásokkal kapcsolatosan. Az úgynevezett "Cyber Monday" esetében például - a hagyományos Black Friday-hoz hasonlóan - évről évre emelkedő tendencia figyelhető meg. A "kik vásárolnak leginkább online" kérdésre pedig elsősorban a magasabb keresetű, és egyetemi végzettséggel rendelkező középkorú nők vezetik a statisztikát.

Idén december 1-ére esett a 2005-ben kitalált "Cyber Monday"-nak nevezett akciós hétfő, amikor mélyen leszállított akciós árakkal várják az online áruházak a megrendelések áradatát. Aki megnézte a Black Friday-ról szóló beszámolókat, annak valószínűleg kellően elmehetett a kedve a verekedésig fajuló árucikkekért folytatott fizikai közelharctól.

Ám lehet ezt kényelmesen fotelből otthonról is intézni, tumultuózus jelenetek mellőzésével. Nézzük először is néhány statisztikai adatot arról, hogy főleg kik azok, akik nem félnek online vásárolni.

Ahogy azt a bevezetőben is láthattuk, a dolog egyre népszerűbb, és nagyjából minden évben 10%-kal emelkedik az ilyenkor elköltött összeg. Elképesztő számok látnak napvilágot, például hogy a kiber hétfőn csak este 8 és 9 között 150 millió dollárt - hozzávetőlegesen 37 milliárd jó magyar forint - hagynak az online kasszákban a vásárlók.

Ami még érdekes lehet, hogy a tavalyi adatok szerint a beérkező rendelések nagyjából ötöde - 18 százaléka - mobileszközközről származik.

Ugyancsak jól érzékelhető, hogy az online kereskedem legfőbb fogyasztói a magas iskolai végzettséggel rendelkezők, a nagyobb jövedelmet élvezők, illetve a nemek alapján a nők erre látszólag jobban rá vannak kattanva.

Nyilván valamennyire a fizetőképességgel is összefügg, hogy életkor szerint az Y (1980 és 1995 között születettek) és az X (1965-1979 születettek) generáció, valamint az Alfák (2005- utáni születésűek), illetve a középkorúak (1946-1964) vezetik az internetes online költések statisztikáját.

Természetesen az infografikából nem hiányzik néhány alapvető biztonsági tanács sem, mikre érdemes vigyázni, hogy a vásárlás ne váljon rémálommá, vagy anyagi veszteséget is okozó bosszúsággá. Az ESET szakemberei öt pontban sorolják fel a legfontosabb tippeket, így ezek között megemlítve a biztonsági frissítések kiemelt fontosságát, a megbízható saját könyvjelző linkek használatát, az adathalász oldalak veszélyeit, és az otthoni wifi sokkal nagyobb megbízhatóságát az utcai publikus kapcsolódásokkal szemben.

Illetve emellett a bankkártyák esetében egyes országokban az is fontos különbség lehet, hogy a hitelkártyáknál - ahol nem a saját, hanem a bank pénzét költjük - sokszor zökkenőmentesebb az incidensek kivizsgálása, és az esetleges csalások miatti pénzvisszaszerzési procedúra. Akik ebben a témában további biztonsági tippeket is szívesen olvasnának, azok figyelmébe ajánljuk korábbi 12 pontos részletes összefoglalónkat.

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása