Antivírus blog

vírusok, férgek, botnetek, kártevők

Újabb kémkedő backdoor bukott le

2017. szeptember 04. 11:52 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Új, a Turla hackercsoport által használt fejlett backdoor programot fedezett fel az ESET. A Gazer nevű programmal 2016. óta támadják az európai intézményeket, elsősorban nagykövetségeket és konzulátusokat, illetve az ott dolgozó diplomatákat.

Az évek óta európai kormányokat és nagykövetségeket célzó Turla kémcsoport watering hole és adathalász akciókkal támadja áldozatait. Az ESET kutatói néhány fertőzött géptől eltekintve leginkább Európában találkoztak az újonnan dokumentált Gazer kártevővel, amelynek segítségével fejlett módszerekkel kémkednek az áldozatok után.

"A taktika, a technika és a támadásnál alkalmazott folyamatok teljesen beleillenek a Turla akcióinak sorába. Az első fázisban alkalmazott, adathalász módszerekkel célba juttatott backdoor programot (pl. Skipper), egy második fázisú hátsó kapu program követi, ebben az esetben a Gazer." - mondta Jean-Ian Boutin, az ESET kártevőkutatója.

Ahogy más hasonló program, a Turla által alkalmazott második fázisú hátsóajtó (backdoor) program - mint korábban a Carbon vagy a Kazuar -, a Gazer is kódolt utasításokat kap a támadók távoli vezérlő szerveréről (C&C, command-and-control), amelyek tetszőlegesen futtathatóak a már fertőzött számítógépen, vagy akár a hálózaton lévő más gépeken.

A Gazer alkotói kiterjedten használják egyedi titkosításukat is, saját 3DES vagy RSA könyvtárat alkalmazva. A forrásokban beágyazott RSA kulcs tartalmazza a nyilvános szerver támadók általi kulcsvezérlőjét és egy privát kulcsot.

Ezek a kulcsok minden egyes mintában egyediek, és a C&C szervernek elküldött, vagy onnan fogadott adatok titkosítására és dekódolására használják őket. A Turla csoport virtuális fájlrendszereket is alkalmaz a Windows registry kulcsokban, hogy megkerülje az antivírus programokat és tovább támadhassa a rendszert.

A Turla ügyesen kerüli el az észlelést. A kártevő készítői először is fájlokat törölnek a feltört rendszerből, majd megváltoztatják a karakterláncot és a backdoor programok segítségével randomizálják az általuk felhasznált marquee (HTML) elemeket.

Ebben a legújabb esetben, a Gazer írói megváltoztatták a sima marquee elemeket és videójátékokból emeltek be olyan sorokat, mint a "Csak egy játékos engedélyezett".

Az ESET szakembereinek felfedezése ezekkel az egyedi, korábban még nem dokumentált hátsó ajtó programokkal kapcsolatban komoly lépés a megoldás irányába a kiberkémkedések egyre nagyobb problémát jelentő világában.

A Turla kártevőről bővebben a welivesecurity.com oldalon olvashat, ahol a teljes részletes ismertető is található.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://antivirus.blog.hu/api/trackback/id/tr5912802668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.