Antivírus blog

vírusok, férgek, botnetek, kártevők

Biztonságos okoseszköz használat iskolásoknak

2017. szeptember 14. 09:05 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Szeptemberben mindig kiemelt figyelmet kap az iskolások által használt okoseszközök kérdésköre. Régebben csak annyi volt a kérdés, hogy legyen-e a gyereknek telefonja vagy sem. Mára megváltozott a helyzet. Az iskolás korúak túlnyomó többségnél általános a mobiltelefon jelenléte, így a szülőknek már ezek tudatos használatára és az általuk nyújtott online veszélyek minimalizálásra kell helyezni a hangsúlyt.

Az ESET biztonságtechnológiai cég szakemberei összegyűjtötték, hogy milyen megoldással segítheti a szülőket a technológia és mire kell figyelniük a tinédzserek okoseszköz használatával kapcsolatban.

Fontos megemlíteni, hogy napjainkban a szakemberek már az 5 éves és az alatti gyerekeknél is a tudatos használatot és tartalmakat tudnak javasolni a szülőknek, az egyre önállóbb használatból adódó veszélyek azonban főleg iskoláskorban kezdődnek.

Mire figyeljünk a kisiskolásoknál? Ebben az életkorban a gyerekek már jól kiismerik magukat az online lehetőségek között. Megtalálják a keresők segítségével a válaszokat a kérdéseikre, rengeteg - részben online - játékkal játszanak, e-maileznek, chatelnek, Vibereznek. Sőt jelentős részük a hírhedt 13 éves korhatárt megkerülve már a Facebookon is aktív életet él.

Ekkor már teljes idejüket, vagy annak legnagyobb részét egyedül töltik az eszközökkel, így fontos, hogy felelősséggel tudják kezelni, mi az, amit megnézhetnek, használhatnak az interneten. Jó döntés, ha rendszeresen megbeszéljük velük az online életük történéseit, különös tekintettel arra, hogy éppen ez a korosztály számít a legveszélyeztetettebbnek.

Életkorukból adódóan, úgynevezett digitális bennszülöttként, magabiztosan mozognak az online térben, viszont a kíváncsiságuk és felelősségtudatuk hiánya könnyen veszélybe sodorhatják őket. Fontos arról beszélgetni velük, hogyan őrizhetik meg privátszférájukat és az is lényeges, hogy tisztában legyenek a számítógépes bűnözés legfontosabb formáival, valamint, hogy ezekkel szemben hogyan tudnak védekezni.

Ebben a korban már elég jól megértik azt is, hogy mit jelent az "internet nem felejt" terhe, hogy ami egyszer felkerül, azt már nem lehet letörölni. Itt már fontos a döntések-következmények megértése, és az ezzel járó felelősség kérdése.

Tinédzserkorban minden veszély megtöbbszöröződik. A tinédzser kor képviselőire jellemző, hogy egyre önállóbbak, és nehezükre esik tanácsot kérni, vagy azokat a szülőktől elfogadni.

Semmiképpen nem az állandó ellenőrizgetés a célravezető, sokkal inkább az időnként felmerülő problémák - például zaklatás, kiközösítés, ismerkedés, internetes vásárlások, randizással kapcsolatos rossz élmények - feldolgozásában, elintézésében tudunk segíteni.

A szülő feladata minden életkorban azt észrevenni, ha gyermek viselkedése valamitől váratlanul gyökeresen megváltozik. (pl. magába zárkózik, nem akar többé kimozdulni, iskolába menni stb.) és segíteni neki, elsősorban lelki támaszként, de még jobb, ha emellett az online biztonság témakörében is tud felvilágosítást adni.

Ha a szülő tisztában van az internetes fenyegetésekkel, akkor fel tudja hívni a figyelmet a szexuális zaklatások, pedofilok által jelentett veszélyekre, illetve az internetes pénzköltéssel kapcsolatban is érdemes szabályokat felállítani, pl. még ha van is saját bankkártyája, akkor is bizonyos értékhatár felett beszélje meg velünk a terveit.

A gyerekek mellett így természetesen a szülőknek is képezni kell magukat, új ismereteket kell elsajátítaniuk, meg kell érteniük hogyan befolyásolja a gyermekeik életét az állandó online jelenlét, az okostelefonok folyamatos csevegési, megosztási, kép- és videotartalmakhoz való egyszerű hozzáférési lehetősége.

A megfelelő védelem természetesen mind három szereplő együttes aktív és értő részvételével érhető el, így a gyermekek biztonság tudatos oktatása mellett mind a szülőknek, mind pedig a pedagógusoknak is el kell tudniuk igazodni ezen a területen, hogy valóban tudjanak segíteni.

Miben segítheti a technológia a szülőket? A nemrégiben díjazott ESET androidos szülői felügyelet alkalmazása egy olyan gyerekbarát védelmi rendszer, amely segít a szülőknek az okoseszközöket használó gyermekek felelőségteljes nevelésében és irányításában.

Arra tervezték, hogy segítsen megvédelmezni gyermekeiket az online fenyegetések és a nem megfelelő weboldalak ellen. Az alkalmazás felhasználóbarát felülettel rendelkezik és a prémium verzióban komplex gyermekvédelmi funkciókat találunk:

Alkalmazásfelügyelet: blokkolja a gyermek beállított életkorának nem megfelelő alkalmazásokat

Időmenedzsment (időszakos korlátozás és időkeret): lehetővé teszi a szülőnek, hogy korlátozza az internetezéssel eltölthető idő hosszát még akkor is, ha a gyermek épp nem tartózkodik otthon

Webfelügyelet: az alkalmazás automatikusan blokkolja az előre beállított weboldal kategóriákat, mint például az erőszakos vagy felnőtt tartalom a gyermek életkorához igazodva. Emellett további kategóriák vagy speciális weboldalak is hozzáadhatóak.

Helymeghatározás: lehetővé teszi a szülőknek, hogy bármikor és bárhonnan bemérjék gyermekeik tartózkodási helyét

Szülői üzenet: SMS küldő szolgáltatás az egyik szülő előre beállított telefonjáról, amely zárolja a gyermek telefonjának kijelzőjét, amíg egy visszaigazoló gomb megnyomásra nem kerül

Teljes naplózás: részletes jelentés az alkalmazáson belül a gyermek készülékére telepített alkalmazásokról és a megtekintett weboldalakról. A jelentések bármikor megjeleníthetők az alkalmazáson belül a szülői mód bekapcsolásával vagy a my.eset.com oldalon, illetve e-mailen keresztül is lekérhető.

A szoftver a gyermekeknek is felkínál különböző lehetőségeket. Az appon keresztül kérhetnek szüleiktől külön engedélyt bizonyos alkalmazások vagy weboldalak felkeresésére, illetve kérhetnek engedélyezést extra játékidőre vagy hosszabb böngészésre. Az ESET szülői felügyelet alkalmazása elérhető: http://www.eset.hu/otthoni/parental_control_for_android

A gyerekeinkre leselkedő online veszélyekről és a tudatos szülői döntések lehetőségéről bővebben a KÉPMÁS magazin által szervezett beszélgetésen is megismerkedhetnek az érdeklődők. A háló csapdájában és védelmében című szeptember 27-i eseményre itt lehet regisztrálni: http://kepmas.hu/kepmas-est/a-halo-csapdajaban-es-vedelmeben

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://antivirus.blog.hu/api/trackback/id/tr212827736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Skywatcher 2017.09.15. 13:31:26

Milyen érdekes? - pont tegnap akadtam bele ebbe a dologba.
Történt ugyanis, hogy szerettem volna valamiféle kontrolt rakni a fiam (8 éves) otthoni netezésébe. 99%-ban youtubozik, vagy játszik. Sima netezés még egyelőre nem érdekli. Youtubon viszont láttam, hogy néha beleakad olyan videókba, ami nem éppen neki valóak, így pl horror játékok, a legújabb IT reklámja, innen aztán egyenes út van a rémisztő, ijesztő, ufós, foundfootage, stb videókig, amiktől néha engem is kiver a víz.
Elkezdtem nyomozni, hol lehet valamiféle korhatárt beállítani? - emlékeztem, hogy régebben volt valami 3 vagy 4 lépcsős beállítás ezzel kapcsolatban - de sehol nem találtam. Oda jutottam, hogy a youtube (immár mint google termék) az életkor alapján képes némileg szelektálni, hogy mi való neked és mi nem. Hogy ez hogyan működik (pl egy durva horrort ki elé dob? 16 évesnek mehet? 18nak? és 13nak?), arra nem derült fény, ugyanis mikor a fiam google accountjába beállítottam, hogy 2009es születésű, lesújtotta a pallos: rögtön zárolta az accountot, letiltotta, és 1 módon engedte feloldani: ha tévedésből irtam be 13 évnél fiatalabbnak magamat, és most korrigálom. Nosza, korrigáltam, de ezt sem engedte rögtön, vagy 0,30$ sarcot kért, vagy személyi okmányok másolatát. Elküldtem a 30 centet, és így most a fiam 14 éves. Előrébb nem jutottam.
Arra viszont rájöttem, hogy a google igen szögletesen és maradi módon kezeli ezt a dolgot. Úgy gondolom, ma már nem istenkáromlás, ha - amint Rambo is írja - a fiatalok használják a technika és net adta lehetőségeket. Mailen kapják a leckét, laptopon írják meg, weben tudják csekkolni a jegyeiket, órarendet, stb. Ehhez mindhez kell - érdemes - legyen egy (pl) gmailes címük. De nem lehet, csak ha már -majdnem- középiskolások. Akkor a 10-13 évesek le vannak ejtve?
Ami meglepő volt, hogy én ezt a mailcimet már kb 2 éve létrehoztam neki, mikor az első tabletjét megkapta, és az androidhoz kellett egy google account. Simán létrehoztam, nem kérdezett semmit, bár lehet, hogy a 28 oldalas apróbetűben ott volt, hogy bizisten 13nál idősebb vagyok - erre külön nem kérdezett rá. Most, hogy próbáltam volna egy korlátot beállítani, már rögtön gáz volt, hisz egy eddig ki nem töltött paraméter (születési idő) alapján rögtön észbe kapott, és zárolt. Mi ennek az értelme?
Olybá tűnik, hogy a google, ahelyett, hogy egy kellemes, jól paraméterezhető, többlépcsős szűrőt fejlesztene, inkább egy tollvonással kitilt mindenkit, akit védeni kéne egyes tartalmaktól, aki meg fennmarad a rostán, az kaphat mindent ami csak a csövön/neten kifér.

Ezt az ESET szűrőt viszont akkor kipróbálom, remélem van PC-re is.