Antivírus blog

vírusok, férgek, botnetek, kártevők

Halló, itt a bank ügyintézője! Vagy mégsem?

2007. október 09. 09:33 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Ha most azzal kezdem, hogy megfelelő szakértelem és programok birtokában a Voip alapú beszélgetéseket is le lehet hallgatni, ezzel nem mondok semmi újat, ennek látványos demonstrációjához volt szerencsénk a legutóbbi Hacktivity konferencián is.



Ami viszont újszerű megoldás a csalás bizniszben, hogy a trükkös elkövetők a bank ügyfélszolgálata nevében jelentkeznek.



Koreában mindenesetre lecsaptak az ottani legnagyobb jelszóvadász csoportra, az akcióban kínai szál is szerepelt egy illegális bevándorló bandatag személyében. Az elkövetők a telefonban magukat a Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (Financial Supervisory Service) munkatársáinak beállítva azzal a mesével próbálkoztak, hogy az ügyfél számlázási adatai kiszivárogtak, ezért haladéktalanul másik számlára kell átmozgatni a pénzt. Általában valamilyen bank, hitelkártya cég, vagy pénzügyi kormányzati szervezet nevében jelentkeztek, és ezzel a  trükkel 25 embertől 350 millió wont (mintegy 270 ezer EUR) sikerült kicsalniuk.



Ha pénzügyekről van szó, megszívlelhetjük Virág elvtárs szavait "Az a gyanús, ami nem gyanús". Vagyis inkább legyünk a szokottnál is óvatosabbak, gyanakvóbbak. Egy idevágó idézet szerint "Jobb egy percig gyávának lenni, mint halottnak életünk végéig..." Magyar esetről nincs tudomásunk, de amint az közismert, a tavalyi év végén már magyar nyelvű levelekkel is elérte hazánkat a banki phishing, ezért nem kizárható, hogy idővel itt is próbálkozhatnak majd hasonló telefonos módszerekkel.
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://antivirus.blog.hu/api/trackback/id/tr10190972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.