A probléma a billentyűzet és a szék között van

2008. február 07. 16:16 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Kicsit ünnepi, kicsit emlékező, de jelent és a jövőt sem elfelejtő post gépelődik ezekben a pillanatokban. 47 éves lettem én, meglepetés e költemény blogbejegyzés. Kicsit olyan visszagondolni erre a nem is oly távoli múltra, mint mikor Al Bundy azt mondja: "Gondolj bele fiam, mi annak idején még óvszer nélkül szeretkeztünk!".



Furcsán hangozhat a mai fiatalok számára - akik talán nem is láttak már CD/DVD nélküli számítógépet - hogy a számítógéppel való kapcsolatom 1979-ben indult, egy évig nagygépes operátorként dolgoztam egy FÜTI (Fővárosi ÜgyvitelTechnika Iroda) nevű cégnél. Ízelítő volt ez a szobányi központi egységek, a kétméteres bolgár lemezegységek és a lyukkártya-olvasók hősi világából.



Akkor biztonsági szempontból még "csak" az volt az ember legnagyobb gondja, hogy hibátlanul lefusson a programja egy hétvége alatt, vagy hogy az operátor ne essen orra a küszöbben a lyukkártyás dobozzal a kezében, mert akkor több napig lehet újra rendezni azokat. És milyen Murphy, az adatkártyáknál mindegy volt a sorrend, a "//EXEC JOB"-bal kezdődő program kártyáknál viszont fontos volt a sorrend, és hogy-hogy nem, éppen mindig ez utóbbiaknál remegett meg a lábunk ;-)



Szóval az akkori biztonság még jobbára kimerült abban, hogy idegenek ne jöjjenek a gépterembe, továbbá épeszű ember a kódjában ne osszon nullával. Na ez az, ami mára gyökeresen megváltozott, a programok fő funkciója mellett ugyanolyan fontos, hogy biztonságosan működjenek. Nagyon keserű volt a számíze, mikor az alap C64-es trükk (a programvédelem kivezeti a 1541-es olvasófejét egy extrém szélső pozícióba, ahonnan csak szétszedéssel és kézzel lehet csak visszahozni) után elkezdtek megjelenni az igazi Commodore gépeken terjedő vírusok is, amelyek a nem leragasztott floppy lemezeken egy DIR parancs útján is tudtak már vándorolni. Ezek után már semmi nem volt olyan, mint korábban :-(


Hiába ül valaki Mac előtt, ha óvatlanul kártékony kodekcsomagra kattint

A harc azóta is zajlik, de nem elég, bár nagyon fontos a jó védelmi program, kell mellé megfelelő hozzáállás, óvatosság is, és itt jön a képbe egy mai cikk, amely nagy pesszimistán a Mac-es gépek veszélyeztettségét jósolja.


Az RKHunter egy színvonalak rootkit kereső Linuxra

Belegondolva inkább realista, mint pesszimista, és itt jön a félelem: régebben akár igaz is  lehetett a mondás: "Félsz a vírusoktól? Használj MacIntosht és élj nyugodtan!" vagy "Biztonságra vágysz? Válts Linuxra, és többé nem lehet semmi bajod!"


A CHKRootkit segítségével ismert linuxos rootkitekre vadászhatunk, valamint a fájlrendszerünk épségét ellenőrizhetjük

A váltást persze megértem, sőt én is részese vagyok, de úgy érzem, hogy egy időzített bombán ülünk, egyszer el fog indulni itt is a Windowson "megszokott" invázió, és akkor már csak az fog számítani, hogy a felhasználó ért-e a saját rendszeréhez vagy sem? Az fog számítani, hogy ha aláiratlan webhelyről, frissítési forrásból származó kodeket, Windows emulátort, programcsomagot vagy 3D-s játékot kínálnak a kéretlen e-mailek vagy webes linkek, akkor hányan kattintanak majd erre, hányan használnak majd biztonsági programokat az alternatív rendszereken, hányan tudják egyáltalán értelmezni majd a rendszer logállományait vagy hányan veszik egyáltalán észre, hogy a rendszerüket megpiszkálták?


Fájlkiszolgáló és levelezőszerver védelmére számos Linux platformra évek óta van jó vírusvédelmi megoldás

Mindenesetre a helyzet adott, minden OS felhasználó emberből van, megtéveszthető, és a gyengepont keresése a jövőben ezeket a helyszíneket sem fogja elkerülni - Fülig Jimmy őszinte sajnálatára.


Ubuntu Linux teljes harci (Compiz Fusion) díszben

És bár egyelőre kétségtelenül a Windows világ a legnagyobb célpontja, azért az alternatív rendszereken is tűzre-vízre (Windows emulációra) vigyázni kell, és ezután (is) tartsuk szárazon azt a bizonyos puskaport.
4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://antivirus.blog.hu/api/trackback/id/tr48329404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BenkoG 2008.02.08. 12:57:47

Jajj, István, az istenke áldjon meg, a szívemből szólasz, hát végre máshonnét is olvashatom ezt... remélem, a beszeljukmac.com olvasói is olvassák ezt a blogot, mert igencsak rájuk fér.
Bocs, de ezt nem lehetett kihagyni.

Vidi Rita · http://www.hosnok.hu 2008.02.08. 14:14:35

Boldog Szülinapoooooot, istenke éltessen sokáig!:))

Na, mostmár normálisan írok:)

Nem szeretek ördögöt a falra festeni, de azért befizetnék arra a pillanatra, mikor elkezdenek majd aggódni egy cseppet azok, akik most túlságosan nagy biztonságban érzik magukat.

Ne legyen úgy!
Maradjon védett legalább a Mac és a Linux!
Maradjon számunkra valami menekülési útvonal féle!
De nem marad:(

Bár, én nem értek sem a Mac-hez, sem a Linuxhoz, de ezeknél a felhasználónak kimondottan butának kell lennie, nem?

Oké, hogy az ember a leggyengébb láncszem, és amikor csak egy kattintásra van a totális összeomlástól, akkor biza kattint.
De a Mac-en meg a Linuxon nem bonyolultabb ez egy hangyányit?
Mert, ha már két kattintás, akkor a fele buta kihullik... És így tovább:)

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2008.02.11. 14:56:36

Szia Rita!
Koszi a jokinvansagokat :-)
A cím egyébként Hancu mestertől (CoV) származik, szerintem nagyon kifejezo...
A remenykedesre visszateve, szerintem biztonsagos rendszer NINCS. Mindenhol muszaj kuzdeni, folyamatosan figyelni, naplozni, biztonsagi programokat futtatni, frissiteni es sajat munkat menteni. Itt egy jo pelda, hogy Linux eseten is vannak sajnos problemak:
hup.hu/node/50696#comments

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2008.02.18. 10:22:39

Egy érdekes felmérés:
Mire számítanak egy felmérés alapján a Mac felhasználók:
www.sophos.com/pressoffice/news/articles/2008/02/mac-poll.html