Antivírusok, amik már támogatják a Windows7-et

2009. február 18. 14:07 - Csizmazia Darab István [Rambo]

A Windows7 pontos megjelenési dátuma nem ismert, de gőzerővel dolgoznak rajta, és talán meglátszik majd rajta a Vista miatti csorbakiköszörülési szándék;-) Mivel már sokan aktívan bétáznak, nem árt tudni, hogyan is állnak az antivírusok gyártói a kompatibilitással.

Alig egy hónapja játszadoztunk mi is egyet a Windows7 bétára ráeresztett ESET Smart Security 4.0 bétával, ami a lehető legjobban végződött, és természetesen a NOD 32 programra is ugyanúgy igaz. Most egy olyan blogot találtunk, ahol temérdek szabadidőben és kísérletező kedvben nem volt hiány, így egy részletes összefoglalóban tekinthetjük át, ki vitte már át a lécet, és kinek kell még reszelnie a magasugró technikáján.

Antivírusok, amik már együttműködnek a Windows 7 Betaval:
AVG, Kaspersky, Norton, ESET NOD32, Avast, Avira, BitDefender

Akiknek még kell tenni az ügy érdekében:
McAfee VirusScan Plus, Trend Micro Internet Security Pro, eScan, AhnLab

A végeredményt pedig hamarosan, nagyjából 2009. évvégén, vagy 2010. elején fogjuk meglátni, ugyanis ez a Windows7 hivatalos megjelenésének valószínűsíthető dátuma.

3 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wachaz · http://tvmusor.tv 2009.02.18. 21:17:23

Gratulálok mindkét csapatnak. A Nortont leszámítva nincs meglepetés, a profik hozzák a papírformát, ami viszont elképesztő, hogy a Vistával 99%-ban kompatibilis Windows7-re is sikerült egyes cégeknek vackot gyártani. Ideje lenne már egyszer átolvasniuk az UAC és társai részt az MSDN-ben - ha már a Vista megjelenésénél bealudtak.

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2009.05.06. 20:26:03

Nem minden alakul jól a Win7 háza táján a mi szempontunkból. Az Autorunt végre valahára kiszedték, de erről meg úgy tűnik elfeledkeztek?!:
itcafe.hu/hir/ismert_fajltipusok_kiterjesztesenek_elrejtese_wind.html
süti beállítások módosítása