Szenzáció! Magyarok írták a Confickert!

2009. április 01. 12:22 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Nem várt meglepetésre derült fény: két budapesti végzős egyetemista munkája a világszerte fejtörést okozó Conficker féreg és a köré épített botnet hálózat. A két letartoztatott fiatal az első kihallgatáson elismerte ugyan, hogy valóban ők készítették a programot, illetve annak fő komponenseit, azt azonban tagadták, hogy ők irányították volna a teljes bűnszervezetet is.

Kifejezetten pénzkeresési szándékkal fogott bele Á.E. és Á.B. még a tavalyi év elején a fejlesztésbe. Mivel mindketten alapos programozói, és TCP/IP ismeretekkel rendelkeztek, és már a programfeltörésben is sok éves rutinjuk volt, elhatározták, hogy új projektjükkel anyagilag is jelentős haszonra tesznek szert. Közelebbi részleteket nem tudunk, annyi azonban már kiderült, a véletlennek köszönhető a letartóztatásuk.

Bár alapos hálózati ismereteik miatt az antivírus szakértőknek technikai eszközökkel nem sikerült elkapni őket - hiszen minden kapcsolatnál többszörös proxy szervert és egyéb megtévesztéseket használtak. Végül úgy sikerült leleplezni őket, ahogy Al Caponet is - a pénz irányából. A Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálódott egy korábbi nemzetközi banki bejelentés alapján az FBI egy speciális banki csoportjával együttműködésben, akik országokon átívelő kétes tranzakciók után nyomoztak. Ennek keretében tartottak váratlan házkutatást egy Pest környéki családi házban még március 30-án, ahol a tucatnyi lefoglalt számítógépen és mobileszközön a szakértők legnagyobb meglepetésére mindenféle titkosítás nélkül előbukkantak leleplező adatok, forráskódok, könyvelési listák, lopott bankszámla információk. Számos hamis személyazonosságot is használva, külföldi chatszobákban árusították szolgáltatásaikat - ahova hamis, jellemzően különféle orosz neveken jelentkeztek be. Szakértelmükre jellemző, hogy még saját fejlesztői környezetet is készítettek LIRPA néven, amely minden részletében elképesztően kifinomult és jól használható keretrendszert biztosított nekik az anonim ténykedéshez.

Több részletet egyelőre nem sikerült megtudni, a bővebb tájékoztatást későbbre ígérték az illetékesek.

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://antivirus.blog.hu/api/trackback/id/tr211039268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Plag 2009.04.01. 13:00:14

Ha ez fake, én ezzel nem szórakoznék, függetlenül, hogy április 1 van!

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.04.01. 13:08:45

Le van rohadva a Datanet, erről tud valaki valamit?

Éjszakai őrség · http://eo.blog.hu 2009.04.01. 13:22:55

A csávó tényleg úgy is néz ki, mint egy vírusíró gyerek, nem pedig mind egy drogdíler. :)

payskin 2009.04.01. 13:40:38

Á.E. és Á.B. 10/10 :-)

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2009.04.01. 14:27:31

Szia Payskin és Cworm!

Úgy látom, kezdenek helyrekerülni a dolgok.

TRf felülmúltad minden várakozásomat, még csak remélni sem mertem, hogy még ezek az aprócska nüanszok is megértő olvasókra lelnek majd :-D

dJw_ · http://rendszergazdak.blog.hu 2009.04.01. 20:35:58

már majdnem elhittem :) de megnéztem a képet és kizárt, hogy a csávó bármi is értsen az informatikához :DD

cworm (törölt) 2009.04.01. 20:45:08

na jó, de azért itt a blogon sokszor nem éppen a hírhez szorosan kapcsolódó képek vannak, sőt talán soha, úgyhogy ezt még fel lehetett volna fogni illusztrációként (amúgy is nagyon amerikaiasan néz ki az a ház:D). (Mármint úgy vettem észre, hogy csak a screenshotok szoktak a hírekhez kapcsolódni, persze valamennyire a többi kép is, de azokat nem konkrétan az adott hír miatt készítették:)
Remélem érthetetlen és sötét voltam:D
Igazából nem is tudom mit akartam ezzel mondani.

zsu.zsi 2009.04.02. 11:41:22

Szia Rambo!
Amikor tegnap délután olvastam, én is majdnem elhittem :-)
A harmadik bekezdés első mondata is sántított :-) Rendszerint nem szoktál így fogalmazni, az "és egyéb megtévesztéseket használtak" tőled fura volt, mert korábban mindig részletesen el szoktad mondani, hogy egészen pontosan milyen megtévesztéseket használnak...
:-DDD

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.04.09. 14:43:27

Nem tartom valószínűnek, hogy Pest melletti családi házba Los Angelesből szállnak ki a rendőrök. :D

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.04.09. 14:55:46

De áprílisi tréfának pont jó volt! :)