668 százalékos növekedés

2010. március 16. 18:30 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Igen, füttyenthetünk elismerően, ez nem semmi. Sajnos az tippelt jól, aki szerint ez biztosan nem a tavalyi magyar GDP-ről szól, és valóban: az FBI partnerszervezete, az Internet Crime Complaint Center (IC3) statisztikáit ismerhettünk meg a számítógépes bűnőzésről.

Kissé a Moore törvényekre emlékeztet, de itt nem processzorok teljesítményéről, hanem a számítógépes bűnözők teljesítményéről van szó: de mitagadás évről évre tudnak duplázni ők is, sőt már évek óta több a bevétel ebből, mint a kábítószerkereskedelemből. A főcímben emlegetett egészen pontosan 667.8 százalékos növekedés a 2001 és a 2009 évek internetes bűncselekmények számainak összevetéséből adódott.

A tételeken végigszaladva nincs is olyan, amiről itt a blogban már ne írtunk volna rengetegszer: az álfertőzésekkel riogató hamis antivírus iparág, a pénzért zsaroló hamis bérgyilkos, a gazdasági trükkökön át a tőzsdei árfolyamok manipulásán át egészen a hamis álláshirdetésekig, ahol kevés munkával nagy fizetést ígérve a számítógépes csalók pénzét kell továbbutalni különböző számlákra, azonban a börtönbe végül mégis mi, a naív strómanok megyünk.

Most egy újabb vonal is megerősődni látszik, ez a számítógépes fogadások, kaszinók és az illegális szerencsejátékok területe. Az ilyen szürke zónába tartozó területén is megjelentek már csalók által üzemeltetett oldalak, ahol tömegesen fordulnak elő például személyiség lopások. Számtalanszor fordul elő, hogy a kéretlenül terített és különféle online kaszinókat reklámozó spam levelek mellékletei, illetve az abban szereplő linkeken található letölthető program nem online játékra alkalmas, hanem valamilyen trójai, amely megfertőzi a számítógépet, és hátsó ajtót nyitva rajta távolról vezérelhető zombigéppé változtatja azt.

Ez pedig sajnos nem a felhasználónak szerencse, hanem csakis a botnetek irányítóinak.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://antivirus.blog.hu/api/trackback/id/tr341844158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mike36 2010.03.17. 03:55:06

látom az FBI még több pénzt akar

Csore60 2010.03.17. 06:38:51

Most majd megint jön valaki, aki hülye kockafejűnek fog nevezni, de muszáj megjegyeznem, a fentiek miatt használok Linuxot.
Tudom, hogy ettől a többség nem fog lemondani a jó kis kényelmes, bár időnként összeomló Windowsról. A Linux használata tényleg kicsit bonyolultabb, de könyörgöm, a Win. biztonsági szempontból egy nagy kalap xar. Nem véletlenül épült rá biztonsági iparág. / Hogy mennyi volt ebből az alkotók eredeti szándéka, azt nem tudhatom.:) /

különvélemény 2010.03.17. 09:21:33

A kábítószer kereskedelmi hasonlatot a befektetett pénz vs nyereség miatt szokás emlegetni, aminek semmi köze sincs az árbevételhez, vagy az éves növekedéshez.
A pelenkaeladásból is tutira nagyobb a bevétel, mint a kábszerekből.
A százalékos éves növekedés pedig mindig attól függ, honnan indultunk.
Persze jól hangzanak a magas százalékok.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2010.03.17. 09:47:35

@Csore60: az egységsugarú felhasználó a linuxból is 5 perc alatt zombigépet, mer vírustenyésztőt csinál. aki meg ért hozzá, az windows-on sem kap be vírust.

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2010.03.22. 11:26:32

Szia Különvélemény!

A bűnözés módja keveredik is az internetes fomákkal, hiszen sokan kábszert árulnak az interneten, és amit aztán csomagfutárral szállíttatnak.

Részbe igazat adok neked: lehet a pelanka, sajtoskifli, Pitralon arcvíz, dohány-tabak és gyarmatárú függvényében nézni vagy nem nézni és a statisztika ugye mindig olyan, amilyenné a készítő tenni akarja.

Részben azért vitázok is: mert amire utal a dolog, az igaz: egyre jobban érdemesebb ezzel foglalkozni, mert a pénz kijön a cső végén, viszont a lebukás - a kábszer biznichez képest is - szinte elenyésző, és ez a tendencia csak erősödik.