Antivírus blog

vírusok, férgek, botnetek, kártevők

És akkor újra péntek 13.

2013. szeptember 13. 15:19 - Csizmazia Darab István [Rambo]

2013. szeptember 13. péntek. Néhányszor már visszaemlékeztünk, milyen is volt a korai DOS-os hősi időkben a vírusvédelem, melynek egyik rettegett napja éppen a tizenharmadika péntek volt. Ma már persze megmosolyogtató az olyan jó tanács, hogy ne kapcsoljuk be ilyenkor a számítógépeket.

Egyik korai, még 2008-as posztunkban szó volt róla, hogy 1989-ben Péntek 13 névvel jelent meg egy új vírus, amely program és overlay állományokat fertőzött, illetve írt felül. Egyéb ismert (Alias) nevei voltak még: Jerusalem, Israel, 1813. Akkoriban sem volt a számítógépes mentés túlzottan népszerű szabadidős tevékenység, így az ilyen mondat, mint például "On that date, the virus deletes every program file that was executed." nem hangzott túl biztatóan. Ma már szerencsére nincsenek így veszélyben az elindított végrehajtható állományaink, ám nem szabad elfelejtkezni arról, hogy a kártevők száma viszont azóta is exponenciálisan növekszik, egyöntetű vélemények szerint is meghaladja már a 130 milliós számot.

Egyik későbbi 13-án pedig végigvettük a leckét a mentésekről, benne olyan alapvetően fontos dolgokkal, mint például csak a kipróbált és letesztelt mentés ér valamit, illetve azt is hozzátehetjük nyomban, hogy a fizikailag teljesen különböző helyen tárolt mentésünket, illetve adathordozót érdemes titkosítottan tárolni, mert ugye mi van, ha csak azt lopják el.

Zárásképpen pedig még egy gondolat erejéig érdemes visszatérni a Péntek 13 kapcsán a "ne kapcsoljuk be ilyenkor a számítógépeket" és hasonló korabeli elmés jó tanácsokra. Volt aki persze így gondolkodott, és aznap tényleg nem használta, de olyan is akadt, aki azt gondolta, ő majd jól átállítja a rendszerórát, és akkor meg is oldotta a veszélyhelyzetet védekezés, mentesítés, vírusvédelem nélkül. Igen ám, csak hogy a kreativitás már akkor is ott volt a vírusírók svájci bicskáján, így aztán kisvártatva a Durban vagy más néven Saturday14th vírus is színre lépett, és csak erre várt: ő már 14 szombaton kaszálta le a programokat a gépről. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://antivirus.blog.hu/api/trackback/id/tr495511047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.