Ingyenes Rolling Stones jegyek. Vagy mégsem?

2014. május 12. 11:36 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Vagy mégsem rovatunk egész egyszerűen kifogyhatatlan a munícióból, hogy csak az idei eseteket említsük: Telekom számla vagy mégsem?, aztán volt a Megtalálták az eltűnt maláj repülőt! Vagy mégsem?, és volt természetesen Új Picasa képek az albumunkban. Vagy mégsem? is a repertoárunkban. Ezúttal a már nem éppen fiatal Rolling Stones együttes 2014-es turnéja adott apropót egy Facebookos átveréshez.

Mostani történetünknél az 1960-as évek nagy rockzenei öregjei, illetve az idei esztendő szuperkoncert Rolling Stones 2014 sorozata adja. A turné jegyei "jó szokás" szerint azonnal, órák alatt elfogytak, aminek nyilván csak az egyik oka az, hogy sokan még ma is kíváncsiak a legendás bandára. A másik ok pedig az, hogy tulajdonképpen minden jelentősebb, hadra fogható eseményre mindig azonnal elkelnek a jegyek a nyerészkedő nepperek miatt, akik saját nevükben de strómanokkal is felvásároltatják azokat, hogy majd aztán az eBay-en vagy egyéb csatornákon busás haszonnal adják tovább a belépőket.

Lehetnek olyan helyzetek, amikor az utazási irodák last minute ajánlataihoz hasonlóan legitim módon juthatunk valamihez jóval olcsóbban. Ha például egy légitársaság megmaradt vagy váratlanul felszabadult repülőjegyeket hirdet mélyen leszállított áron az első jelentkezőknek, az tulajdonképpen nem veszélyes, hiszen maximum nem mi nyerjük az eredetileg 99 dolláros jegyet 9 dollárért, és ehhez nem kell előbb megosztanunk semmit. A külföldön vásárolható utazási jegyek például sok esetben akkor a legolcsóbbak, ha már hónapokkal előbb lefoglaljuk és kifizetjük, míg az utolsó pillanatban megvásárolt jegy simán akár a többszöröse is lehet az eredeti kiinduló összegnek. Ennek ellenére az olcsó ajánlatokat mindig érdemes megfontoltan kezelni, mert jelentős részük valóban nem mentes az átveréstől.

A rossz hír tehát az, hogy mégsem kapunk ingyen jegyet a Rolling Stones koncertre. Gyakorlott hoax és spam felismerőknek már egyből gyanús lehet a "Please share this site to proceed!" szófordulat, amivel valaki éppen a clickjacking akciójához akar bennünket orvul felhasználni. Ki emlékszik arra, hogy a naiv felhasználók kattintásait mivel lehet még kiváltani? Igen, az válaszolt jól, aki még emlékezett a fenyegetés és sürgetés módszerére. Nos itt azzal lehet hatékonyan operálni, hogy az ingyen jegyek csak korlátozott számban és korlátozott ideig állnak rendelkezésre, aki lemarad, az kimarad. A jó hír viszont, hogy szinte azonnal látható, ez egy nyilvánvaló átverés. Ez a fentieken túl az angolul jól tudóknak is feltűnhet, hiszen a csalók sokszor próbálkoznak idegen nyelvterületekről, és erről a gyengébb, nyelvtani hibákat is tartalmazó szövegezés is árulkodhat.

Úgy látszik, sokszor és sokat kell még posztolni ahhoz, hogy a különféle üzenetek, kihagyhatatlan akciók "ingyen" szócskával kiváltott pavlovi reflex ne homályosítsa el az átlagfelhasználó gondolkodását. Most pedig, hogy újra továbberősítettük a "ne higgyünk el rögtön mindent" és a "ne kattintsunk gondolkodás nélkül" hozzáállást, nézzük meg a YouTube-on az együttes két és félórás 2013-as londoni koncertjét HD-ben - ezt viszont valóban teljesen ingyen :-)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://antivirus.blog.hu/api/trackback/id/tr206155097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.