Így változtunk Snowden óta

2015. március 20. 11:56 - Csizmazia Darab István [Rambo]

A Snowden-féle események és hatásai miatt ma már semmi nem olyan, mint korábban volt. Az ezzel kapcsolatos gondolatainkat már összefoglaltuk korábban, volt ebben minden, kezdve az olyan dolgokkal, mint például hogy az RSA 10 millió dollárért egy jóval gyengébb, könnyebben törhető véletlenszám-generátort tett BSAFE biztonsági eszköztárába, magyarán az NSA kérésére szándékosan gyengítettek a titkosításon. De említettük azt is, hogy titokban az összes európai VISA- és egyéb bankkártyás tranzakciót is rögzítették. Ezek miatt mára sokan átértékelték a biztonságba vetett korábbi illúzióikat.

A Pew Research Center friss felmérése azt állapította meg, hogy az amerikai felnőtt lakosság közel egyharmada már tett valamilyen konkrét lépést annak érdekében, hogy megvédje vagy legalább megnehezítse telefonforgalmának és a internetes kommunikációjának az ellenőrzését.

A megkérdezettek 87%-a már hallott az NSA-ról (National Security Agency), mikor két évvel ezelőtt Edward Snowden elkezdte kiszivárogtatni a megfigyelésekről és lehallgatásokról szóló dokumentumait.

2014. november és 2015. január között 475 felnőtt kikérdezésével keletkezett felmérés tanúsága szerint egy ötödük - 22% - nyilatkozott úgy, hogy valamilyen technikával, eszközzel, programmal változtatott korábbi szokásain a biztonság érdekében.

Ennél is többen, 57%-ban vélekedtek úgy, hogy teljességgel elfogadhatatlan, ami történt, vagyis az USA saját állampolgárainak a korábbi tömeges és indokolatlan megfigyelése saját hazájukban.

Milyen változtatásokat, lépéseket tettek a felhasználók az állami kémprogramok totális kontrollja ellen? Az eredmények szerint a megkérdezettek az alábbi módon próbáltak javítani privát szférájuk védelmén:

- 25% használ bonyolultabb jelszavakat (ez magunk közt szólva a sok ABC123 után rájuk is fért)
- 17% megváltoztatta adatvédelmi beállításait a közösségi médiában
- 15% félelmében ritkábban használja a közösségi oldalakat
- 15% az incidens óta szándékosan elkerül bizonyos alkalmazásokat és szolgáltatásokat
- 13% eltávolított a gépéről olyan programokat, amikben megrendült a bizalma
- 14% nyilatkozott úgy, hogy azóta az online kommunikáció helyett inkább személyesen beszél ismerőseivel
- 13% kerül bizonyos kényes gondolt kifejezés említését az online kommunikációjában

- 18% az események hatására változtatott e-mailezési szokásain
- 17% megváltoztatta az általa használt keresőprogramot (például DuckDuckGo-ra váltott)
- 15% azóta jobban megválogatja, hogy miket irkál a Twitter és a Facebook oldalakra
- 15% változtatott telefonálási szokásain

Itt érdemes egy cseppet revideálni korábbi lead-beli állításainkat, miszerint "sokan" átértékelték a biztonságba vetett korábbi illúzióikat. Szemlátomást maradtak azért jócskán olyanok is, akik viszont azóta sem változtattak semmin:

- 43% nem telepített semmilyen anonimitást segítő böngészőkiegészítőt, mint például a TrackMeNot
- 31%-uk azt sem tudja, mik ezek a kiegészítők
- 46% továbbra sem titkosítja e-mailes levelezését
- 31%-uk egyáltalán nem ismer ilyen megoldásokat
- 40% azóta sem próbálta vagy használja az anonim TOR szolgáltatás
- 39% pedig nem is tudja, hogy mi az

Természetesen arról szó sincs, hogy mindenki ellenezne mindenfajta megfigyelést. Bár 25% továbbra is fél az állami kémprogramok totális megfigyelésétől, a politikusok és a külföldiek kontrollját 54% támogatta és helyeselte.

- 82% szerint elfogadható a kommunikáció nyomon követése a terror veszély elleni harc miatt
- 60% úgy véli, hogy az amerikai vezetők kommunikációjának megfigyelése normális dolog
- 60% szerint a külföldi politikuson megfigyelése is rendjén való

Vagyis összességében élénkebb ellenérzést inkább csak az váltott ki bennük, hogy az USA-n belül a saját állampolgárok tömeges megfigyelése nem helyes - ebben 57%-ban értettek egyet a felmérésben megkérdezettek.

Ha csak a fenti pozitív példákat vesszük, annyi mindenesetre világosan látszik, hogy a biztonsági szakma bizonyos szempontból hálás lehet Snowdennek, ugyanis semmilyen korábbi cikk, tanfolyam, felhívás, figyelmeztetés nem hatott ennyire intenzíven a felhasználókra, semmi nem serkentette ennyire a dolgok megértésére és a biztonságtudatos felhasználói magatartás elsajátítására, mint a kiszivárogtatás. Vagyis bátran nyugtázhatjuk Csernus doki megállapítását: "Ahhoz, hogy észbe kapjunk és változzunk, kell a krízis".

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://antivirus.blog.hu/api/trackback/id/tr1007286155

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.03.20. 17:26:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

...elmúlik... 2015.03.21. 10:08:18

Sajnos előbb-utóbb mindenki kénytelen lesz tudomásul venni, hogy azok az adatok, levelek, be- illetve megjegyzések, amelyek felkerülnek a netre, egyszer olyan helyen landolhatnak, ahova pont nem szánták őket.

Nem mondom, hogy térjünk vissza a postagalambokhoz, de amennyiben valaki megoldja ezt a problémát, az a század üzletét csinálja meg.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2015.03.21. 12:56:35

Jól fizető nyugdíja állást, és úgy kb az eddigi életét adta fel, mert a lelkiismerete nem bírta el azt a minimum megkérdőjelezhető erkölcsiségét annak amit csinált. Ezért egy Mount Everestnyi tisztelet jár Snowden kollegának!

(Dear NSA. I was just joking around. I respect YOU, and I agree with Your total control policy in the name of our protection. I Fucking Love YOU NSA!!!!!!)

gothmog 2015.03.23. 10:15:53

Saját szubjektív felmérésem átlagfelhasználók körében:
~60% nem tudja, hogy az asztali hátteret meg lehet változtatni.
~80% a "milyen böngészőt használsz" kérdésre az "azt a gúgli-izét" -választ adja. Értsd: nem tudja melyiket, de a google.com a kezdőlap.
...szóval így valahogy.