Öngyilkos videó a Tiktokon

2020. szeptember 18. 11:06 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Ami egyszer felkerül a netre... kezdetű mondatot mindenki ismeri. Mivel a feltöltés és törölni óhajtás között eltelik egy időablak, így az ezen időszak alatt kifényképezett, fájlba lementett, itt és teljesen máshol újraosztott tartalmakra egyszerűen nem marad semmilyen ráhatásunk, befolyásunk. Tetézve mindezt azzal, hogy sokszor a törlés sem fizikai, és az eredeti link ismeretében még évekkel később is megtalálható, megnézhető.

Korábban volt a Tiktokkal kapcsolatosan egy posztunk, amiben néhány a fiók biztonságával kapcsolatos kérdésről esett szó, de az világosan látszott, az életkornak nem megfelelő tartalmak szűrésére nagyjából semmilyen lehetőség nincs.

Nyilván a Facebookhoz és Youtube-hoz hasonlóan itt is dolgoznak az AI algoritmusok meg a hús-vér emberek által végzett tartalom szűrés és ellenőrzés, de ez ahogy azt jól láthattuk 2018-as Tisztogatók című dokumentumfilmben is - ez egy neverending, végeláthatatlan feladat, sosincs vége, állandó 24/7 folyamatos figyelmet igényel, ráadásul az emberi pszichét is keményen leamortizálja a tömény tartalmak válogatása.

Mindez úgy került most terítékre, hogy a Tiktok napok óta küzd egy bizonyos, Facebook Live-ról átvett videóval, amin egy Mississippi illetőségű férfi készített arról, hogy éppen megöli magát. A videót ugyan érzékelték az automatikus szűrők, ám az ismételten újra és újra feltöltésre, megosztásra kerül.

Kicsit ahhoz hasonló a helyzet, mint tavaly márciusban az új-zélandi Christchurch-ben lezajlott mecsetbeli vérengzés videójával, amin az elkövető FPS módhoz hasonlóan ártatlan embereket lőtt agyon, és az ezt bemutató részlet a törlés ellenére a nagy érdeklődés miatt mindig új helyen bukkant fel.

Az üzemeltetők arról is beszámoltak, hogy ráadásul nem csak a teljes videót kell figyelniük, hanem egyéb semleges tartalmakat teljes hosszúságukban is, ugyanis trollok az öngyilkosság videó kockáit folyamatosan beillesztik egyéb más ártatlannak látszó videókba is, hogy ezzel megnehezítsék az eltávolítást. Ezt a jelenséget korábban a YouTube Kids esetében is láthattuk.

A Facebook Live egyébként már a megjelenése óta küzd az ilyen erőszakos tartalmak szűrésével, ahol tucatnyi esetben öngyilkosságokat, lövöldözéseket, gyilkosságokat, kínzásokat és gyermekbántalmazásokat mutatnak be. A minél gyorsabb reagálás érdekében egy ideje mesterséges intelligencia azonosítja a felhasználók által az öngyilkosságra vagy az önbántalmazásra utaló üzeneteket.

Összegezve mindez egy okkal több arra, hogy erről a témáról is beszélgessenek a szülők a gyerekükkel, mert valóban bárhol lehetnek ilyen jellegű tartalmak, ami ha ha a gyermek számára ijesztő, akkor ne nézze, haladéktalanul csukja be az oldalt, és szóljon felnőttnek, kérjen segítséget.

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dan da Man 2020.09.26. 10:38:24

Milyen hányadék világban élünk, ahol van olyan, akinek az jelenti a szórakozást, hogy ilyen tartalmakat nem csupán megoszt, de BECSEMPÉSZ egyéb tartalmakba.
Tudom, hogy most rendkívül demagóg leszek, de ha az első két ilyesmiért elkapott embert élete végéig bebörtönöznék, szerintem sokan meggondolnák, hogy valóban annyira jó poén-e ez, és hogy ér-e annyit, hogy ezzel szórakozzon. Csak kicsit precedenst kéne már kreálni.
És igen: ilyenkor azt gondolom, hogy az Internetet szigorúan szűrni és cenzúrázni kellene. Csak sajnos ezzel sokan élnének vissza. Pedig az ilyen tartalmakat és embereket tűzzel-vassal kelleni irtani...
süti beállítások módosítása