Elon Musk és Warren Buffett írt nekünk

2021. augusztus 27. 12:08 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Kevés nagyobb megtiszteltetés képzelhető el, mint hogy ilyen jeles nevezetes személyek levelet írjanak egyenesen nekünk. Igaz, rémlik valami, hogy régebben Bill Gates is írt már egyszer, hogy elosztogatná számunkra a vagyonát, csak írjunk neki vissza egy e-mailt, ám ez most teljesen más. Legalábbis reméljük. Nagyon-nagyon. Vagy mégsem?

Az immár 90 esztendős befektetési bankár, Warren Buffett levele egyenesen az Egyesült Államokból érkezett, ezt a trace adatok ellenőrzése is megerősítette. Kicsit vesztett ugyan az üzenet a személyességéből azáltal, hogy nem mi vagyunk benne az egyedüli címzett, hanem az "undisclosed-recipients:;" csoportnak küldték, de biztosan csak sietett az öreg, szeret ő minket.

Lám csak, hogy a saját nevét is elírta puszta véletlenségből, hiszen a Buffett két ef és két té betűvel írandó, itt pedig valamiért Buffet szerepel, de hát tegye fel a kezét, aki még soha életében nem ütött félre hasonló betűhibát, na ugye hogy ugye. Furcsa módon viszont nem Csizmazia úrnak szólít, ehelyett a nagyon hivataloskodó Tisztelt Kedvezményezett szerepel az üzenet elején, de hát vélhetően sok volt a dolga, és most kivételesen biztos nem ért rá kedveskedni.

Az igazi jóhír azonban csak most következik, hiszen kapunk másfél millió ropogós amerikai dollárt, háromszoros hurrá. Csodajó, hogy éppen a mi e-mail címünket választotta ki ehhez, pedig 4.66 milliárd intermetfelhasználó sorakozik világszerte, mindegyik vagy féltucat különböző e-mailcímmel. De hát éppen mi voltunk ezek a nagyon szerencsések.

Semmi más teendőnk nincs már hátra, mindössze válaszolni kell a warrenbuffett7722 KUKAC gmail PONT com címre. Jé, hogy egy ilyen nagy embernek ilyen mukinyulas sorszámozott Google címe legyen, semmi saját domain, meg hasonló? És ugye, hogy itt már szépen két té-vel írja, szóval tud az öreg, jön a pénzünk hamarosan. Vagy nem.

Elon Musk levele is nagyon kedves, sőt az első nagy meglepetés, hogy ékes magyar nyelven ír nekünk, mindezt pedig egy szuperbiztonságos citromail-es e-mail címről teszi - teslahungary KUKAC citromail PONT hu - ennél hivatalosabb és professzionálisabb forrásból mindezt nem is tehetné.

A személyre szóló címzést sajnos itt is bebuktuk, mert itt is befigyel a "Recipients". Ám az üzenet tárgya már sokkal bíztatóbb: "Mindenki azt kéri, hogy adjam vissza, és most itt az ideje!". Jöjjön hát a teljes levél!

"Helló, Elon Musk vagyok

Üzletember és üzletember vagyok. A SpaceX alapítója, vezérigazgatója és fomérnöke vagyok; Korai stádiumú befekteto, vezérigazgató és termékmérnök a Tesla, Inc. -nél; a The Boring Company alapítója; és a Neuralink és az OpenAI társalapítója.

Mivel a Tesla elfogadja az autók Bitcoin -ban történo értékesítését, ezt a szolgáltatást Magyarországon is elérhetové kívánjuk tenni.

Úgy döntöttem, hogy megduplázom a BTC -címemre küldött összes befizetést a következo 5 napban, ami megfelel a Tesla autóeladási szolgáltatás Bitcoin21 pénznemben történo nyitásának 2021.08.15 -én.

Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, aki ragaszkodott ahhoz, hogy ezt a szolgáltatást Magyarországon is meghonosítsák, és célunk az, hogy többet mutassunk be a bitcoin valutába történo befektetésrol.

Az alábbi címre küldött összes Bitcoin duplán kerül visszaküldésre, ha 1000 dollárt küld, akkor 2000 dollárt küldök vissza.

Bitcoin -cím: bc1qf90uujpqw6ks8k9amutn2m4svxmwlgmy67klvn

Ha dupláját szeretné megkapni, válaszoljon erre az e -mailre, és adja meg a bitcoin címét.

Élvezd."

Ez az, igen, lássuk mit is kell tenni az élvezéshez, ha valaki "üzletember és üzletember". Küldeni kell neki pénzt a megadott Bitcoin címre, és várni, hogy az majd duplán érkezzen vissza. Hát ez könnyű feladat lesz. Reméljük, hogy bár kicsit kicsúsztunk az 5 napos ünnepi határidőből, de azért jön majd vissza a dupla pénz, és mi leszünk az igazi telemázlisták: dupla vagy minden.

Na jó, visszazökkehetünk a kevésbé lelkes és biztonságtudatos üzemmódba. Szóval ehhez hasonló csaló levelek, átverős üzenetek folyamatosan jönnek, és mindenkinek érdemes lenne legalább egy "hihető vagy nem hihető" kérdést feltennie magának, mielőtt elhisz, válaszol, átutal. Mert nem csinálnák, ha nem érné meg nekik, és mindig van, aki sajnos bedől, aki szívesen duplázna.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://antivirus.blog.hu/api/trackback/id/tr8016672264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása