Ahogy egy korábbi bejegyzésben szerepelt, az USA-ban jelentősen megszaporodtak célzott ransomware támadások, amelyek kifejezetten egészségügyi intézmények hálózataiban tettek kárt. Ám mindeközben Európa sem lehet nyugodt, ezúttal egy francia kórház kényszerült hasonló okokból leállásra.
A párizsi André-Mignot kórház december 3-án szenvedett el egy zsarolóvírus támadást helyi idő szerint szombat 21 órakor, amelynek hatására megbénult a számítógépes rendszere és telefonhálózata. A leállások miatt arra kényszerültek, hogy műtéteket, kemoterápiás kezeléseket halasszanak el, illetve irányítsanak át más kórházakba.
Emellett az újszülött- és intenzív osztályokról betegeket kellett átszállítaniuk más közeli egészségügyi intézményekbe. A vészhelyzetben Francois Braun egészségügyi miniszter szerint teljesen át kellett szervezni az intenzív osztály működtetését.
A kibertámadás közelebbi részletei egyelőre nem ismertek, ám annyi már kiderült, hogy valóban váltságdíj követeléssel álltak elő az ismeretlen támadók.
A 700 ágyas kórház vezetősége úgy nyilatkozott, nem áll szándékunkban kifizetni azt, ehelyett igyekeznek elkülöníteni a fertőzött gépeket, és az ANSSI (francia nemzetbiztonsági és védelmi hatóság) segítségével kivizsgálni az esetet.
A támadásnak esetleg köze lehet egy korábbi másik, szeptemberi Corbeil-Essones beli kórház támadáshoz is, ahol a LockBit 3.0 csoport 10 millió dolláros váltságdíjat követelt, és a kórház a számítógépes rendszerek leállása miatt kénytelen volt visszaállni a papíralapú működésre.
Azt egyelőre nem tudni, hogy az André-Mignot kórház esetében történt-e adatlopás, ami viszont megnehezítené a helyzetüket, hiszen már nem csak mentésből való helyreállítás lenne a tét, hanem az ellopott bizalmas adatok nyilvánossá tételével való fenyegetés is.
Amint az már közismert, sajnos több bűnözői csoport is intenzíven támadja világszerte az egészségügyi intézményeket, így a Hive és a Venus banda is rengeteg áldozat elleni incidensért felelős.
Az FBI szerint a Hive csapat az elmúlt 18 hónapban mintegy 100 millió dollárnyi váltságdíjat zsarolt ki az áldozataiktól.