Legalábbis ezt kéri tőlünk az az átverős ablak, amely persze gálánsan linket is kínál mindehhez. Az évek során a Facebook kinőtte magát az egyik első számú legvonzóbb adathalász célpontnak.
Ismerőseink nevében kaphatunk üzenetet, amelyben egy app arra biztat bennünket a "FACEBOOK Verification Team" nevében, hogy június 20-ig ellenőrizzük le profilunkat, "nehogy csalás áldozatává váljunk". Ez különben is tetszetősen merész, mikor éppen a csaló figyelmeztet bennünket, hogy vigyázzunk a csalásokkal. Természetesen nem hiányzik a minden csalásnál előforduló sürgetés és fenyegetés: a nem ellenőrzött accountok felfüggesztésre kerülnek - na persze. A hivatkozott SOPA (Stop Online Piracy Act) is inkább csak a ködösítést, és a hivatalosnak tűnő megtévesztést szolgálja, a megadott júniusi időpont szempontjából tulajdonképpen egyáltalán nem releváns.
Szerencsére közben a Facebook is lépett már, és mivel egyrészt számos bejelentést is kaptak a dologról, másrészt nem is kérdés, hogy ez a csalárd applikáció egyértelműen megszegi az applikációkra vonatkozó előírásokat, így már el is távolították azt a rendszererükből. A Facebook szóvivőjétől arra a szerintünk nagyon is helyénvaló és érdekes kérdésre, hogy az említett átverős applikáció mit tett pontosan a felhasználókkal, valamint hogy mégis mennyi ideig volt aktív a Facebook-on, az a lakonikus válasz érkezett, hogy nincs semmi további érdemi közölnivalójuk az üggyel kapcsolatban, ennyi.
A különféle változatos konkrét csalási módszerek ismeretén túl mindenképpen fejleszteni kell magunkban azt a képességet, amely segít eldönteni, valós vagy hamis dolgokkal állunk-e éppen szemben, illetve kétségek esetén a rákeresés mindig előbbre való (kellene, hogy legyen), mint a gondolkodás nélküli telepítés, előrelájkolás. A támadók egyre pontosabban testreszabják már a csalásokat a kinézett célcsoportra nézve, ezért hihetőnek, sőt egyenesen hasznosnak, vonzónak igyekeznek beállítani a felkínált lehetőséget, amint arra emlékezhetünk például a szíriai Facebook felhasználók elleni kártevős akcióra is. Ebben olyan linkekre irányították az aktivistákat, ahonnan tudtukon kívül kémprogramokat telepíthettek a számítógépeikre. Mindenesetre a megfelelő biztonsági beállítások, és emellett az óvatos, gyanakvó, biztonságtudatos hozzáállás együtt kézenfogva lehet az, ami nekünk az átverések, támadások ellen segíthet.