Kártevők, ahogy még sosem láttuk őket

2008. február 26. 13:02 - Csizmazia Darab István [Rambo]

A jó szakembert az jellemzi, hogy nem szakbarbár, hanem nyitott más területekre, művészetekre is, verset olvas, sportol, moziba és színházba jár, például Einstein szépen hegedült is. Most mi is kiszakadunk kicsit "az ismét megmutatjuk milyen veszély fenyeget éppen..." (Ki fertőz ma?) típusú sablonkalodánkból, és olyasmit mutatunk, ami szép, érdekes, sőt meghökkentő.



A Message Labs biztonsági cég megbízta Alex Dragulescut, hogy alkossa még 15 híres vírus, illetve károkozó képzeletbeli háromdimenziós képét. Dragulescu elismert művész - aki mind a hagyományos technikákban, mind pedig az új médiákban és technikákban gyakorlattal rendelkezik - elkészíttete ezeket a képeket. Az alkotási folyamatban felhasználta a kártevőkből kapott konkrét kódrészleteket és mintákat is. Aki Hieronymus Bosch alapján félig állati, de félig sem emberi szörnyeket várt, az talán csalódott, egyes kreatúrák talán még szépnek is nevezhetők (halálosan szépnek a Gizmodo szerint). A korrektség kedvéért meg kell említeni, hogy a cikk legfelső képén nem karfiolt látunk, hanem a művész elképzelése szerint egy IRCBOT-ot ;-)

Ízelítőül pár kép, akinek pedig felkeltette az érdeklődését az alkotó, személyes weblapján még több művet megtekinthet.



A Win32/Mydoom féreg



Ilyen lehet a spam közelről



Phishing 3 diemenzióban



Win32/Netsky2 féreg premierplánban



A Vyrutmytob művészi személyigazolvány képe
Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása