Marx szerint a mennyiség egy idő után minőségbe csap át, ennek szellemében úgy érezzük, a világszerte használt egyre több USB kulcs, iPod és egyéb MP3 lejátszó, hordozható háttértároló van veszélyben az emberek kezében. Számuk elérte, sőt az utóbbi években meg is haladta azt a kritikus elterjedtségi szintet, hogy már megéri férgeket, kártevőket, kémprogramokat fejleszteni rájuk.
A cégeknél sokszor van konkrét szabályzat arra, ki és hogyan használhatja a fénymásolót, hogyan nyomtathat, milyen hálózati meghajtókhoz férhet hozzá, stb. Azonban azt már kevésbbé hatékonyan (vagy sehogyan sem) szabályozzák, hogy a kisméretű, hordozható eszközöket, kamerás telefonokat, fényképezőgépeket, memória kártyákat, stb. a munkahelyen ki és hogyan használhatja, ez pedig egyre inkább veszélyes lehet: a számítógép alapból kezeli ezeket vagy azonnal USB tárolóként; vagy más eszközként, de legtöbbször adattárolóként is. A kényelmes autoplay funkció elindítja, lefuttatja az autorun.inf állományban meghatározott kódokat legyen az bármi, és a használt antivírus alkalmazás esetleg nem érzékeli (a nem megfelelő beállítások miatt, vagy pedig vadonatúj kártevő esetén). És itt nem is tértünk most ki az adatvédelmi, adatszivárgási aspektusra.
Még az olyan ártatlannak látszó dolog is bajt okozhat, ha nem is másolunk fájlokat, csupán a mobil eszköz akkumlátorát töltjük fel a számítógép USB csatlakozójáról. Az autorun vak, nem válogat, nem kérdez, nem gondolkodik, igazi tökéletes katona: csak végrehajt és mindenre képes. Randy Abrams egyenesen örültségnek nevezte ezt a featuret, hasonlatában úgy festi le, hogy a Windows felhasználók egy olyan hoki meccs részesei, ahol eltörölték a támadó és védelmi vonalakat, mi vagyunk a kapusok, csak éppen a Microsoft elvette tőlünk az összes maszkot, kesztűt, és egyéb védelmi felszerelést, pluszban extra korongokat tett a jégre, és azt susogja az ellenfél játékosainak fülébe, hogy csak hajrá fiúk, szórakozzatok jól :-)
Persze sokszor és sok helyen tanácsolják az automatikus lejátszás kikapcsolását - ehhez mi is csatlakoztunk - de a kommentek is arról tanúskodtak, hogy ez nem mindig olyan egyszerű feladat. A kézi módszerek mellett egyszerűen lehet az effajta beállításokat ellenőrizni, változtatni, finomhangolni például a TweakUI ingyenes segédprogrammal.
Nemrég olyan fertőzött MP3 állományokról ejtettünk szót, ahol a fertőzött zeneállomány - amely valójában WMA szerkezetű volt, csak a kiterjesztése volt álcázva és egy exploitot tartalmazott - képes volt a lejátszás indításakor megfertőzni a számítógépet, és ezzel újabb, káros kódok automatikus letöltése indult el. Nemrég kezdődött egy új jelenség, ahol pedig valódi MP3 állományok sérültek meg érthetetlen módon, hogy utána már csak zajosan és sisteregve lehetett lejátszani, az állományok vizsgálata gőzerővel folyik. Úgy tűnik, az Autorun probléma mellett hamarosan ez is egy erőteljes új irány lehet, ezért ha már Marxszal kezdtünk, akkor egy módosult Leninnel fejezzük be: a biztonsági programok használatán és az autorun kikapcsolásán felül az adatainkat időszakosan és rendszeresen CD/DVD lemezre menteni, menteni, menteni...
whiteCat 2008.09.10. 20:40:22
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.09.10. 20:55:21
ha valakinek alami kínja van kettőnkhöz fordul - pl fényképek feltöltése szerverre, stb.
egyrészt így védekezünk az infóból nem profi felhasználók USB kulcsaitól (ami otthon simán kaphat vírust), másrészt így fontos adatok kiszivárogtatásáak lehetőségét is csökkentjük. (lennének amúgy olyan buzgó emberek akik vinnének haza munkát, félig-teljesen kész műszaki dokumentációkat, stb, ami egy fertőzött otthoni gépről kijuthatna)
ha kell van céges Pendrive, azt lehet csak használni. lehet hogy kicsit túlságosan is paranoásak vagyunk bennt a cégnél, de az ördög sohasem alszik...
Higany 2008.09.10. 21:32:08
Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2008.09.10. 22:29:56
Amiket én láttam saját és cimborák munkahelyein, az kb. a szóban és írásban szabályozott volt, de hát a gyakorlatban mindenki azt csinált, amit akart. Azt másolt le, azt vitt haza, stb. Persze jobb helyeken van profilfigyelő, ami kb annyit tesz, hogy ha valaki a szokásos viselkedéstől eltérően szokatlan és a munkaköréhez nem tartozó hálózati meghajtókon próbálkozik, korábbi szokásától eltérően nagy mennyiségű adatot tölt le, másol át, stb. akkor megy a jelzést titokban a főnöknek, rendszergizdának, és számonkérhető az emberke. Sőt olyan is van - igaz ez már más téma - ami adott kulcszsavakra keres a dolgozó emailjeiben, és nem engedi elküldeni, ha vélémezhető. hogy bizalmas anyagot akar házon kívülre küldeni.
Szóval elvileg sok helyen szabályoznak sok mindent, közben gyakorlatilag meg szabad a pálya.
Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2008.09.10. 22:32:43
Jogos a két pont, bár Marx is írt (plagizélt ;-) ilyet, de Hegel is, és nem kizárt, hogy ő meg az ókoriaktól koppintotta :-)
The Great Destroyer 2008.09.10. 23:33:10
FPéter 2008.09.11. 00:13:41
dark future · http://www.andocsek.hu 2008.09.11. 02:19:50
még csak TweakUI sem kell, itt egy "célfegyver":
www.netdiag.hu/autorun_off.zip
Használat: linkre katt, megnyitás, autorun_off.reg-re katt, igen, ok.
5 sec az egész, és máris nem nyílnak meg a ronda dögök maguktól.
Ja, és a fájl garantáltan vírusmentes :-)
Gery Greyhound // · http://www.bestofgyurcsany.hu 2008.09.11. 07:36:58
Ráadásul van egy olyan kedves mellékhatása a vírusnak, hogy a fertőzés eltávolítása után is (nod32) a CTRL+ALT+DEL billentyűk lenyomására vagy a regedit futtatásakor "A feladatkezelőt/regisztrációs adatbázis szerkesztőt letiltotta a rendszergazda" hibaüzenet ad. Aranyos.
virkid 2008.09.11. 08:33:29
- Csak azért nem szokták az USB-s kütyüket berakni a gépekbe, hogy villogjanak vele. A Rambo is megjegyezte, hogy jelentősen elterjedt, így már nem státusszimbólum, hanem igen is munkaeszköz. Őszintén ki nem volt már úgy, hogy hazavittem a munkát, ha csak egy doksi, is volt.
- Egy vírusirtó programnak kutya kötelessége megfogni a terjedését, mint ahogy a NOD32 is teszi, és teszi más komoly vírusirtó program is. Kötelező megfognia a káros folyamat indulásakor, és a fájlt is kötelező letörölni, persze ha jól van beállítva.
- Azt nem tartom informatikusnak, aki nem tudja kikapcsolni, valamilyen eljárással az automatikus indulást. Attól, hogy valaki informatikus, nem kötelező jól programozni is, de ez fordítva is igaz. Én mondjuk a policy szerkesztésével szoktam kikapcsolni.
- A fertőzött média fájlok esetén pedig én is egy klasszikust fogok idézni. Kodály Zoltán: „Csak tiszta forrásból”. Abból, hogy mi a tiszta forrás, azt mindenki döntse el maga! :-)
Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2008.09.11. 15:12:00
Itt a féreg leírása, ebben benne vannak a Registry kulcsok is:
www.eset.hu/virus/hakaglan-g
Gyógyításhoz itt van egy lehetséges segédeszköz:
Tweaknow PowerPack
www.tweaknow.com/products.html
De a supportos srácok már várják a jelentkezésedet és részletesen segítenek, ehhez írj a support KUKAC sicontact PONT hu címre.