A PC ügyvédje

2009. január 26. 16:31 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Ha feltennénk a kérdést, vajon mindenki alaposan elolvassa-e a szoftverekhez mellékelt felhasználói szerződést, nem kellene felnyújtott karerdőtől tartani. Mindenesetre kipróbáltunk egy érdekes megoldást, ahol némileg automatizálva hamar kiderülhetnek a szerződésben szereplő nagyobb disznóságok.

Az EULAlyzer a SpywareBlaster készítőinek munkája, és nyilván ők is megtapasztálták, vannak esetek, amikor a kilométer hosszú felhasználói szerződés (End User Licence Agreement) apróbetűs részeibe kétes dolgokat bírnak elrejteni a fejlesztők. Aztán ha kiderül, hogy nem túl etikus vagy nem egészen tisztességes dolgokat művel az adott szoftver, akkor széttárják a karjukat: Hja kérem, a felhasználó elfogadta, a felhasználó kattintott, mi nem tehetünk semmiről.

Mint a nevéből is kikövetkeztethető, az EULA-t (End User Licence Agreement / végfelhasználói licenc szerződés) képes átfutni, s abból a gyanús szavakat, mondatokat kiemeli. Így nem kell fáradni a sokszor többszáz soros szövegek átolvasásával, amit a legtöbben soha nem is tesznek meg.

Ez most tiszta, de sose felejtsük el, egy telepítőben - különösen ismeretlen programnál, vagy ismert program kétes helyről való letöltésével kockáztatjuk, hogy az már esetleg kártevőt is tartalmazhat

Vicces módon ez az EULA sem kerülhetne be a Guiness rekordok évkönyvébe, mint a legrövidebb licenc szerződés

Ennek persze több oka is lehet, mint például a nyelvtudás teljes hiánya, de azért közepes angol tudás birtokában is beleütközhetünk néhány olyan kacifántosan megfogalmazott kitételbe, ami az értelmezést egyáltalán nem segíti. És persze ott van még a jó öreg lustaság is, rákönyöklünk a Next gombra, és minden mindegy alapon települ fel az illető program.

Akár egy víruskeresőhöz, rendszeres adatbázis frissítések jelennek meg

A program képes kimásolni a szerződés szövegét a telepítőből, de természetesen kézzel is beilleszthető a szöveg a vágólapon keresztül, ez utóbbi akkor lehet hasznos, ha például az EULA részletei csak a weben, online érhetőek el.

Most épp egy Macromedia szerződés van a munkapadon

Csak két közepes fokú figyelmeztetést kapunk, rendbenlévőnek látszanak a dolgok

Az analízis eredménye a készítőknek is elküldhető a programból, ami egyrészt egy folyamatos visszajelzés a számukra, ami hasznos a fejlesztéshez, illetve akkor is profitálhatunk belőle, ha valamilyen problémás szöveggel találkozunk, ami feladja az értelmezési leckét, vagy nagyon gyanúsnak tűnik.

Próbaképp betöltöttük a MyWebSearch licencét is, és jól láthatóan nagyságrendekkel több és mélyebb warning keletkezett

Bár a program használatának vannak gyenge pontjai: csak angol nyelvű szerződéseket elemez, nem pótolja a profi szakértelemmel rendelkező szoftverjogászokat, továbbá a hazug szoftverlicencek elemzésével csak a telepítés után döbbenünk rá a valóságra, azért sok esetben valóban hasznos lehet az átlagfelhasználók számára, és ráadásul folyamatos frissítések is érkeznek a programhoz, működése pedig villámgyors. Mi a program ingyenes változatát nézgettük, de fontos megemlíteni, hogy létezik egy fizetős PRO verzió is, amihez már folyamatos technikai supportot is biztosít a gyártó.

A szerződések beküldésével magunk is segíthetjük a fejlesztést

Egy összesített statisztikai nézetet is lekérhetünk az eddigi elemzéseinkről

Ide kívánkozik egy story a múltból, H. Kovács történetei következnek ;-) Egyik korábbi munkahelyemen komoly szövegszkennélési munkák néztek ki, sokezer oldalas mérnöki tanulmányok beolvastatása és karakterfelismerése volt a cél. Engem küldtek a szoftvert előzetesen megnézni, ahol nemes egyszerűséggel azt kértem a bemutatón, csapjuk fel a karakterfelismerő szoftverhez mellékelt gépkönyvet valahol, és azt olvastassuk be. Várakozásom ellenére nem lett se 100%, se 99%, valahol csak a kilencven százalék körül volt. Belegondoltam, hogy egy átlag titkárnőnek begépelni egy adott, akár számoszlopokat és képleteket is tartalmazó oldalt mennyi idő lenne, és egy beszkennelt oldalon milyen munka lenne az ellenőrzés, hogy hibamentes legyen. Ennek függvényében úgy döntöttem, nem javaslom főnökeimnek, hogy vásároljuk meg az akkor igen borsos áru programot.

Ezzel rímel egy picit "amikor a hóhért akasztják" címmel - a fentiek fényében - a kellően rosszindulatú ;-) blogíró nem bírja ki, hogy magának az EULAlyzernek a licencét is meg ne vizsgáltassuk a programmal, íme az eredmény ;-)

Végezetül ezúton köszönjük Mrszitya nevű olvasónknak, hogy figyelmünkbe ajánlotta ezt a programot. Ha az olvasók közül valakinek van mélyebb tapasztalata ezzel a szoftverrel, vagy hasonlót ismer, amit érdemesnek tart a többiek figyelmére, az bátran kommenteljen!

17 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krisoft · http://krisoft.blog.hu 2009.01.26. 17:33:56

Ez tök jó lenne, ha nem kéne installálni. Szerintem az egészet meglehetne oldani webes felületen, szebben, jobban.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2009.01.26. 19:14:37

Hát igen, Linux alatt már az is hatalmas felháborodást okozott, hogy Firefox 3-hoz mellékelni merészeltek EULA-t. Aztán gyorsan átalakították about:rights lappá vagy mivé.

Mindenesetre hasznos lehet olyanoknak, akik egyáltalán felfogják, mit jelent az "I accept" gombocska, az installer lassításán kívül.

Laciii 2009.01.26. 19:17:33

A legszebb amikor az EULA a dobozban van, és persze a doboz felnyitásával elfogadod a benne leírtakat, ki van ez találva kérem.

nyalógép 2009.01.26. 21:11:02

Ez mind semmi, az én esetemhez képest!
Több évvel ezelőtt rábeszélésre naívan regisztráltam egy német webáruházhoz, mint utólag kiderült úgy szólt a szerződés, hogy ha nem vásárolunk évente valamit akkor 99Euro tagdíjat vagyunk kötelesek fizetni. .[sternesammer.de] volt.
Azóta ezt mint szót is kitörölték a google-ról.

baliquez 2009.01.26. 22:06:57

Szvsz hótfelesleges. Na és akko' mi van, ha kacifántos megfogányzások vannak benne, nem installálod fel dacból? Vagy visszaviszed a boltba azzal hogy jogi aggályaid vannak? Ugyanmár.

Perillustris 2009.01.26. 23:10:50

@baliquez: te amit leveszel a polcról az élelmiszerboltban, azt mindenképpen megveszed és megeszed, akármit is olvasol a cimkéjén?

misc · http://misc.blog.hu 2009.01.26. 23:23:36

az EULÁ-ba be lehetne írni, hogy az "I accept" gombbal eladod anyádat-apádat, a családodat és a saját lelkedet a szoftver készítőinek 1 dolláros vételárért, a felhasználók 99% rákattintana.. egyébként meg nem hinném, hogy a mezei, nem üzleti célú felhasználókat bármilyen mértékben érintené az, ami egy átlagos licenszszerződésben benne van.

2009.01.26. 23:44:16

Szerintem pont tök mind1 mi van odaírva.
Az átlag programoknál mind1 mit vésnek bele, úgysem pakolnak olyat hogy pl. Amennyiben telepíted minden nap román vendégmunkás megerőszakol, miközben egyet orálisan elégítessz ki miközben azt kell mondanod, hogy "Ó míly csodás teazsúr!"

Az olyanoknál, mint webshop, stb a felhasználási feltételeket egyszer illik átnyálazni és aki neten vásárol ezt 99%ban meg is teszi.

És különben is, olvasol vmit amit ez a gyík program kiemel, és ezért nem fogsz dvd nézni, vagy word-t használni? Esetleg vindózt telepíteni?
Kétlem...!
Fölösleges ez a program, annak jó csak, aki a közértben is ráköt az alkalmazott fejű csókára, hogy figyeljé ez a kenyér csak 95 dkg há hüjének nézel engem vagy mi van, mi, sz*rt akarsz eladni?!

2009.01.26. 23:47:08

@Perillustris: Te agy! :D Becsülöm az ilyen tudatos váésárlókat! :D Feltehetőleg te a közértben 2-3 órát is eltöltessz, pontos összetétel, min. megőrzi: nap.hó.év tanulmányozással, és tökéletes gr/fillér összehasonlítással, elemzéssel! Mind a 200 terméknél.
Majd elégedetten távozol azzal a tudattal, hogy 3 tejen, 1 kenyeren és 20 dkg párizsin spóroltál majdnem 80ft.-t. :D

Kérdés megérte-e az a 2-3 óra!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2009.01.26. 23:50:00

@Perillustris: Némi túlzással: igen. Én ugyanis nem vagyok sem élelmiszervegyész, sem patológus, sem minőségvizsgáló intézmény veteránja, sem más efféle beavatott. Kénytelen vagyok megvenni, amit árulnak a boltban, egyrészt mert, figyeld meg, jóformán semmiből sem árulnak annyi félét, hogy akkora gondot jelenthetne a válogatás; másrészt pedig minden élelmiszer tartalmazhat ártalmas dolgokat, amelyeket én még akkor sem fogok felismerni, ha nagybetűkkel a csomagolás elejére pingálják. Tudod, a liposzómák és a többi bűvös szó korában eltompul az ember ösztönös idegenkedése minden fennhéjázó és rejtélyes szövegeléstől.

Egyébként rendes országban nekem nem is kellene azzal foglalkoznom, hogy a termékre írva van-e valami riasztó. Azt ugyanis, ha a kereskedőben nem bízunk meg, már elbírálta volna az importőr, a behozatalhoz szükséges engedély megszerzésekor az illetékes ellenőrzés, a szúrópróbaszerűen dolgozó minőségvizsgálók, tisztiorvosi szolgálatok és fogyasztóvédők is. Nekem nem kell mindenhez értenem, arra lenne ott az állam.

Az EULA pedig egy kalap szar, miért is kellene sokáig olvasgatni? Jogászok szülték, és mérget vehetsz rá, hogy az alapján bármit rádbizonyíthatnak, valamint az elenkezőjét is, akár egyszerre. És ha nem tetszik, akkor mihez kezdj? Kell a program, nem? Már az is művészet, hogy egy tényleg működő programot találj a feladatra, még a jogi maszlagot is számításba kellene venni? Lehet, hogy eladom benne a házamat, de már eleve arra a reményre építünk, hogy a szerződést kiötlők és veled aláíratók talán sosem fognak tudomást szerezni arról a botlásodtól, hogy használatba vetted a programjukat. Tudjátok talán, hogy milyen szabályok vonatkoznak azokra, akik a biciklijüket az üzlet elé láncolva hagyják, amíg bemennek egy doboz cigiért? Vagy azokra, akik a parkoló kocsitól távolabbi automatához mennek jegyet venni? Vagy ha a villamoson akkor sem ülsz le, ha van üres hely? Nem? És mégis megteszed bármelyiket, igaz-e?

Bambano 2009.01.27. 00:07:00

Én el szoktam olvasni az eulákat, utána meg hülyének néznek, ha egyes szoftvereket nemhogy a saját, de még idegenek gépére se rakok fel...

2009.01.27. 08:03:34

Az EULA csak azokra az esetekre vonatkozik, amikor a felhasználó megveszi a programot.

Perillustris 2009.01.28. 00:23:11

@Hivatásos beszólóművész: OFF. Őszintén, mikor vásároltál egyszerre 200 féle terméket? Én amúgy márkahű vagyok. Ami egyszer bevált, ahhoz ragaszkodom addig, amíg valamilyen objektív tény nem sarkall változtatásra. Így egy nagybevásárlás alkalmával sem kell mindent megnéznem. Mióta az árcédulán feltüntetik a kg vagy a liter árat is, ezen sem kell agyalni. Szóval igen, tudatos vásárló vagyok, szerencsére nem a beteges fajta - bár ki tudja, hol lehet határt húzni.

Perillustris 2009.01.28. 00:26:17

@Androsz: Ismétlem, nem beteges mértékben kell gondolkozni. Mikroszkópot én sem viszek a boltba.

Különben a hasonlat arra volt reakció, hogy 'baliquez' mindenképp telepíti a programot.

dis 2009.01.30. 11:39:23

@Hivatásos beszólóművész, @Androsz
én is olvasok cimkéket! [EULA-t kevésbé:)]
jó példa a mustár: többnyire van olyan ami vízből, mustármagból, ecetből és fűszerekből áll és többen amiben már van tartósító ésvagy ízfokozó ésvagy mesterséges színezék stb.
egyszer kiolvasom, utána már csak azt veszem.

@fireman4
egy csomó freeware-nek van EULA-ja. pl.: spybot sd

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2009.02.23. 10:27:36

Egy kis adalék a témához, benne olyan érdekességgel, hogy hiába olvasod el A napon az apróbetűst is, ha később B napon értesítés nélkül egyoldalúan megváltoztatja a szolgáltató. Tényleg, ilyenkor ez miért érvényes szerződés. hiszen nem írta alá mindkét fél az új feltételeket?
index.hu/tech/net/2009/02/23/1251687/
süti beállítások módosítása