Nyertünk a lottón II.

2009. július 09. 20:54 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Ha valakinek deja vu érzése lenne a mai posttal kapcsolatban, az korántsem a véletlen műve. Mint ahogy örülni is korai egy ilyen típusú "nyereménynek".

Levelet hozott a posta, maga a fenséges Microsoft értesít bennünket, micsoda fényességes szerencse ragadott el bennünket és a sors a tenyén hordoz. Vagy mégsem? A Microsoft Email Lottó azt közli velünk egy elektronikus üzenet útján, hogy nyertünk, mindössze a mellékelt LOTMS.DOC állományt kell ehhez megnyitni.

Paranoid Android ilyenkor szépen felhelyezi az ilyesmit a VirusTotal-ba, és megnézi az eredményeket. Ez most 0 találat a 41 motorból, ami vagy azt jelenti, hogy vagy nincs kártevő, és csak sima szélhámosság, vagy pedig egy nulladik napi sebezhetőség is lehet benne még - emiatt érdemes lehet pár nap múlva ismét bedobni egy vizsgálatba.

Mi most nagy furmányosan Linux alatti OpenOffice programmal nyitjuk meg, abból nagy baj nem lehet, és máris olvassuk a cirkalmas iratot.

Angol zászló, címer, árulkodó gmailes elérhetőség, "hiteles" referencia szám, biztonsági (LOL) kód, parasztvakítás, korábbi "nyertesek" fényképei: egyszóval van itt kábítás nem középiskolás fokon. Nagyjából az a vicc ugrik be róla, hogy gazdagéknál csörög a telefon. Anyjuk kérdezi: na mi az apus? Áh semmi, csak most szóltak, hogy megint nyertünk egymilliót, borzasztó, hogy az embert már enni sem hagyják nyugodtan. Azért ha ennek ellenére valaki mégis vett magának már néhány tucat jachtot vagy pár seychelles szigeteki kalyibát a Microsoftos email lottónyereményből, legyen már oly jó, és írjon nekünk ide egy kommentet ;-)

12 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jdavidpeter (törölt) 2009.07.09. 22:54:47

VirusTotal, Linux, Open office...
Nem bíztad a véletlenre, az is biztos...

I'll be Beck! 2009.07.10. 00:14:19

Nem, ez tényleg nem éri el a középiskolás fokot. De hát egyszer tíz éves az ember. Annál van baj aki abban a korban nem küldözget ilyet. Meg azzal aki úgy tizennégy után még mindig. Meg annál - életkortól függetlenül - aki felül neki. Meg azzal a kibaszott köcsöggel aki szemben lakik, és egész éjjel - most is - kibaszott call of dutyt játszik anyabaszó 300 wattos mélynyomóval.

cuebler 2009.07.10. 06:14:35

@Môžeš mi pomôcť?: m'ér' nem játszol vele major league baseball 2009-et 80 cm-es keményfa "testápolóval"? én már rég megtettem volna...

én hetente nyerek valami holland vagy belga lottón 10-50m "ajrót", győzzük lapátolni a sarokba a pénzt azóta is :-D

érthetetlen, hogyha nem vírusfertőzött az állomány, mi hasznuk van az egészből? nem lehetséges, hogy a szolgáltató már megszűrte a levelet és így egy "vírustalanított" üzenet jutott el hozzád?

FAQlyás Menyét 2009.07.10. 07:35:25

Az nem angol zászló, hanem brit. Az angol zászló sok helyen kint van Angliában magánházakon, kocsikban is, népszerű. Ezt meg csak hivatalos helyen vagy turisták által látogatott üzletben láttam.

BKV reszelő 2009.07.10. 07:53:01

@Môžeš mi pomôcť?: Gyere át játszani és ne anyázz, mert seggberúglak !

FPéter 2009.07.10. 09:09:21

Bemásoltad a titkos kódot, ez nagy hiba volt: így bárki felveheti a nyereményt! Én már írtam nekik, holnap küldik a pénzt egy aktatáskában, gyorspostával! Úgyhogy ti már ne írjatok nekik! Csak a postaköltséget kérték előre!!

Nekem a 7 kontinens 8 országa jött be legjobban... 3000 név kontinensenként, összesen 21000, de 8 van felsorolva, igaz Kanada, az Egyesült Államok meg a Közel-Kelet is beleszámít... Hát, földrajzot még egy kicsit gyakorolni kell :))

@cuebler: hallottál már a Nigériai levél szisztémáról?

LegMEGMÉRETETTebb · http://megmerettetes.blog.hu 2009.07.10. 09:12:43

Ugyan már... :) Végre valahol lehet megint nyerni. Ez tök jó! :D:D

Amúgy, ahogy drága gazd.matek tanárom mondta volt: a lottón egyetlen matematikailag is megindokolható módon lehet BIZOSAN NYERNI: ha nem is játszol! :))

Aki meg ilyeneknek bedől, annak kéne egy kis kirándulást tennie a való világban.

Shitting Bull 2009.07.10. 09:13:34

@FPéter: nigériai kapcsán az emberi hülyeség és kapzsiság végtelenségére gondolsz? ;)

Malefictus 2009.07.10. 09:22:02

Nyehe, én tegnap kaptam 419 -es arcoktol, s komolyan gondolkozom, hogy jomagam is azt csinalom mint ez az urge:

www.419baiter.com/games.html

Masik dolog, hogy érdemes valaki szerint utánamenni az IP nek?

Csokiropitictac 2009.08.06. 11:59:18

Sziasztok!
cuebler kérdezte,hogy mi hasznuk ebből az egészből ha nem vírus! Én kb 3 naponta nyerek...:DXD És úgy a 6. után visszaírtam az üzenetre,hogy nah ez tök jó,mikor kapom meg a nyereményt?:DKaptam egy nyomtatványt,hogy töltsem ki,semmi nagy szám (cím,név a szám amivel nyertem).Gondotam ennyi még belefér!:D Aztán persze kibújt az a szög.... Nemzetközi közjegyzőnek kell hitelesíteni a nyereményemet... :D Úgyhogy utaljak át nekiik 850Eurot xy számlájára és utánna megkapom a pénzt!XDXD Utalom én apukám csak győzd kivárni!:D:D Nem lepne meg ha valaki át is utalná ezt a pénzt... és már meg is van a haszon!:D
süti beállítások módosítása