Az év legkreténebb ötlete

2010. november 02. 14:05 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Mint az közismert, (Cincinatus több száz éve halott, történelmi alak, akit miután visszavonult a közéletből, az eke mellől hívtak vissza a szenátusba, továbbá) közös lónak túros a háta. Nem is beszélve a közösen használt óvszerről, vagy a többszörhasználatos közös fecskendőről. Valami hasonlót álmodott meg most a korszakalkotó "művész": a Markos-Nádas duó "Kőbe zárt lélek" nyomán íme itt a kőbe zárt USB kulcs.

Az ötlet eredetileg talán a geocaching egyfajta utánérzésének két sör utáni művészies házasítása valamiféle Dropbox lehetőséggel lenne. Urbánus Ubul metroszexuális városlakó hordozható gépével ugyebár "kényelmesen" felcsatlakozik a házfalba bebetonott USB kulcsra, majd egy laza csuklómozdulattal begyűjti az eleddig számára ismeretlen és hőnáhított fertőzéséket, kártevőket, majd a magasból szól vala az Úr hangja: "Szaporodjatok, sokasodjatok!"

Ez a kártevő és kémprogramterjesztőknek kimondottan jó lehetőség lenne, igaz szerencsére egyelőre kis volumenben működik. Bár ki tudja, ha a Mester mer nagyot álmodni, a blogja szerint ez még csak a kezdet.

Ha csak a közelmúltban lezajlott Stuxnet féregre gondolunk, ott a még azok a Windows-os gépek is megfertőződtek a külső USB eszközön keresztül egy biztonsági rés miatt, amelyeknél le volt tiltva az automatikus futtatást biztosító Autorun funkció. Ahhoz hogy ezt a Dead Dropsot egy épeszű ember igénybevegye, ahhoz nem konspiráltan üzengető Abigélnek kell lennie, hanem sokkal inkább shanghai táncosnő legyen az öreganyánk, és baltával pucolja az ablakot. Még egy évet se kell visszamenni az időben, hogy a fotókidolgozásra kihelyezett automaták által terjesztett vírusokra kegyelettel emlékezzünk.

Kár, hogy már kiment a divatból a vigyünk operát az őserdőbe vagy a húzzassunk át egy gőzhajót a hegyen a benszülöttekkel performance, így nekünk most be kell érnünk helyette ezzel az USB-s dologgal. Ha figyelembe vesszük, hogy vannak emberek, akik képesek heti 3000 forintot fizetni SMS-ben "ingyenes MSN" használatért (meg olyanok is vannak, akik ezt a pénzt pofátlanul elkérik), biztosan lesz erre is megfelelően divatos és trendi érdeklődés.

4 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vrtx 2010.11.02. 14:07:37

Tudtommal nem "közös lónak túrós a háta", hanem túros a háta a mondás szerint. (Nem kötekedésből írom...! :) )

44 2010.11.05. 00:45:18

Komolyan mondom, gyűlölöm ezt a blogot, mert érdekes címeket adsz, rákattintok, azt hiszem, hogy valami értelmes tartlaom jön be, és nem. (Viszont a képek jók.)

Az egy dolog, hogy a közösen használt eszközökön több a vírus, de az meg egy másik, hogy ezzel ki törődik. Ilyen alapon fel se keljünk az ágyból, tudod. Minden USB-használat, minden internethasználat, minden nem tiszta forrásból származó program vírusveszélyt jelent, ezzel megtanultunk együttélni. Az, hogy valami művész most pendrive-ot épít be a falakba, ettől tökéletesen független dolog. A kettőt egybemosni az év legkreténebb ötlete, valóban.

Amíg egy tetszőleges internetes oldalon én vírusveszélynek teszem ki magam, és amíg rengeteg pénzt fizetek a vírusirtóért, addig nekem eszembe sem fog jutni egy ilyen kezdeményezésről rögtön a vírusokra gondolni. Ez már neked is cska munkahelyi ártalom, mert a veszély itt sem nagyobb, mint bármilyen más közösségi helyen. Sőt, ha nem használják őket, ami voltaképpen várható, akkor még kisebb is, mint máshol. Ez inkább a digitális és a valódi világ megkülönböztetésére való rámutatás. Vagy bármi más.

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2010.11.05. 09:12:59

Szia 44!

Isten hozott a blogon :-)

"a közösen használt eszközökön több a vírus, de az meg egy másik, hogy ezzel ki törődik"
Az óvatosság szerintem napi szükséglet. Aki az adatait nem szeretné közprédává tenni, azoknak azért kellene törödni.

"Amíg egy tetszőleges internetes oldalon én vírusveszélynek teszem ki magam, és amíg rengeteg pénzt fizetek a vírusirtóért, addig nekem eszembe sem fog jutni egy ilyen kezdeményezésről rögtön a vírusokra gondolni."
Egyetlen korrekt vírusirtó sem igér 100%-os védelmet, mert ilyen nem is létezik. Megóv sokmindentől, de ha például zárat veszel a lakásod ajtajára, az sem garantálja 100%-ban, hogy bár fizettél a zárért, sosem törhetnek be. De persze jobb, ha van egy jó zár, mintha minden tárva-nyitva lenne.

"Ilyen alapon fel se keljünk az ágyból"
Lehetnek egyébként jónak látszó ötletek, például nézem az Animal Planetet, nagyon szeretem az állatokat, de vannak dolgok, amik mégis rosszul sülhetnek el, és hasznos lehet, ha előtte képben vagyunk, valamit olvastunk róla, pl.
mek.niif.hu/01000/01028/01028.htm - Rejtő: Elveszett cirkáló című etológiai szakmunka:
"Ezek után úgy jártunk volna, mint az a bizonyos félhülye úr aki viperát talált a hóban, és mert nem foglalkozott soha állattannal, keblén melengette az illető csúszómászót."

De gondolhatom úgy is, a sok öltönyös politikus sosem csinál semmi jót, csak dumálnak, majd én megoldom, elmegyek Afrikába, és ételt osztok sajátkezűleg. Amikor azonban elindul a kiosztás, és a szerencsétlen éhezők valósággal megrohanják a teherautót (tegyük fel, hogy élve, megcsonkítás és elrablás nélkül megérkeztünk), akár a testi épségünk, vagy az életünk is veszélybe kerülhet (az úgy gondoltam, azt hittem sokszor egész más, mint a valóság). Ha előtte egy a térséget jól ismerő biztonsági tanácsadót, aki már sok ilyenben résztvett, megkérdeztünk volna, biztos adott volna olyan instrukciókat, amelyekkel minimalizálhattuk volna a kockázatokat.

Szerintünk azért hasznos ez a blog, mert ilyen infokra hitünk szerint minden számítógéphasználónak szüksége lehet, nem csak az érdeklődőknek. Felhívja a figyelmet a gyenge pontokra, a lehetséges kocázatokra, és sokszor jönnek elő olyan dolgok, hogy "Jé, hát nem is gondoltam volna, hogy a jelszóemlékeztető kérdéssel ilyet lehet.", vagy "Jé, nem is gondoltam volna, hogy egy routerben lévő memoriába is lehet kártékony kódot feltölteni.", vagy "Jé, nem is tudtam, hogy minden eszköz alapértelmezett jelszava egy nagy nyilvános adatbázisban szerepel a neten, és azt bárki olvashatja". Abban persze tökéletesen igazad van, hogy mi sokmindent ezen a speciális "szemüvegen" keresztül nézünk, és "mindenről ez jut az eszünkbe", de hát ezért írják az ilyen cikkeket IT biztonsági szakemberek, és nem balett táncosok vagy kőfaragók.

Mindazonáltal folyamatosan igyekszünk nem szakbarbárnak lenni, és remeljük, sosem leszünk ilyenek :-)
"Tengerészek barkochbáznak. Szőrös? Nem. Akkor rum."
süti beállítások módosítása