A Facebook szerint a "Pedofilok is emberek" vicces

2012. augusztus 27. 10:36 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Masszív össztűz alá került a Facebook egy közelmúltban napvilágra került eset miatt, miután gyermekvédelmi csoportok lelepleztek egy olyan "A pedofilok is emberek" feliratú Facebook oldalt, melyen egy felnőtt ballonkabátos férfi követ egy kislányt a sikátorban.

A Facebook arra hivatkozva, hogy ők nem akarnak Facebook rendőrség lenni, megtagadta az oldal megszüntetését, egyáltalán bármiféle közbelépést. Egyedül annyit tettek, hogy az oldalra odabiggyesztettek egy "Controversial Humor" címkét, magyarán ez szerintük még belefér a humor kategóriába. A világhírű Rambo féle self-empatico módszer segítségével (sajátodat a csalánba, aztán ennek fényében újra gondolkodjál el jól kisbarátom elv alapján) Zuckerberg is eltűnődhetne, ha mondjuk az ő kiskorú lányát találná fent az oldalon vagy a lánya látogatna el véletlenül egy ilyen oldalra, akkor is jó ötletnek, vagy viccesen humorosnak találná-e mindezt. A Facebook szóvivője egyébként azzal magyarázta az oldal el nem távolítást, hogy még ha az esetleg sokak számára felháborító és undorító is, mégsem sérti meg az úgynevezett közösségi oldalra vonatkozó előírásokat. "Ha ezek a csoportok később esetleg valódi fenyegetést mutatnak vagy gyűlöletkeltő nyilatkozatokat is tesznek, akkor majd leszedjük."


Sokak szerint pontosan azért kellene lépni mégis csak az üzemeltetőknek, mert az itteni felhasználók döntő többsége is fiatal, az ilyen tartalmaktól pedig védeni kéne őket, illetve az ilyen esetek a csemetéjüket féltő szülők bizalmát is megrengeti a közösségi oldalak iránt. Érdekes módon máskor magától is működik a fűnyíró, tavasszal egy alig pár órát élt újszülött családjának felvételeit bírták órák alatt maguktól eltávolítani, majd az ismételt képvisszatöltés után a teljes profilt is törölték, amit először tagadtak, majd beismerték és végül elnézést kértek miatta. Emlékezetes, hogy 2010-ben nálunk is volt hasonló közfelháborodással járó incidens az úgynevezett pedomaci.hu oldal kapcsán, ahonnan aztán a Magyar Tartalomipari Szövetség közbenjárására végül levették az összes kiskorúakat sértő képet.


A mostani "Pedophiles are People Too" ügyében - a poszt írásakor még javában működő oldal linkjét szándékosan nem mellékeltük - néhány kritizáló felháborodott vélemény itt olvasható, míg a Boston Herald idevágó cikke pedig emitt található meg. Hogy aztán a tiltakozás fog-e elvezetni mégis egy esetleges törlésig, vagy a minden idők legalacsonyabb 18.75 dolláros részvényárfolyam (a májusi 38 dolláros kibocsátási árral szemben) miatti aggodalom, és kétségbeesett renoméjavítás okán lesz intervenció, ha lesz egyáltalán, nem tudjuk. Mindenesetre akinek a dologról van véleménye, kommenteljen bátran!

78 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

avada 2012.08.27. 13:25:09

Kétszínűség...
Ha a homokosokat is egyenértékűnek kell tartani akkor ezt is... Még talán kevésbé is aberráltak hiszen nem 180 fokkal megy szembe a normálissal, hanem csak vagy 45-tel tér el, csak egy igen sz*r fétis...

Röhejes, hogy még azt is kilobbizták maguknak, hogy kivegyék őket a paraphiliák közül. És kitalálták, hogy a normális egy variánsai. Ami röhej a négyzeten...

Most a pedofilok következnek a jelek szerint...

Démonmac1 2012.08.28. 09:54:12

Indexcímlapon van, lesz minnyá sok hozzászólás.
A csemeték valamennyi józan ésszel általában szoktak rendelkezni, úgyhogy túlhypeolt - dolog.

Bármilyen oldalon kapcsolatbakerülhetnek cukrosbácsival, sőt még játékokban is, sőt levelezésben is.
Ha félted a gyerekedet, ne engedd net közelébe.
vagy világosítsd fel.

Démonmac1 2012.08.28. 09:56:13

O.V. rendszere sokkal nagyobb kárt csinál, mint pár cukrosbácsi.

2012.08.28. 09:57:59

A kép egy ma igen népszerű előadó klippjéból van, ahol a gyerek elpusztítja az őt követő pedofil bácsit. Vagyis az oldal egy poén, de persze akinek nincs humora, az mehet fröcsögni.

Belagezapista (törölt) 2012.08.28. 10:20:31

A kép és a szöveg együtt számomra egyértelműen azt adja, hogy ez poén. Ugyanis a devianciájukat védő pedofilok érvrendszere pontosan arra épül, hogy szerintük a normális pedofilok nem csinálnak semmi rosszat, csak belül pedofilok, tehát pl. nem követnek az utcán egy kislányt. Itt inkább éppen a címet parodizálja a kép.

Innentől kezdve ezen lovagolni faszság.

Egyébként a pedofilos South Park rész jut eszembe erről.

Blogger Géza 2012.08.28. 10:23:59

@faqq: Ettől még nem poén, hisz ennyi erővel tiltakozik a betegek egy csoportja (nevezetesen a pedofilok) kinyírása melletti agitáció ellen. Senki nem tehet arról, hogy pedofil (értsd: arról, hogy ilyen hajlamai vannak). Ennyi erővel csinálhatnák egy klipet arról, hogy kinyírunk cukros vagy allergiás embereket....

Belagezapista (törölt) 2012.08.28. 10:24:07

Szóval aki ezt le akarja szedetni, az vagy hülye vagy pedofil, mert ez a humor utóbbiakon gúnyolódik.

Lángharcos 2012.08.28. 10:47:34

@avada: A homoszexualitás esetén két felnőtt, döntését meghozni képes személy között történik valami.

Míg a pedofiliánál az egyik fél szociálisan alárendelt a másiknak (mert ő a gyerek, a gyerek engedelmeskedjen a felnőtteknek), szellemileg esetleg fel se tudja mérni, hogy mi történik vele. Ha valamilyen rokon, gondviselő, akkor lehet, hogy sose derül ki az abuzálás.

Plusz a két halmaznak lehet közös metszete: homokos-pedofil, ő hány fokban ferde?

Kuruttya 2012.08.28. 10:48:10

Márpedig a pedofilok tényleg emberek. Durva, mi? Lehet, hogy mint az összes többi beteg emberen, rajtuk is inkább segíteni kéne, mint börtönbe zárni őket.

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2012.08.28. 10:50:07

Jó, persze világos hogy a kép honnan van (First Of The Year (Equinox) - Skrillex)
www.youtube.com/watch?v=2cXDgFwE13g

de azért vannak dolgok, amivel IMHO nem volna szabad, nem illene viccelni, és ebben azért élenjárhatnának a közösségi oldalak gazdái.

Szomorú, ha valakinek csak akkor van együttérzése, tiltakozhatnékja, ha a közvetlen családjában, vele vagy a gyerekével történik meg, ha mással, akkor az általában nem baj, érdektelen, poén vagy vicces.

Persze elismerem, nem mindig könnyű eldönteni, mi a sok, a sértő, mi az ami még elmegy, és mi az ami átlépi már a határt, emberenként is változik. De ha az útkereszteződésben mind a négy oldalról zöldet mutat a lámpa, az akkor sem demokrácia.

Troll Tihamér 2012.08.28. 11:12:23

@faqq: Linkeld már be a trekket légyszi.
Amúgy a pedofília betegség mely szerintem szájon át a kisagyba juttatott ólom kapszulával kezelendő

Alf (törölt) 2012.08.28. 11:28:18

Nézzétek már meg az oldalt, szerintetek kinek árt?
Inkább felhívja a figyelmet egy jelenségre.

www.facebook.com/ToddlersandTiaras

ez ellen bezzeg senki sem kampányol.

álszent egy világ...

monddazigazatmar 2012.08.28. 11:31:37

@Démonmac1: Milyen egy aberrált állat lehetsz te. Erről hogy tud OV rendszere eszedbe jutni? Vagy fizetnek érte, vagy komolyan beteg vagy.

driopios 2012.08.28. 11:33:57

Nem pedofil, csak türelmetlen.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.08.28. 11:52:31

Betegség, ha jól emlékszem, hivatalosan négy fokozattal. Igazából az első kettő nem megy el a tetlegességig, de elgondolkodtató, hogy a gyerek, aki a közeledéseket észleli, miként éli ezt meg.

Az oldal poénnak szántnak tűnik, az ava egy meme eleve.

apd (törölt) 2012.08.28. 12:08:54

@Kuruttya: szerintem meg kibaszottul agyon kéne lőni mindet

kíváncsi vagyok, ha a te kisfiadat vagy kislányodat rontaná meg egy ilyen beteg fasz, akkor is annyira segíteni akarnál e rajta

szerintem nem. innentől kezdve meg faszság amit mondtál

Alf (törölt) 2012.08.28. 12:10:18

@apd: de ha az én fiamat lőnéd le?

Kuruttya 2012.08.28. 12:13:06

@apd: bizonyára valahogy így gondolkoztak az emberek a szellemi fogyatékosokról a középkorban. Ne aggódj, egyszer elér oda a társadalom fejlettségi szintje, hogy minden beteg emberen segíteni akarjunk, és ne megölni őket.

A személyes érintettségnek semmi köze ehhez. Sőt, pont azok nem tudják objektívan vizsgálni a kérdést, akik esetleg tényleg érintettek, szóval nem nekik kell döntéseket hozni ezzel kapcsolatban.

Anti Anyag (törölt) 2012.08.28. 12:21:13

Nem azt kell mondani, hogy pedofilok, hanem azt, hogy láttad a csákót Aushwitz-ban őrködni.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.28. 12:23:56

Támogatom a FB bátorságát, hogy szembe mer szállni a bulvármédiák pedofílhisztériájával.

tréfás kedvű felhasználó 2012.08.28. 12:28:01

zárójel: a pedofil nem azt jelenti, hogy automatikusan meg kell neki rontani gyerekeket. Vagy tévednék?
Ettøl függetlenül ez _csak vicc_. Van ezer másik oldal, ami kiverheti a biztosítékot.
és nem, nem vagyok pedofíl-párti, még mieløtt valaki arra a következtetésre jutna.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.28. 12:30:55

@Lángharcos:

Társadalmi konszenzus kérdése, hogy mely szexuális devianciákat tartjuk jónak, normálisnak, melyeket furcsának, melyeket röhejesnek, melyeket csúnyának, s melyeket üldözendőnek.

A homoszexualitás üldözendő volt, lett belőle furcsa, s már nem a homokosokat üldözik, hanem azokat, akik nem hajlandók normálisnak tekinteni.

A pedofília ügye semmiben sem más. A pedofíl érvrendszer szerint a beleegyezési korhatár mesterséges, mert a kisgyereke is teljesértékű partner, hiszen a szexuális érdeklődés már óvodás korban megjelenik az emberben. Az erőszakot a pedofíl érdekvédelmi szervezetek is minden esetben elítélik, ők csak a beleegyezéses szexet fogadják el.

SZDSZPistike 2012.08.28. 12:32:45

Van olyan népcsoport, akiknél ez természetes és elfogadott (volt). Ki is űzték őket a szomszéd népek.

Zuckenberg, a Facebook király.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.28. 12:36:01

@tréfás kedvű felhasználó:

Így igaz. A pedofília alapvetően egy szexuális orientáció, deviancia, eltérés a normálistól, genetikai alapú betegség - pont mnt a homoszexualitás, a zoofília, s még sok más a száznyi fétis közül.

A pedofíliek üldözése gusztustalan, felháborító. A médiák pedofíl hisztériája pedig a náci sajtó zsidóellenes hisztériájára emlékeztet.

Hozzáteszem: ez nem jelenti, hogy ne lehetne tiltani az aktív pedofíl magatartást! Tiltani bármit lehet, ez társadalmi konszenzus kérdése. Vannak országok, ahol pl. a homoszexuális szex is önmagában is bűncselekmény.

2012.08.28. 12:46:13

@Blogger Géza: milyen szerencse, hogy egyeseket több, másokat kevesebb humorérzékkel áldott meg a természet, különben min lehetne vitatkozni?

2012.08.28. 12:47:09

@SZDSZPistike: legalább a nevét helyesen tudnád agyatlan...

Vismajor01 2012.08.28. 12:59:29

A cseméjüket?
A cikk már itt elvesztette a komolyságát.

Antonia40 (törölt) 2012.08.28. 13:21:53

@Gondolkodni Próbáló Birca: Nemrégiben vizsgálták a pedofíliát és a tudósok megdöbbentő tényre bukkantak, a pedofilok száma legmagasabb a leg jómodóbb országokban: USa-ban, NÉmetországban, UK, Hollandia Svájc, Skandináv országokban. Kiemelkedően magas ezekben az országokban a pedofílok aránya míg pl.a legprimitívebb társadalmakban Pápua új Guinea-ban egyetlenegyet sem találtak. Minél szegényebb egy ország annál inkább elenyésző a pedofilok aránya. Mi következik ebből?
Szóval kétlem hogy ez genetikai betegség lenne mint a homoszexualitás inkább a jómodú barmok perverziója.

énisembervok 2012.08.28. 13:23:19

Én pedofil vagyok a nem molesztáló fajtából. Az adott facebook oldal szerintem valami poén akar lenni, bár személy szerint nem találom viccesnek. De hárosnak sem, bár azt megértem, ha valakit érzékenyen érint.

Úgy gondolom, hogy a facebook jól járt el.

Lángharcos 2012.08.28. 13:29:03

@Gondolkodni Próbáló Birca: Azért gondolom nem kérdés, hogy jelentős szellemi különbség van egy 8 éves kisgyerek és egy 35 éves felnőtt között.
Ugyanezen alapon problémásnak tartom ember és állat kapcsolatát, ami hasonló a pedofíliához: egy egyszerűbb és alárendelt, rászorult lény manipulálása és szexuális kihasználása.

Ellenben viszont semmi beleszólásom és problémám nincs egy két vagy több, önálló életre képes, önellátó ember közötti bármiféle szexuális kapcsolattal. Tőlem még csokitortával és kovászos uborkával is csinálhatják, ha ettől jó nekik.

énisembervok 2012.08.28. 13:33:34

Én nem vagyok jómódú.

énisembervok 2012.08.28. 13:35:19

@Antonia40: Gyerekkoromban-kamaszkoromban már megvolt bennem a kislányokhoz vonzódás.

Antonia40 (törölt) 2012.08.28. 13:36:36

@Gondolkodni Próbáló Birca: Persze, ezt én szoptam most ki az ujjamból. Az ELLE nevű színvonalas magazinban olvastam.
Ha végiggondolod ugyanez az összefüggés igaz a homoszexualitásra is. Ez is benne volt a cikkben. Minél jómódúbb, gazdagabb egy társadalom annál több benne a perverzióra, elferdülésre, szexuális szélsőségekre hajlamos egyed.

Lángharcos 2012.08.28. 13:37:26

@Gondolkodni Próbáló Birca: Mert egy-egy aktív pedo rengeteg kárt tud okozni az emberek életében :( Akár egy találkozás alatt is..

De úgy vélem, hogy az aktív pedók energiáit le lehetne vezetni legalizált pornográf tartalmakkal - amik előállíthatok digitális technikákkal vagy tradicionális rajzok formájában.

énisembervok 2012.08.28. 13:37:44

@Gondolkodni Próbáló Birca: Azért én nem teszem teljes mértékben magamévá ezt a pedofil érvrendszert. Azért nem lehet gyerekeket szexuális tevékenységbe bevonni, mert szinte 100%, hogy sérülnek, ha másért nem, hát a társadalmi meghurcoltatás, a botrány miatt.

Lángharcos 2012.08.28. 13:39:23

@Antonia40: A jómódú országokban hajlamosabbak az emberek hatóság elé vinni a problémát, és el tudom képzelni, hogy a hatóságok is hatékonyabban keresik őket, ez pedig erősen torzítja az ilyen irányú statisztikákat.

énisembervok 2012.08.28. 13:40:20

@Antonia40: Akár ELLE, akár nem, szerintem is alaptalan és nem is logikus az egész.

énisembervok 2012.08.28. 13:43:14

A kép egy buta sztereotípiát jelenít meg. A pedofilok nagy része sohasem lép akcióba egy gyerekkel, aki meg mégis, az túlnyomó részben a saját családjában vagy ismeretségi körében.

Gorbacsov homlokán a májfolt 2012.08.28. 13:43:19

Egy érdekes, üzleti jellegű kérdésem lenne. Ha - tételezzük fel - valaki megszerzi a Facebook irányító pakettjét, 50 % +1 szavazatnyi részvényt, akkor ennek birtokában tulajdonosként beleszólhat majd abba, hogy mi jelenhet meg és mi nem a Facebook-on?

Nem jutottam hozzá az üzletszabályzatukhoz. Vajon le van írva olyan kitétel, hogy a tulajdonosnak kuss van a működéshez?

fehso2 2012.08.28. 13:43:29

@Antonia40:
A homoszexualitás sem genetikai betegség, csak kisebb részben. Tehát van genetikai oka is, van hajlam, de csak akkor válik valaki homoszexuálissá, ha bizonyos környezeti hatások érik.

énisembervok 2012.08.28. 13:47:21

@fehso2: Így van, és hasonló lehet a pedofiloknál is. Senki sem tudja, pontosan mitől lesz valaki meleg vagy pedofil, de hogy nem "jómódjában", az biztos.

fehso2 2012.08.28. 13:50:58

@énisembervok:
Igen, de mindenkinek tudnia kell uralkodni magán.
Az emberi társadalom erre épül. Nem tolerálja a gyilkolást, a szexuális zaklatást, és egy sor más állatias dolgot, amelyek az állatok között esetleg normálisak.

énisembervok 2012.08.28. 13:51:52

@Csizmazia István [Rambo]: Szinte mindennel lehet viccelni, ha nem lehetne, akkor a Monty Python nem sok sikert aratott volna. Voltam már olyan társaságban, ahol tisztes(nek látszó) családapák elsütöttek pedofilvicceket és én is velül együtt nevettem, sőt én is mondtam egyet. Persze ők nem tudták, hogy pedofil vagyok.

énisembervok 2012.08.28. 13:53:49

@fehso2: Egyetértek.

Ugyanakkor szerintem a pedofiloknak is hallatniuk kell a hangjukat. Mert valóban ők is emberek.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.28. 14:08:28

@Antonia40:

Az lehet, hogy van összefüggés a jelenség nyílt megjelenése és a társadalom között. De kizártnak tartom, hogy maga a jelenség is ilyen összefüggésben lenne. Maximum egyes társadalmakban az érintettek elnyomják magukban.

fehso2 2012.08.28. 14:09:55

@énisembervok:
Hát, nem is tudom...
Ha valaki tud uralkodni magán, és soha nem követ el semmi pedofil cselekményt, akkor minek hallatná a hangját, hiszen normális életet él?

Ha azonban elkövet valami pedofil cselekményt, én nem nagyon kegyelmeznék neki. Megb..atnám egy elefánttal, aztán jöhet a kötél vagy a golyó!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.28. 14:12:27

@Lángharcos:

Nekem van pedofíl haverom, hetoszexuális pedofíl. S ő is mondja, hogy le lehet vezetni mással is. Kedvence pl. a mazsorett előadás, jellemzően kislányok csinálják - azt mondja, hogy ez neki olyan, mint normál férfinak az erotikus kép nőről.

S persze van neki barátnője. A tipikus antinő típus, ugyanis ez a kedvenc típusúk: deszkanő, sminket nem használ soha, s nem vesz fel nőies öltözéket.

TARTYOM 2012.08.28. 14:13:52

Ez simán feketehumor akar lenni csak éppen fel is kellene dolgozni, de az nem megy mert kell hozzá iq is.

Amúgy a pedofília betegség, amit csak a debilek képtelenek belátni.

prometheus_X 2012.08.28. 14:36:19

@Antonia40: nincs ebben semmi meglepő. A jó szituáltabb államokban a monitoring sokkal hatékonyabban működik, mint a csóróbbakban. A szegényebb államokban ezért az ilyen esetek jókora hányada sosem kerül a hatóságoknak mégcsak a látóperifériájához közel sem, így marad a találgatás. Namost ha te egy állam lennél és találgatnod kéne az általad nem ismert pedofil esetek számát, akkor egy milyen számot mondanál (kicsit, nagyot, közepest)? Ennyi.

A pedofília az anyagi jóléttel legfeljebb úgy kerülhet összefüggésbe, hogy egy jómódban élő embernek eleve több és jobb lehetőségei vannak a szexuális élete karbantartására. Fizethet szolgáltatást, utazhat, stb.

A fenti oldal pedig egyértelműen vicc. A cikkben hivatkozott szervezetek asztalcsapkodása remekül rámutat arra, hogy ilyen intelligencia-hiányos szervezetek kezében van ma egyes helyeken a gyermekvédelem. Hát az enyémet inkább ne védjék ilyen soknaposan pállott agyilag zoknik.

Az erőszakoskodó pedofilt pedig illene már megkülönböztetni a békéstől, akiről tettlegesség híján jóesetben soha nem derül ki, hogy az lenne. És igen, az erőszakosak kerüljenek megfelelő gyógyszeres kényszerkezelések (sterilizálás) kezelés alá illetve börtönbe. Ahogy nem érdekel egyetlen ismerősöm/barátom szexuális elferdülése sem addig amíg valamit rá nem akar erőltetni másokra (főleg rám, vagy a családom valamely tagjára), úgy ez is nyugodtan lehetne a magánügy kategória.

Jelenleg ha egy szaros bulvárújság nem hozza a várt példányszámot (vagy elvárt egyedi P.I.-t) akkor a főszerkesztő előhúz a kalapból egy pedofil sztorit. Annak idején ezt játszották el a homokosokkal is. A történet végét már ismerjük (arcukat vállaló meleg hírességek, melegfelvonulások, melegházasság, stb). Még csak bajnak se tudnám mondani, érthető módon mindenki törekszik az önvédelemre.
A történelem pedig ismétli önmagát. A fostengerből megélő bulvárnak ez teljesen mindegy, nekik a lényeg, hogy a mindenkori mai napon meglegyen a példányszám és a bevétel. Hogy miből, az sokadlagos szempont.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2012.08.28. 14:37:22

nem is tudom, mi a faszt lehet itt mondani. "normál" családapák sütögetnek el pedofilvicceket, pedofil haverjuk közelében, és közben röhögnek hozzá, és veregetik egymás vállát, hogy milyen fasza csávók.

pedofil haverok mesélnek arról, hogy mi a kedvencük, mazsorettes kislányokat nézegetni, és ezzel "vezetik le" a pedofíliájukat, ilyenkor megértem, hogy az én 10 éves korában megerőszakolt barátnőm miért áll oda a 12 éves lányára nyálat csorgató rohadék elé, hogy a mocsokláda tudja, kivel kell majd szembenéznie, ha hozzá mer nyúlni a lányához,
ÉS TI EZT NORMÁLISNAK TARTJÁTOK?

birka, mit szokott még csinálni a haverod? megnézi a toddlersandtiarast, és kiveri rá? vagy az nem jön be, inkább elmegy egy óvoda vagy iskola elé nézelődni? hátha tornaruhában lesznek az alsósok az udvaron? vagy inkább a játszótér mellett nézelődik, hátha lát egy anyukát kislányát pisiltetni a szomszéd bokor mellett????

EZ SZÁMOTOKRA KOMOLYAN NORMÁLIS, TÖK UGYANAZ A KATEGÓRIA, MINT A NORMÁL FÉRFINEK AZ EROTIKUS KÉP A NŐRŐL????

szerintetek miért van annyi gyereknek traumatikus élménye a gyerekkorából a cukrosbácsival, meg a "nem volt semmi, csak simogatott", meg hogy végülis csak a faszát mutogatta a szatír, meg ugyan nem baszta meg, csak a cicijét fogdosta, meg ki kellett neki verni, vagy a szoknyája alá nézett? vagy kukkolták, miközben meztelen volt, vagy ráverték a nadrágjára a metrón?

szerintetek ez NORMÁLIS? ez ugyanolyan szexuális kihasználás, ugyanolyan traumatizáló, mint ha rendesen megerőszakolnák a gyerekeket, annyi különbséggel, hogy egy rendes nemi erőszakot be lehet kategorizálni majd felnőttkorban, hogy igen, ez baromi szar dolog volt, ami történt velem, de hová kategorizálod be, hogy csöcsörésztek, vagy felhúzták a szoknyádat, vagy simogattak, vagy rádverték, mert EZ AZ URALKODÓ PATRIARCHÁLIS NÉZET SZERINT NORMÁLIS, ÉS CSALÁDAPÁK RÖHÖGNEK RAJTA A PEDOFIL HAVERJAIKKAL?????

kérlek benneteket, könyörgöm, költözzetek egy lakatlan szigetre, mindannyian, és kíméljétek meg a társadalmat a jelenlétetektől, mert AMIT CSINÁLTOK, AZ NEM NORMÁLIS, ÉS ISZONYÚ KÁROKAT OKOZ A GYEREKEKNEK.

nem betegek vagytok, hanem szexuálisan uralkodni akartok a gyerekeken és a nőkön, és ennek semmi köze nincs a homoszexualitáshoz, mert egy átlag homokos tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi az a szexuális visszaélés, mi a beleegyezési korhatár, mit jelent a beleegyezés fogalma, míg ti szintén tudjátok ,csak éppen nagy ívben szartok rá, mert nagyon jól tudjátok, hogy egy gyereknek senki nem fog hinni, pláne nem akkor, ha nincs kényszerítés, bántalmazás, ütés, verés a történetben.

prometheus_X 2012.08.28. 14:40:26

@fehso2: Azért hallatja a hangját, mert egy pedofilnek ma olyan élni a világban, mint egy melegnek volt pár évtizede nyugaton, vagy mint ha egy "egészséges, heteroszexuális" férfinek/nőnek a törvény világszerte tiltaná és börtönnel sújtaná a nemi érintkezést egy ellentétes neművel.

A jelenlegi szabályozások kontraproduktívak, a békés pedofilből is frusztráltat gyártanak és ezzel próbálják igazolni önmagukat.

Ez egy elmebaj, a XXI-ik század egyik elmebaja a sok közül. Mármint a szabályozás és a pedofilhiszti.

prometheus_X 2012.08.28. 14:47:14

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: "mert egy átlag homokos tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi az a szexuális visszaélés"

Egy átlag pedofil is. Csak te nem tudsz olvasni, vagy szöveget értelmezni, esetleg nem is akarsz. Semmi gond, az ilyet már kezdi megszokni a társadalom, egyébként úgy hívják a jelenséget, hogy funkcionális analfabétizmus és sajnos nagyon sok embert érint magyarországon is és a fejlett nyugati világban is.

fehso2 2012.08.28. 14:51:14

@prometheus_X:
Nem nagyon érdekel, hogy egy pedofil frusztrált-e vagy sem, mindenkinek megvan a maga baja.
Uralkodjon magán, vagy mehet a darálóba. Sajnos a modern demokrácia nem ilyen praktikusan gyakorlatias, hanem puhány.

Az általad pedofilhisztinek nevezett jelenség a sajtó miatt részben tényleg hiszti, de maga a pedofília létezik és egyáltalán nem szabad bagatellizálni ezt a problémát!

babel 2012.08.28. 15:02:32

@avada: A fétis az a hosszú szárú lakkcsizma. A pedofília ellenben egy súlyos pszichés betegség. Ha van egy fétised, akkor is deviáns vagy, ez igaz, de ha szerencsés helyre születtél, elviselnek a többiek, mert nem ártasz vele senkinek. (Ha rossz helyre születtél, nos az más kérdés.) :(

A pedofil ellenben nem képes "normális" (már amennyire ez manapság ráhúzható egyes párkapcsolatokra) :) viszonyt fenntartani egy ellenkező nemű felnőttel, mert a személyiségfejlődése nem érte el ezt a határt.

Ezt csak azért mondom el, mert úgy veszem észre, sokan azt hiszik, ez választás kérdése, a pedofil direkt gonosz, és ha "megjönne az esze", akkor rendes ember is lehetne belőle, csak uralkodnia kellene magán. Ne ebben az egyben tényleg van közös vonása a kérdésnek a melegekkel. (Mármint a melegekről is sokan hisznek ilyet, meg azt, hogy az csak divat.)

énisembervok 2012.08.28. 15:11:44

@fehso2: Jó, akkor nem vagyok pedofil, csak szexuális vonzalmat érzek kislányok iránt. Mint minden férfi. (?)

prometheus_X 2012.08.28. 15:13:30

@fehso2: természetesen nem szabad bagatelizálni, ebben teljesen egyetértünk. A jelenlegi szabályozások viszont egyértelműen pont a szőnyegalá söprés végtermékei, mert teljesen átgondolatlanok és a jelenkor visszajelzései is azt tükrözik, hogy egyáltalán nem működnek, mert a pedofília sehol sincs visszaszorulóban. A törvényhozás pontosan azzal bagatelizálja a problémát, hogy megpróbálja ellehetetleníteni a jelenséget, eltűntetni a pedofilokat a társadalom szeme elől, kilátásba helyezve azt is hogy összemossák az illetőt a köztörvényes bűnözőkkel (most nem az erőszakosakról beszélek, az erőszak természetszerűeg köztörvényes).

Kisgyermekes apaként számomra ez ugyanúgy fontos kérdés, mint bárkinek; csupán nem tartom életszerűnek, hogy a jelenkori boszorkányüldözéses megoldás várt eredményt hozna, ahogyan nem hozta azt a középkorban sem (pogányok ma is vannak - magam is például, egész konkrétan), nem hozta ezt a melegek és sok más esetben sem. Sőt a náciknak sem sikerült kipusztítaniuk a zsidókat, pedig őket aztán nem érheti az a vád, hogy nem tettek meg a sikerért mindent...

Tehát a jelenlegi szabályozás egy látszat-szabályozás, szemfényvesztés, nem több. Ezt tartom végtelenül felháborítónak. Akárhányszor meglátok vagy meghallok az ügyben politikust nyilatkozni, legszívesebben megfolytanám egy kávéskanál vízben.

A fogyasztó társadalom kitermelte magának azt a vezető társadalmi réteget, amely a társadalmat fogyasztja. Nincs vezetői érdek valós szabályozás bevezetésére. Mindig is az volt a dolgok rendje, hogy valódi megoldások akkor születtek, amikor a társadalom kritikus tömegének a töke tele lett a látszatintézkedésekkel és látszatszabályozásokkal.

Az erőszakot büntetni kell, ez vitán felül áll. A vita inkább abban áll, hogy a rejtőzőket hogyan kéne úgy kezelni, hogy ne termeljünk vele erőszakot. Én speciel amellett érvelek, hogy a beleegyezési korhatárt le kell szállítani, mert már jelenleg sem tölti be a szerepét. Egyetlen pedofil sincs a világon, akit a korhatár bármitől is visszatartana - vagy eljut a tettlegességig, vagy visszatartja önmagát önszántából. Egyetlen tini sincs, akit a korhatár bármitől is visszatartana. Vagy él nemi életet (többnyire a szülők tudta nélkül), vagy nem (többnyire saját elhatározásra). Ez tehát egy látszatmegoldás, mert a valóságban nem old meg semmit. Az eltitkolt nemi élet ráadásul rontja a szülő és a gyermek közti bizalmat és jelentősen csökkenti a szülők kontrollját a gyerek fölött.

Ezt a döntést azonban nincs politikus, aki magára merné vállalni ma. És még jósokáig nem is lesz. Vagy népszerűségféltés okán, vagy idealizmus (beszűkültség) okán, vagy egyszerű emberi ostobaság okán. Valós érvek nincsenek ellene ugyanis, amelyek ne lennének cáfolhatóak, vagy amelyeket a gyakorlat ne cáfolna vastagon.

prometheus_X 2012.08.28. 15:18:39

@énisembervok: "Mint minden férfi."

Azért az általánosítástól illenék tartózkodni, ha ezt viszont is elvárjuk (erőszakos pedofil =/= minden pedofil) - nemde?

énisembervok 2012.08.28. 15:34:37

@prometheus_X: De igen, csak kérem figyelembe venni, hogy amit írtam, az válasz volt egy másik hozzászólásra.

babel 2012.08.28. 15:35:40

@prometheus_X: Egyet értek. A probléma egyik magva a képmutatás, és a társadalom mai pszichés állapota.

Amíg valaki érvként hozza fel, hogy Ő normális a másik meg nem (ez csak egy statisztikai kérdés, annyit tesz, az egyik ember egy bizonyos szempontból a középszerű többséghez tartozik, a másik meg nem, de semmit nem mond arról, melyiküknek van igaza, vagy melyikük jobb ember), addig ebben a kérdésben sem lesz nagy változás. Amíg a hajléktalanok mind egyformák, és mind maguk tehetnek a sorsukról, nem lesz. Amíg az megy előbb börtönbe, aki kenyeret lop, és az marad szabad, aki milliókat, addig nem lesz. Folytathatnám sokáig.

Egyszerűen a többségnek megfelel, ami most van. Lehet utálni másokat, lehet relativizálni, kivetíteni magunkból a gonoszságot másokra, és ez nagyon kényelmes, mert nem kell szembenéznünk azzal, hogy bennünk is ott van a gonosz. Belül.

Valamint egyetértek azzal is, hogy pl. a felsős iskolásoknak ne kelljen a szüleik előtt bujkálniuk, szégyenkezniük, csak mert a képmutató társadalom szerint nekik még nem kellene szexelniük. Mondjuk én pont későn érő típus voltam, de semmi bajom azzal, ha valaki nem az. Én azt szeretném, ha a fiam, lányom adott esetben elmesélné, hogy milyen klassz sráccal, csajjal hozta össze a sors, és ha én tök mást is gondolok majd erről, azt majd megoldom magamban. A lényeg, hogy ne egymás ellen legyünk, ha már egy család vagyunk.

Innen nézve kész agyrém, hogy két fiatal összejön egymással, alapból nem büntethetők, mert mindketten fiatalkorúak még. De mondjuk az egyikükből pár hónappal korábban lesz felnőtt. Na azon a napon ki kell dobnia az összes meztelen képet a barátjáról/barátnőjéről, és szexelni sem szexelhetnek, amíg a másik is nagykorú nem lesz. A törvény szerint ez is "normális". Szerintem inkább meggondolandó. ;)

Az pedig, hogy ne lehessenek ilyen oldalak, ne lehessen nyugodtan érvelve beszélni erről, mert rögtön előkerül pár troll, aki egy kalap alá veszi az erőszaktevőt azzal, aki nem akarja amazt rögtön kinyírni, másoknak a fejébe golyót kíván, meg elküld a lakatlan szigetre, szerintem sületlenség. Pont ez a hozzáállás segíti elő, hogy az ilyen és hasonló problémák még sokáig megoldatlanok maradjanak.

énisembervok 2012.08.28. 15:44:24

@babel: Tökéletesek sohasem lesznek a törvények, mert nem tudják a valóságot lefedni, de lehetnek jobbak, mint amilyenek most.

énisembervok 2012.08.28. 15:59:13

Szerintem is a legfontosabb az, hogy ezekről a dolgokról egyáltalán beszélgetni lehessen. És nem úgy, hogy mindig olyanok beszélgetnek róla, akik csak a tévéhíradóban hallottak pedofilról.

De ezen a téren egyre optimistább vagyok.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.28. 16:00:43

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:

Szerintem a homokosok sokkal nagyobb kárt okoznak, mint a pedofílek. A pedofílek ugyanis meghúzódnak és nem követelőznek. A homokosok meg gyerekeket akarnak örökbe fogadni, házasodni és megbélyegezni a homofóbokat.

A pedofíl jellemzően békés ember. A homokos aktvista meg hiperagresszív.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.28. 16:03:21

@babel:

Pontosan! Abszurdum embereket gonosznak bélyegezni betegségük miatt.Én meg nem hallottam pedofílről aki élvezné pedofílségét - ha lenne gyógymód, mindenki rohanna kigyógyulni belőle. Ugyanez a normális homokosokra is igaz egyébként, a legtöbbnek az egész egy hatalmas teher.

prometheus_X 2012.08.28. 16:25:01

@babel: Tökéletesen egyetértek. Egyébként, ha már az első néhány szexuális tapasztalat beszerzésénél tartunk, hát inkább pártolnám a tapasztaltabb korosztályt az elején, mint a zöldfülűt. Nyilván nem minden válogatás nélkül azért. Persze ez belőlem is inkább szülői kívánság mint ahogy apámé az volt hogy asztalos legyek, nagyapámé meg hogy citerás. Ha a fiamat arra tudom nevelni az évek során, hogy válogassa meg, kivel mit kezd és éreztetni tudom vele, hogy akármi is történik, azt elmondhatja nekem, azzal már segítettem a társadalmat egészségesebb irányba terelni.

A szülő nem gondolkodhat és tanulhat a gyereke helyett. A szülő dolga (és egyetlen lehetősége is a gyermeke jólétének hosszútávú biztosítására) ha megtanítja gondolkodni a gyereket és tanulni.

A cikkben is említett gyermekjogvédő szervezetek létezésének pontosan az ad alapot, hogy ma a szülők nagy része nincs tisztában az előbb említett ténnyel (sem), nem tud gyermeket nevelni. Az pedig, hogy ez így van, a világ állami iskoláinak a számlájára írandó, mert nem készítik fel a gyereket idejében a szülői feladatokra, hanem ezt a feladatot nagyvonalúan a szülőkre hárítja - holott ma már egy gyerek többet van iskolában ébren, mint otthon.

A gyermekjogvédő szervezetek ma a szülők helyett akarnak érvényt szerezni a gyermekek jogainak. Nem állítom, hogy időnként ez nem lenne szükséges - de most akkor ezek jogvédő szervezetek, vagy a gyermekek gyámjainak a gyámjai? És őket kik gyámolítják? Ez nem jó így.

Arról beszélünk, hogy az emberek a nagykorúság elérésével döntésképessé válnak. Ehhez képest olyan szervezetekre van szükség világszerte, amelyeknek az ad létjogosultságot, hogy a nagykorúan nagy része részben döntésképtelen.

Elég egyetlen napot eltölteni egy játszótéren ahhoz, hogy az ember belássa: a legtöbb szülő teljesen alkalmatlan a szülői szerepre, mert nem rendelkezik megfelelően átfogó ismeretekkel (súlyosabb esetben pedig anyagilag is túlterhelt). Egy időben amikor sokat voltam a játszótéren a fiammal, magamban sikítva tartottam távol a többi szülőtől, hogy az a sok idiótaság, ami alapján a sajátjaikat nevelik, ne verjen gyökeret abban a mindenre fogékony kis agyában. Látszik is rajta: 4,5 éves kora "ellenére" a kognitív képességei terén (is) évekkel előzi a korosztályát - és ezt nem csak mi állítjuk, hanem szakemberek is rendszeresen megjegyzik.

Ha tehetném, bevezetném a "szülői KRESZ"-t és jogosítványhoz kötném a gyermekvállalást. De minimum arra lenne szükség, hogy a szülőket az állam közpénzek képezze ki a feladatra, ha már olyan nagyon fontos(nak mondott) a világon mindenütt a jövő nemzedék szerepe. Ez is egy álság valójában - ha fontos lenne, akkor az államok világszerte képeznék azokat az embereket, akik legközvetlenebbül befolyásolják egy gyermek fejlődéséért és későbbi sikereit/sikertelenségeit: a szülőket. Itthon ennek nyomát sem látni, az a pár nyamvadt prospektus és nyomtatott anyag a minimumhoz is kevés, amit a hivatalok és a védőnői szolgálat a kezdő szülőkhöz vág hozzá. Eközben pedig családok tucatjai hullanak szét a felkészületlenség okán és gyerekek tucatjai szűkülnek bele a szűkeszű társadalom normáiba.

énisembervok 2012.08.28. 16:27:39

@Gondolkodni Próbáló Birca: Az biztos. Egy pedofil nagyon nehezen lehet boldog.

prometheus_X 2012.08.28. 16:38:52

@Gondolkodni Próbáló Birca: A homokosok jókora része sem agresszív. A látszatot egy hangoskodó kisebbség torzítja erősen, azokat én is hazáig pofoznám, ahogyan sok meleg is ezt tenné.

Oroszországban mondjuk még csak-csak megértem, Magyarországon a határesetbe sorolandó a parádézás szükségessége, de tőlünk nyugatabra: nettó exhibicionizmus.

Másfelől ez így természetes, mint folyamat. A női egyenjogúsági harc is elvetette a sulykot egy időben, de mostanság lassanként kezd visszakorrigálni. Ezt a jelenséget a saját közösség szabályozza vissza mindig, ehhez pedig idő szükséges. Gátakat áttörni csak erős nekifutásból lehet, érthető, ha a fékezés az áttörés után időbe telik, onnan pedig további idő kérdése az egyensúly közeli állapotra való rátalálás.

Idővel a pedofíliával is ez fog történni, ha a társadalom vezető rétegei nem eszmélnek rá erre idejekorán és hoznak olyan szabályozást, ami szükségtelenné teszik az ilyen típusú nekirugaszkodásokat. Ez azonban nem fog bekövetkezni, mert a társadalmakat a világon sehol sem a megvilágosodáshoz kezli tudatosságban lévő emberek vezetik, hanem szaros politikusok és hataloméhes gazdasági érdekkörök.

prometheus_X 2012.08.28. 16:41:31

"megvilágosodáshoz kezli" == megvilágosodáshoz közeli*

énisembervok 2012.08.28. 16:43:22

@prometheus_X: Nem tudom, jelenleg beszélhetünk-e pedofil közösségről. Talán alakulgat.

Persze az alvilágban már régóta létezik ilyen, de úgy gondolom, hogy sok pedofil nem akar oda tartozni, inkább tartozna egy nem alvilági közösséghez.

avada 2012.08.28. 18:11:53

@babel: Nem hinném. Hogy bizonyított lenne. Sőt tuti. Csak akkor nem lehetne más a pedo, hogyha genetikai komponense is volna, de ezt még nem vizsgálta senki. A homokosoknál is még csak annyira jutottak, hogy nagyon valószínű. Ezzel még kevesebben foglalkoztak.
Szerintem sokkal valószínűbb, hogy egy a személyiség zavar szintű dolog.

babel 2012.08.29. 10:20:31

@avada: Mi bizonyított? A betegség jellege?

Nagyjából ugyanazt mondjuk, nem? Csak annyiban javítottalak ki kéretlenül, hogy nem szerintem fétis, hanem sokkal inkább súlyos pszichés személyiségzavar. Erre ugyanezt mondod.

Ettől még nem állíthatod automatikusan, hogy gyógyítható, vagy az illető kellő önuralommal külső segítség nélkül is legyőzheti. Nincs ilyen összefüggés, vagy ugyanezt gondolod a súlyos, klinikai fokú depresszióról is? (Van aki ezt gondolja, de a tapasztalat más.) Vagy nézzünk más példát! Nagyon kevés alkoholistát tudsz meggyógyítani, pedig ott sincs genetikai ok, csak hajlam max. Tehát ebben hasonlítanak. Egy alkoholista szerintem csak akkor gyógyulhat meg, ha megszűnik alkoholizmusa kiváltó (mélyebb) oka. E nélkül átmenetileg tiszta lehet, de bármikor visszaeshet.

Ilyen alapon, ha úgy gondoltad, hogy a pedofil felnőtt korában pszichológus segítségével újraélheti az elakadásának körülményeit, és ez segítheti a személyiségfejlődésben, amitől ha késve is, de elérheti e téren a korának megfelelő érettséget, akkor teljesen egyetértünk. Pont erre akartam utalni, elnézést, ha nem voltam elég világos, konkrét. Erre gondolok, amikor azt mondom, az illető beteg, segíteni kell rajta, nem "veréssel" büntetni, mert attól nem fog semmi megváltozni. Másik kérdés, hogy segíteni csak annak lehet, aki maga is akarja a változást. Erőszakkal kényszeríteni erre, vagy helyette megtenni amit neki kell -nem lehet.

Ezek persze teljesen függetlenek a társadalom önvédelmi reflexétől. Az egy másik vonal, amire szükség van. Amivel nem értek egyet az a társadalomban elharapózó bosszúkultúra, avagy büntetés-fétis. Lehet erről bármit gondolni, ám az ezzel foglalkozó pszichológusok megfigyelései szerint (amiket próbálnak a lehető leginkább függetlenül, tudományos alapon megtenni) ez nagyon kevéssé hatásos módszer. Valamiért a társadalom mégis ettől érzi jól magát, ettől lesz hamis biztonságérzete. Ez is csak azt mutatja szerintem, hogy társadalmi szinten van a probléma (itt most nem a pedofilokról beszélek, hanem a bűn-bűnüldözés-ítélkezés-büntetés-végrehajtás teljes felépítéséről), és ott is kellene kezelni.

avada 2012.08.29. 11:06:14

@babel: Csak akkor lehet 100%, hogy olyan amilyen, hogyha tényleg genetikai a dolog. És te korábban abszolútban beszéltél.

Nem csak a bosszú, hanem a démonizáció és a félelemkeltés is problémás. Lassan már mindentől félni kell...

A társadalom is elkurvult az tuti, de a kormányzati és gazdasági rendszer is bőven selejtes...

babel 2012.08.29. 12:27:29

@avada: Sajnos nem értem mindig teljesen a problémádat, talán mert túl tömören próbálsz fogalmazni. Ennek ellenére megpróbálok válaszolni arra, amit a legvalószínűbbnek gondolok. ;)

100% - nem értünk egyet. Nem csak genetikai, hanem családi, felmenői okból is lehet valakinek olyan az élete, amin nem tud saját maga egyedül segíteni, bármennyire is vágyik rá. Jobbak az esélyei, ha kívülről segítenek neki (esetleg hivatásos segítséget kap), ám ez sem garantálja teljesen a sikert.

Intermezzo: Honnan veszed, hogy én nem a saját véleményemet fogalmazom meg bármilyen kijelentésemben, hanem "abszolút" kijelentéseket teszek? (Másoknak ez nem szokott gondot okozni, de ha szeretnéd, értsd minden mondatomba bele, hogy "szerintem", "tudtommal", "megfigyeléseim szerint", "tapasztalataim alapján" stb.) :)

Igen, a félelem is probléma, az egyik legnagyobb. Ebben egyet értünk. A kormányzat meg mitől lenne jobb, mint a társadalom, ami kitermeli és megválasztja? Ha így lenne, az lenne csak a csoda; ami most van, az szinte természetes, még ha nagyon nem is tetszik nekem. :(

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2013.06.03. 08:16:35

Revideálták nézeteiket, és mostantól mégsem humoros a megerőszakolás, a nemiséggel való gyűlölkodés, vagy "viccelődés":
nakedsecurity.sophos.com/2013/05/31/facebook-kicks-out-rape-jokes-and-gender-hate-speech/

x00 2018.08.07. 21:51:37

Már óvodás koromban is szerettem volna felnőttekkel is szexelni, nyilván csak az előjátékot: fogdosás, arc hozzászorítás, stb. Sajnos az óvónéni nem volt pedofil, pedig de jó lett volna! És a mi jogainkkal mi lesz? Akik vagy felnőttek már vagy nem, de tény, hogy már kisgyerekként is pedofil-pártiak voltak, és hallani se akartak róla hogy valaki megakadályozza a szexet, vagy bármit. A pedofília korlátozása az ilyen gyerekeknek többet árt mint a pedofília a többinek, és többet mint a pedofiloknak a korlátozás. Szimplán hülyének néznek/néztek minket! Emberi jogokat sért, megalázó! Tudomásul kell venni, hogy van akinek nem árt a pedofília, van akinek használ is, nem sugallni hogy mindenkinek árt! Amiket írnak példákat, mind az, hogy nem akarta, csak nem mert ellenkezni, félt, stb. És aki tényleg önként megy bele, befolyásolás nélkül, és akár élvezi is? A hülyének nézést biztos nem fogja, és nem veszi be hogy bármi baja lenne belőle. Tiszteletben kell tartani az ilyen gyerekek jogait is!
süti beállítások módosítása