Utaljunk pénzt a S.O.C.A.-nak

2013. július 22. 11:09 - Csizmazia Darab István [Rambo]

A hamis antivírusok már eddig is igyekeztek minél jobban ráijeszteni a felhasználókra, ebben a játszmában most egy újabb lépcsőfokon vagyunk túl.

Ezúttal a Serious Organized Crime Agency (S.O.C.A.) azaz a brit szervezett bűnözés elleni ügynökség nevében érkezik a fenyegetés/figyelmeztetés: zárolták a gépünket és csak egy meghatározott bírság összeg átutalása után oldható fel. Látszólag valóban lockolva van a számítógép, a valóságban azonban a szokásos ransomware, azaz a zsaroló kártevők egy újabb variánsa fertőzte azt meg. A hamis antivírus, illetve rendőri/szerzői jogi fenyegetés igen divatos és gyakori támadási forma lett az utóbbi időben, esetenként Macintosh és Android alatt is találkozhatunk már velük.

Nyilvánvaló, hogy egy saját országbeli bűnüldöző szerv, a saját nyelvünkön való megszólítással - amiben persze nem hemzsegnek az árulkodó helyesírási hibák sem - sokkal hatásosabb, ijesztőbb és hihetőbb, mint egy angol netezőnek a távoli FBI nevében felbukkanó ablak. Tapasztalatok szerint az ilyen típusú csalások száma Nagy-Britanniában is emelkedő tendenciát mutat, jelenleg 27%-os növekedésről számolnak be a tavalyi évhez képest. Ebből a szempontból talán emlékezetes lehet a magyar netezőknek a magyar nyelvű, a Magyar Rendőrség nevét és logóját bitorló "Magyar Rendőrség Osztály Elleni Kiberbűnözés" kártevő.

Érdemes az eszünkbe vésni, hogy semmilyen hivatalos szerv, sem FBI, sem CIA, de a Magyar Rendőrség sem szed így távolból "interurbán" átutalási védelmi pénzt, azt kizárólag a bűnözők teszik. Fizetni semmiképpen nem szabad, helyette alapos vírusirtás, egyedi segédprogrammal való mentesítés, vagy csökkentett módban való takarítás a célszerű. Ez utóbbit még az sem tudja meggátolni, ha a kártevő látszólag nem engedélyezi a Safe Mode-ban való rendszerindítást, hiszen egy huszárvágással, új admin jogú felhasználót felvéve kicselezhetjük ezt a korlátozást.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása