Rejtett előfizetéssel trükköző cégek

2014. december 12. 16:34 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Három brit vállalatot is megbüntettek nemrégiben ilyen jellegű tisztességtelen magatartás miatt. A vizsgálat szerint különféle Androidos alkalmazásokba olyan rosszindulatú funkciót rejtettek, amelyek révén az áldozat drága emelt díjas szolgáltatásokra iratkozott fel tudtán kívül.

A 330 ezer angol fontos bírság mértéke is mutatja, komoly dologról van szó. Mint arról a PhonepayPlus biztonsági csapata beszámolt, a trójai alkalmazás használata során a jóhiszemű áldozatok bárhova is kattintottak az app képernyőjén, azzal rejtve feliratkoztak felnőtt tartalmakat értékesítő szolgáltatásokra.

A kártékony alkalmazás arra is ügyelt, hogy eltüntessen a kijelzőről az ilyenkor szokásos minden figyelmeztető üzeneteket. Ezáltal a felhasználók észre sem vették mi történik, és csak a hónap végi számlájukon derült ki a jellemzően 1.5 és 4.5 angol fontnyi heti túlszámlázás, ezzel havi kb. 3-7 ezer forintnak megfelelő összegekkel károsították meg az áldozatokat.

A nyomozás eredményei alapján a Manchesteri székhelyű Circle Marketing 130,000 GBP (50 millió HUF), a Coventry illetőségű Syncronized 120,000 angol fontnyi (47 millió forint), míg az Edinburgh-ben székelő Cloudspace 80 ezer GBP (azaz nagyjából 31 forintnak megfelelő) összegű büntetést volt kénytelen fizetni.

Az Android platform tortaszelete a mobileszközök piacán ma már 80 százalék feletti, és a trójai alkalmazások száma is évről évre meredeken emelkedik, így 2012-es jóslatunk, miszerint "Az Android az új Vadnyugat" sajnos vastagon beigazolódni látszik.

A mobilos kártevők évről évre egyre komolyabb gondokat okoznak, és a statisztikák szerint sokan nem tartják fontosnak a kártevők elleni védelmi programok használatát. Mint ismeretes, a nemrég ismertettet brit felmérés azt mutatta, hogy a megkérdezettek közel 60%-a okostelefonján semmilyen védelem nem fut.

Ezzel együtt azonban a felhasználók majdnem fele bankol hordozható okoseszközéről, egy harmaduk pedig rendszeren elektronikusan vásárol is a segítségével, miközben tévesen úgy vélekedik, hogy szemben a klasszikus számítógéppel okostelefonon vagy tableten semmilyen vírus vagy biztonsági fenyegetés nem érheti.

Pedig a statisztika szerint viszont a mobilos kártevők számának növekedés szárnyal, ezért elmondható, hogy itt is a PC-s platformhoz hasonlóan szükség van vírusvédelmi alkalmazásra.

Bár gyártóktól függően különböznek az értékek, de a számok egyébként azt mutatják, hogy míg PC-s környezetben átlagosan 50-80 ezer kártékony kód keletkezik naponta, addig a mobilos platformon hozzávetőlegesen körülbelül ezer darab per nap a tempó. A mobilos kártevők mennyiségének emelkedése főként az utóbbi 2 évben gyorsult fel erőteljesen.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása