Hogy mit adtak nekünk a rómaiak, arra a választ inkább a Monthy Python berkein belül kell keresni, ellenben a látszólag emberi válaszokat adó chatbotok mostanság egyre inkább a figyelem homlokterébe kerültek. És ahogy ez lenni szokott, jelentkeznek itt előnyök és hátrányok, és a tipikus felhasználói…
Időnként visszatérő témánk ez, hiszen a legjobb technikai felszereltség és a leghatékonyabb védelmi programok használata mellett is utat ad a támadóknak a túlzott naivság, figyelmetlenség, vagy hiszékenység. El kell fogadni, hogy a biztonságtudatosság még inkább lényegi elem lett, ahogy azt is, hogy…
Nem csak mennyiségi, hanem minőségi fejlődés is megfigyelhető az Androidos kártevők folyamatos evolúciójában. Nyilván statisztikailag a rejtett feliratkozás emelt díjas SMS-re és az adatlopás vezeti a sort gyakoriságban, de mai trójainkban mindezeket egyszerre látjuk, kiegészülve emellett számos más…
A kártevőterjesztők trükkjeinek tárháza kimeríthetetlen, ötleteik frissek és furmányosak, így hát a korábbi "clickjacking" után most itt a "keyjacking". Ezúttal úgy tévesztik meg a felhasználót, hogy azt hiszi, captcha-t gépel be, pedig valójában ehelyett egy kártevő lefuttatását engedélyezi. Social…