A vágy titokzatos tárgya: iPhone

2008. június 16. 16:32 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Sok embernek megmozgatja a fantáziáját esztétikus külsejével, lenyűgöző tudásával, nem tagadom családon belül is többen kíváncsian várják már a magyarországi eljövetelét, amit talán a T-Mobilenál lehet majd először megvásárolni.



Azonban egy vonzó technikai kütyű megjelenése sokak számára lehúzási, csalási és rablási lehetőséget jelent. Pár éve a tolvajok az utcán még arra utaztak, hogy akinek fehér színű fülhallgató van a fülében, az potenciális célpont az iPodjával.



Hallhattunk aztán olyan E-Bay tranzakciókról, ahol romániai csalók a tőlük licitált és megvásárolt árú helyett semmit, vagy csak köveket és krumplit postáztak az amerikai és kanadai pórul járt vásáróknak. Volt szó az iPhone-beli GPS adatok hamisíthatóságáról, de arról is folyt a vita, vajon "hazatelefonál-e" a készülék.



Most arról olvashattunk, hogy elitélték az első New-Yorki csalókat, akik hamis iPhone  internetes hirdetéssel léprecsalt áldozatoknak semmilyen telefon sem adtak, hanem a személyes találkozáson totálisan kirabolták őket: elvették nem csak a pénzüket, de minden értéktárgyukat is. A kedvező áron kínált iPhonet kínáló banda legalább négy alkalommal bizonyítottan ezzel a módszerrel könnyítette meg az áldozatok pénztárcáját, ellenük rablás és illegális lőfegyver birtoklás a vád.



Az ilyen erőszakos eseményeken kívül is résen kell lennie majd annak, aki ellenőrizetlen forrásból vagy használtan szeretne ilyet készüléket vásárolni, ugyanis a feketepiacon máris megjelentek az utánzatok és hamisítványok.



Ha pedig mégis eredeti, de használt készülékhez jutunk, lehet esetleg rajta trójai vagy kémprogram, amivel szintén kiszolgáltatottá válhatunk. Az óvatosságot minden bizonnyal itt sem tolhatjuk majd a háttérbe.
2 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fostalicska · http://fostalicska.blog.hu 2008.06.18. 19:22:38

Érdekes, hogy az ilyen kicsomagolós videókat készítő gyökereknek sosincs egy szaros, pár ezer forintos kameraállványuk, és mindig fél kézzel töketlenkednek.
süti beállítások módosítása