Kémprogram iPhone-ra évi 100 dollárért

2008. december 19. 14:47 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Ezt is megértük, december 21-én érkezik meg az első kereskedelmi termékként kapható kémszoftver az Apple iPhone okostelefonjára.

Mindjárt kétféle programra is felhívja a figyelmet az F-Secure blogja, ebből az egyik csak feltört készüléken működőképes. A másik hirdetés pedig mindössze évi 99 USD összeg fejében egyszerű telepítést, észrevétlen működést, továbbá teljes hozzáférést kínál a telefonhívások és SMS-ek listájához, valamint az áldozat pillanatnyi GPS koordinátáinak követési lehetőségét is ígéri. A Flexispy neve nem ismeretlen az érdeklődők előtt, más platformokon már korábban is elérhető volt a sokak szerint a legális és illegális határmezsgyéjén egyensúlyozó szoftver.

Az egyik érdekes kérdés mindenesetre az lesz, mit kezd az Apple az így kialakult helyzettel. A saját határköébe tartozó AppStore alkalmazásai közül vaskézzel kigolyóznak minden olyan programot, ami az üzleti érdekeiket a legcsekélyebb módon is sérti (például többet tud, mint a hivatalos változat, vagy a piaci érdekeiket veszélyezteti. Érvényes mindez a függetlenítés és a jailbreak körüli helyzetre is, ahol a szoftverfrissítések egyik célja éppen ezek megnehezítése volt.

(A programokra szándékosan nem mutatunk linkkel, nem akarunk ezzel is hozzájárulni a látogatottságuk emeléséhez.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása