"Gyárilag" fertőzött Vista kalóz lemez

2009. október 22. 13:01 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Nehéz igazságot tenni, nyilvánvaló, hogy a warez oldalak, letöltések egyrészt jó kísérleti terepei az új kártevők terjesztésének, másrészt a Microsoft is ujjal mutogathat propaganda-ízűen az eset után: ugye megmondtam, hogy bontott csirkét, meg csak és kizárólag eredetit kell venni tőlem jó pénzért? Ami biztos, hogy volt egy olyan warez Vista ISO széria, amely már alapból egy trójai kártevőt tartalmazott.

Kutyából nem lesz szalonna, ezt bizonyítja az is, hogy a letölthető Windows 7 build 7100 változatból is volt már fertőzött széria, valamint az Office 2010 prerelease verzióból is volt egy hasonlóan kártékony trójai kóddal kibélelt letöltés. Az ingyenes, ám fertőzött kalózváltozatok Win32/Bifrose.EO trójait tartalmaztak, amely hátsó ajtót nyit a rendszeren. Nagy látványos kárt nem okoz, de azért vannak kellemetlen hatásai. Lekapcsolja a Windows tűzfalát, valamint egy távoli szerverrel kommunikálva további kártékony kódokat igyekszik a fertőzött számítógépre letölteni. 

A hír érdekessége, hogy ellenőrizve minden más hasonló találat egy helyre, a Softpediara mutatott forrásként. Vagyis emiatt a hitelességét százszázalékos nem sikerült bebizonyítani.

Az sem világos, hogy ezek a mindig naprakész kalózok most mit pepecselnek ósdi Vistákkal, a vadi új Windows7  helyett, szóval nem egészen értjük. Minden esetre Windows szoftvert csak tiszta forrásból: magától a gyártótól vagy pedig megbízható kínai kereskedőtől ;-) érdemes beszerezni ;-)

16 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.10.22. 14:29:00

A Windows 7-tel nem kell vigyázni, a letöltött kalózváltozattal kell.

tomi888 2009.10.22. 14:30:46

Miért a következő címmel került címplapra ez a post???
Elég megtévesztő cím, ráadásul negatív irányban...

Antivírus - Óvatosan a Windows 7-tel
Már a Vistából is volt kint gyárilag fertőzött verzió

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2009.10.22. 14:56:36

Szia tomi888!

Ezt én sem értem, biztos bulvárosítani akarták.

Én a teljes cikkben igyeztem korrekt és mértéktartó lenni, sőt azt is jeleztem, hogy bár a Win7RC-ből valóban volt több forrásból is megerősítve trójai változat, ez a mostani hír egyedül a Softpedia híre, pl. a TheRegister-en az eset nyomát sem találtam.

Új autentikus címnek javaslom még:
- Hasbaszúrta élettársát, majd megevett egy rúd csabai kolbászt
- Épségben előkerült az elveszettnek hitt Marsjármű a balmazújvárosi kiserdőben
- Hihetetlen, Kiszel Tünde most tényleg megcsinálta!

mykee · http://www.facebook.com/mykeehu 2009.10.22. 14:57:07

Rambo kérlek, szólj az Indexeseknek, mert már megint 10 Ft-ból aranytojást tojó tyúk lett a weblapjukon, mert ezt írták ki:
"Antivírus Óvatosan a Windows 7-tel
Már a Vistából is volt kint gyárilag fertőzött verzió."

Gyárilag nem adott ki a Microsoft fertőzött verziót, az idézőjelet meg lespórolták, ami komoly félreértésre adhat okot. Köszönöm, és az indexesek meg... :-)))

Mykee

hapcika 2009.10.22. 15:20:15

Miért pepecselnek a Vistával? Talán , mert kihirdették egyes Vista változatokat olcsón frissiteni lehet Win7-re.

The boy without a name 2009.10.22. 15:25:01

Most tisztára két shake-be vagyok esve, mert az XP-m már haldoklik, tört Win7-et meg nem merek felrakni.

Arról van infótok, hogy a Release Candidate-et mennyire lehet tartósan és stabilan használni? Igazából meg lehet elkéne menni a Saturnba, azt venni egyet 16 rongyért, az végül is nem tétel érte, főleg ha ez is 8 évig húzza.

karatekutya 2009.10.22. 15:37:54

és ha felrakom a vírusos Win7-et, és utána felrakok egy letorrentezett víruskeresőt, akkor az leszedi a Win7 vírusát? ^_^

it_guru · http://www.itguru.blog.hu 2009.10.22. 15:42:37

Hát igen, nem túl elegáns cím az Indextől.

Nekik azonban a pörgés a lényeg a bannerek miatt. Hogy ez mennyire etikus, az más kérdés. A Microsoft PR részlege mindenesetre nem tapsol örömében, az biztos.

Énszóltam 2009.10.22. 15:49:52

Egy még be nem foltozott biztonsági hiba miatt nem ajánlja a Windows 7-re váltást a Free Software Foundation Europe. Az FSFE ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy a redmondi cég a mai napig nem javította ki azt a biztonsági hibát, amire a Computer Emergency Response Team (CERT) már október hatodikán rávilágított. A CERT-csoport a rést nagyon veszélyesnek minősítette és közölte, hogy a segítségével bárki sikeresen hajthat végre DoS-támadásokat az adott számítógép ellen.

Énszóltam 2009.10.22. 15:50:26

Egy még be nem foltozott biztonsági hiba miatt nem ajánlja a Windows 7-re váltást a Free Software Foundation Europe. Az FSFE ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy a redmondi cég a mai napig nem javította ki azt a biztonsági hibát, amire a Computer Emergency Response Team (CERT) már október hatodikán rávilágított. A CERT-csoport a rést nagyon veszélyesnek minősítette és közölte, hogy a segítségével bárki sikeresen hajthat végre DoS-támadásokat az adott számítógép ellen.

stanyecli 2009.10.22. 15:52:45

Milyen érdekes, hogy akkor jönnek ezzel a "vírusos-a-warez" c. epizóddal, amikor a kanyarban van az új oprendszerük bevezetése. Nahát-nahát.

belagezabela 2009.10.22. 16:48:29

Az egész cikk egy baromság, maga a Windows 7 egy vírus csak már mutáns alakban nagy terjedelemmel.
Nekem kínai kell hogy semmit se értsek belőle.

HoaxSpecialist · http://hacker.blog.hu 2009.10.22. 20:48:59

Hogyhogy mit pepecselnek? Ezt Te sem gondoltad komolyan! 0day, uj team, uj rls, kikell probalni hogy lehessen azt is szidni!
Es igen, ha ertenek hozza teleb*sznam en is a netet a trojanos hekkelt win7 + vista distroimmal.. :D

gothmog 2009.10.25. 20:26:22

@mykee: na, aki az egész tetejébe még törött vírusirtót is használ, az bizony azt kapja, amit megérdemel.

zcore 2009.11.06. 13:02:02

Igen, valoban igaz...Aki törött virusirtot használ, az azt kapja amit megérdemel...De manapság már senki nem veszi meg az eredeti Windows-ot...
süti beállítások módosítása