No More Mr. Nice Guy

2011. november 30. 13:30 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Énekelte Alice Cooper a hetvenes években a Billion Dollar Babies című bakelit albumon, amire ma már csak idősebbek és katonaviseltek emlékezhetnek. Bár ez a felvétel még fellelhető például a Youtube rejtett bugyraiban, megtekintését azonban Southparkosan fogalmazva semmilyen korosztálynak nem ajánljuk;-) Apropója mindennek pedig az, hogy hihetetlen módon sikerült fogást venni a Facebook elfajzott adatvédelmi gyakorlatán, amire eddig szűkkeblűen mindig úgy tekintettünk, mint eleve reménytelen és soha meg nem valósuló célra. Egészen tegnapig.

A helyzet röviden: alapértelmezetten mindent megosztunk, nekünk kell letiltani, amit nem akarunk, ehhez nehezen kezelhető és bonyolult biztonsági beállításokat kell használni, a felület és/vagy a felhasználói szerződés változásakor pedig korábbi beállításaink előzetes figyelmeztetés nélkül meg is változhatnak. Idézzünk pár fontosabb tételt a teljesség igénye nélkül az FTC panaszlistájáról.

- 2009. decemberében a Facebook megváltoztatta a honlapját, így bizonyos információk, például a barátok listája - nyilvánosságra kerülhetett. Nem figyelmeztették erre a felhasználókat, hogy ilyen változás jön, és nem is kértek ehhez előzetes jóváhagyást.

- a Facebook korábban azt hangoztatta, a telepített applikációk "csak annyi felhasználói adathoz férnek hozzá, amennyi a működésükhöz elengedhetetlenül szükséges". Ezzel szemben tény, hogy az alkalmazások elérhetik szinte minden felhasználó személyes adatait, bár a működésükhöz ezek egyáltalán nem szükségesek.

- A Facebook azt állította, a felhasználók korlátozhatják az adatmegosztást a "Friends Only", azaz csak ismerősöknek beállítással. Ezzel szemben tény, hogy third party alkalmazások ehhez mégis hozzáférhetnek.

- A Facebook azt állította, a "Verified Apps" címkével ellátott programokban bízhatunk, az biztonsági szempontból ellenőrzött és hiteles. Ezzel szemben tény, hogy ez mégsem volt így.

- A Facebook azt állította, nem osztja meg hirdetőkkel az adatainkat. Ezzel szemben tény, hogy megtette, és nem is egyszer.

Nem soroljuk tovább, egy szó, mint száz - az FTC, azaz a U.S. Federal Trade Commission döntése alapján mostantól látszólag megvan, ki mentheti meg Ryan facebookozót. Ha mindez megvalósul, akkor a jövőben nem adhatják el többé titokban és orvul hirdetőknek a személyes adatainkat, az vet végét az idióta applikációk ámokfutásának, akinek ez a feladata: maga az üzemeltető, és nem fordul elő többet, hogy a felhasználói beállítások váratlan megváltozása ismét tömegesen kellemetlen helyzetben hozza a felhasználókat.

Megszűnhet hát végre a kaotika, melynek jellemzésére anno Atko kolléga a következőt írta: "Az uszodában ki van írva: 'mély víz csak úszóknak!' és mellette van úszómester is! Egy közösségi oldal meg olyan, mintha hivatalosan engedélyeznék a strandolást a Niagarában. Aztán ha valaki hamis mentőövvel vagy lyukas csónakkal kereskedik, vonogatják a vállukat és a fürdőzőkre mutogatnak."

Egy ősi Murphy törvény szerint a politikusok (állítólag) tudnak logikusan és helyesen is dönteni, de csak ha előtte már minden egyéb lehetőséget is kimerítettek. Most úgy tűnik, vége lehet a korábbi felelőtlen tobzódásnak, és kedvenc mondatunkkal zárjuk a mai posztot: "Facebook is prevented from misrepresenting users’ privacy or security; is required to get “express consent” before altering users’ privacy preferences; must prevent access to deleted account material after 30 days; will agree to establish and maintain a privacy program; and will submit to a bi-annual privacy review for the next 20 years". Megyek koccintani Clueley-val ;-)

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.01. 14:32:00

Ez pénzről és nem a privacy-ról szól! Naná, hogy kiadja az emberek adatait! Így jár, aki gyalog...
süti beállítások módosítása