2018-as kiberbiztonsági trendek

2017. december 28. 09:54 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Az ESET kiadta a jövő évre szóló kiberbiztonsági előrejelzését. A "Cybersecurity Trends 2018: The Cost of our Connected World" című jelentésben a szakértők bemutatják azokat a kiberbiztonsággal kapcsolatos területeket, amelyekre várhatólag a legnagyobb figyelem összpontosul majd 2018-ban. 

A jelentés leginkább a zsarolóvírusokra, a kritikus infrastruktúrák elleni támadásokra, a várható kártevőkre és a kiberbűnözők elleni küzdelemre fókuszál, azonban a választási kampányokat fenyegető kibertámadások és az adatbiztonság is kiemelt figyelmet kap az összefoglalóban.

Miközben sok vállalat továbbra is hatalmas összegeket utal a zsarolóvírusok készítőinek, ahelyett, hogy a kiberbiztonsági védelmét fejlesztené, a jelentés tanulságai szerint ez a sajnálatos hozzáállás várhatóan 2018-ban is folytatódni fog. 

Stephen Cobb, az ESET biztonsági kutatója szerint miközben úgy tűnik, hogy számos nagyvállalat egyre komolyabban veszi a kiberbiztonságot, és megkapják az eredményes munkához szükséges költségvetést és vezetői támogatást, addig a nekik beszállításokat végző és szolgáltatásokat nyújtó kisebb vállalkozások továbbra is küzdenek a biztonsággal, így vonzó célpontot jelentenek a bűnözők számára.

Ő volt az egyébként, aki 2017-ben megjósolta a kritikus infrastruktúrák elleni támadásokat is.

Az ESET sikeres együttműködése a Microsofttal, az Europollal és az FBI-al a Gamarue botnethez kapcsolódó letartóztatásokhoz vezetett. A jelentés kiemelt figyelmet szentel a biztonsági cégek és a bűnüldöző szervek együttműködésének, ez továbbra is igen fontos és hasznos terület annak érdekében, hogy az internet használata mindenki számára biztonságosabb lehessen. és a nemzetközi bűnbandákra hatékonyan le lehessen csapni.

A világ minden országában hangsúlyos témaként jelent meg 2017-ben a választások esetleges manipulálhatósága. Vajon valóban manipulálhatók a leadott szavazatok, és a hactivisták meg tudják változtatni a választók véleményét, befolyásolva a szavazás végeredményét? Az országoknak 2018-ban meg kell tenniük az ezzel kapcsolatos megelőző intézkedéseket, hogy megvédjék saját demokratikus folyamataik digitális biztonságát.

A 2018 májusától alkalmazandó GDPR szabályozás a korábbi adatvédelmi irányelvet váltja fel, és a határidő közeledtével egyre növekednek az adatvédelemmel kapcsolatos aggodalmak.

A jelentésben az ESET szakemberei az adatgyűjtés felhasználói tudatosságára összpontosítanak, kiemelve az IoT révén begyűjtött adatokban rejlő kockázatokat és hangsúlyozva a jelentős büntetéseket, amelyek a cégeket fenyegetik, ha nem képesek megfelelő védelmet kínálni az általuk kezelt személyes adatoknak.

A technológiai innovációk már 2017-ben is jelentős lehetőségekkel kecsegtettek a digitális világban, miközben az új fejlesztésű eszközök számos biztonsági hiányossággal küzdenek, emiatt pedig a felhasználókat célzó újszerű fenyegetések jelentek meg. Idén azt is láthattuk, hogy a kiberbűnözők egyre inkább a felhasználók személyes adatainak megszerzésére összpontosították támadásaikat.

Emiatt a technikai védekezés mellett 2018-ban a felhasználóknak növelniük kell a kibertámadásokkal kapcsolatos tudatosságukat is és még több felelősséggel kell kezelniük digitális világukat.

A teljes részletes, angol nyelvű jelentés a welivesecurity.com oldalról tölthető le, az alábbi linkről.
https://www.welivesecurity.com/wp-content/uploads/2017/12/ESET_Trends_Report_2018.pdf

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomi1977 2017.12.30. 08:07:44

Kedves István!

A következőt szeretném kérdezni: Az új 11-es NOD 32 Antivirus termékjellemzőinél említik a zsaroló vírusok elleni védelmet. 2017. év egyértelműen erről szólt, és nyilván 2018-ban is tartani lehet tőlük, ezért fontos, hogy védve legyünk tőlük.
A NOD 32 miként teszi ezt? Ez egy adatbázis alapján történő kiszűrést jelent csak, vagy egyéb technológiát is alkalmaz, aminek segítségével esetleg még eddig ismeretlen variánst is képes kiszűrni?
Én eléggé tartok ezektől a fenyegetésektől, bár eddig elkerültek engem, de olvasva a cikkeket a veszély valós.
Köszönöm válaszod előre is!
süti beállítások módosítása