Sokak által vitatott a határ a tisztességes és tisztességtelen közötti keskeny mezsgyén. Egy bizalmon alapuló párkapcsolatban visszásnak tűnik, ha az egyik fél titokban kémkedik a másik után, orvul elolvassa e-mailjeit, SMS üzeneteit. Ugyancsak sokaknak lehet kényes téma a gyerekek számítógép használatának szülők általi felügyelete. Egy biztos: aki titkon kémprogramot telepít, az bűncselekményt követ el és akár börtönbüntetés elé is nézhet.
Nincs ez másként a magánnyomozók esetében - vagy fogalmazhatunk úgy is, aki ilyen ügyetlenül intézi, hogy kiderüljön ;-) - sem engedélyezettek az illegális módszerek. A minap tartóztattak le négy izraeli magándetektívet, akik kereskedelmi információk megszerzésére használtak trójai kémprogramokat Londonban. A Michael és Ruth Haephrati által készített kártevő , melyet illegálisan számos cégnél, többek közt a HOT kábeltelevíziós, illetve az Audi és VW autók kereskedelmével foglalkozó cégekkel kapcsolatban használták bizalmas kereskedelmi adatok gyűjtésére. A cselekményt a hatóságok több hónap börtönbüntetéssel honorálták. Érdekes momentum az ügyben, hogy a detektív irodának nem először gyűlt meg a baja a törvénnyel: a korábbi cégvezető elmenekült egy hasonló eset elől, ahol vétkesnek találták és amit végül csak 90 ezer USD büntetés befizetése mellett úszott meg feltételes szabadlábra helyezéssel.
Bár az természetes, hogy a vállalatok élénk figyelemmel követik versenytársaik lépéseit, de a konkurrencia elemzésen túl illegális módszerekkel operáló cégek megbízása már túlmegy a megengedhető és tisztességes határán. Ilyen illegális mód többek közt a lehallgatás illetve a számítógépes kémprogram telepítése.
Az igen csekély számú lelepleződött és büntetéssel végződött spyware eset közül erősen hiányoljuk a túlbuzgó munkaadók - sok esetben multicégek - saját dolgozóik ellen használt illegális megfigyeléseit. Reméljük, a jövőben ezek az esetek sem maradnak büntető következmények nélkül.
Lassan szinte hidegháborús állapotok vannak: mindenki figyel, támad mindenkit, és nem igazán reménykedhetünk javulásban. Az éppen egy évvel ezelőtti Orosz-Észt kiberkonfliktus ráirányította a figyelmet arra, hogy aki nem képes védekezni, az elveszett. Ezek után az sem meglepetés, hogy a közelgő olimpiára is extra figyelem irányul - mindkét részről. A jövőben pedig sok országban már külön fegyvernem lesz az állami hackercsoport.