Ingyen ebéd

2008. november 19. 15:03 - Csizmazia Darab István [Rambo]

A Microsoft feladta azt az elképzelését, hogy a Live OneCare fizetős biztonsági szoftverével versenyezzen a többi vírusirtó program mezőnyében. Helyette Morro kódnéven ingyenes alkalmazással rukkolnak elő jövőre.

Két évvekkel ezelőtt is lehetett sokakban egy ellenérzés, hogy ugyannarra a cégre bizza az ember a számítógépe biztonságát, aki a "vírustanya" Outlook Expresst vagy a biztonsági lyukaktól hemzsegő Internet Explorer 6.0-t tette le korábban az asztalra. Akkor már inkább egy számítógépes biztonságban profi thirdparty gyártó alkalmazása felügyelje az életet, mint sem az MS úgynevezett biztonsági programja.

Ha megnézzük a korábbi előd, a Windows Defender és a OneCare hatékonyságát és szerepléseit a különféle teszteken, azt láthattuk, nem veszélyeztette komolyan az élboly életét, egyetlen McAfee, ESET vagy Nortonos vezér sem követett el ijedtében harakirit, hogy ettől kezdve munka nélkül fog maradni. És bár a Live OneCare igyekezett elmozdulni az átfogó kártevő védelem irányába, valószínűleg mostanra belátták, nem képesek versenyezni az e területen több évtizedes tapasztalatokkal rendelkező neves gyártókkal, fejlesztőkkel; sem technikailag, sem pedig a piac frontján.

A legfrissebb hírek szerint most az MS Morro szoftvere 2009-es esztendő második felétől lesz elérhető, és hanyagolni fogja az olyan komplett biztonsági csomagokra jellemző extra szolgáltatásokat, mint az adatmentés vagy a PC tunning, pusztán a kártevő felismerésre és eltávolításra fogja helyezni a hangsúlyt - és ezt ingyenesen fogja majd megtenni. Mindesetre majd meglátjuk, milyen pluszokat tartalmaz a jó háromnegyedéves programfejlesztési munka a Live OneCare-hez képest - hiszen ha a Morro ugyanaz lenne, elég lenne átnevezni és most azonnal piacra dobni. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket.

6 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gothmog 2008.11.19. 18:22:01

Tényleg nekiálltak maguk biztonsági szoftvert fejleszteni? Ez furcsa. Náluk inkább az szokott lenni, hogy keresnek egy olyan céget, amelyik jártas a témában, és megveszik...

Algernon 2008.11.19. 22:37:46

Egy keveset azért fejlődtek tavaly óta:
www.av-comparatives.org/seiten/ergebnisse_2008_08.php

Egyébként pedig nem értem a fizetős vírusirtók felzúdulását. Ha valaki ingyenes irtót szeretne, nyugodtan választhatja az Avast!-ot, a fizetős mezőny nagy részét veri.

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2008.11.20. 22:09:08

@Gothmog:
Biztos sántít egy kicsit a hasonlat, de ha mondjuk pl. a Suzuki most elkezdene a nulláról gumiabroncsot fejleszteni, sokan maradnának inkább továbbra is a Good Yearnél vagy a Michelinnél. Aztán ha a Suzukinak nem jönne be a bolt, és rendre lemaradna a teszteken, nem jönne az elvárt profit, ezért elkezedné ingyen adni utána a termékét, egy időre biztosan összetudná zavarni ezzel a "bedobom a gyeplőt a lovak közé, dögöljön meg a szomszéd tehene is, stb..." mentalitással. Igaz, hogy hosszútávon ezzel sem érne el semmit. De mint mondtam, várjuk ki a végét, mi lesz a programból, legyünk alapból bizakodóak :-)

@Algernon:
Az ingyenes progik közül valóban van néhány, amit én is jó szívvel ajánlok azoknak, akik nulla forintot szánnak erre a célra (pl. AVG), ez valóban jobb megoldás a semminél. Nyilván azt is bele kell kalkulálni, hogy egy fizetős terméknél a technikai support is egy olyan hozzáadott érték, ami miatt sokan például ez alapján vásárolnak.

amitlatok (törölt) · http://amitlatok.blog.hu/ 2008.11.21. 06:18:59

Majd meglátjuk, én maradok egyelőre az avastnál.

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2009.06.19. 21:51:03

Idézet ON:

"Magyar nyelvű verzió nem lesz a véglegesből sem, de az még kérdéses, hogy az angol verzió és a mögötte álló támogatás elérhető lesz-e itthon, és ha igen, milyen módon” – ismerte el Budai"

Idézet OFF

index.hu/tech/biztonsag/2009/06/19/a_magyaroknak_nem_jar_a_microsoft_virusirtoja/
süti beállítások módosítása