Álmaimban Amerika visszainteget

2009. november 23. 21:55 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Az ESET nemrég megbízást adott a Competitive Edge Research and Communications nevű cégnek, hogy ugyanmár végeznének el egy felmérést az amerikai internetezők körében a biztonságot, az elektronikus bűnözés helyzetét illetően. Az egyik nagy meglepetés az volt, hogy az átlag amerikaiak mennyire nincsenek tisztában azzal, hogy a számítógépes csalásokat a szervezett bűnözés irányítja.

Mint azt Randy Abrams blogjában olvashatjuk, az amerikai számítógép felhasználók 57 százaléka gondolja úgy, hogy Macintoshnál egyáltalán nincs szüksége vírusvédelmi programra, és biztonságban van enélkül is, míg a PC - értsd Windows - esetén ugyanez 27 százalék. Pedig a Maces gépek egyre inkább áldozatul esnek a számítógépes csalásoknak, a trójai módszerek például platformfüggetlenül működőképesek, lásd media codec telepítés. Aki nem ismeri a saját rendszerét, és túl naív, és sikerül megtéveszteni, az akár egy Solarison is bepötyögi a root jelszót hozzá.

Aztán ott van az adathalászat, amire úgy tekintünk, ez már egy olyan lerágott csont, hogy már csak egészen zsenge ifjak és élemedett korú aggastyánok sétálhatnak bele clueless módon ilyen kelepcébe. Hát nem, a számok tanúsága szerint 50 százaléknál is kevesebben vannak tisztában a phishing fogalmával. Ha csak az adathalászatot vesszük, akkor nem volt jelentős eltérés annak fényében, hogy valaki PC vagy Mac user, hogy szenved-e el ilyen számítógépes támadást.

A megkérdezettek 84 százaléka viszont biztonságosnak véli az online bankolást a tanulmány szerint. Ugyanakkor a felmérés azt is megmutatta, ami egyébként igen logikusan hangzik, ha viszont egy OS X user mégis adathalász támadást szenved el, akkor az átlagnál több pénzt veszít ezen. Végül is pont ezért lesz majd vonzó célpont, mert a Mac gép divatos és kultikus tárgy lett, igazi státusz szimbólum. Ha a CTU-nál Jack Bauer és Dr. House is azon csapatja, akkor annak jelentős reklám ereje van, mindenki ilyet akar. És akinek van annyi pénze, hogy dupla áron vegyen egy jó hardvert, annak az adathalászok helyes feltételezése szerint a bankkártyája is vastagabb lesz, mint az átlag. Erre az egyik kedvenc posztom a Steve Jobs is megvolt című :-)

Milyen is a jó biztonság? Ami egy jó védelmi programon felül (tűzfal, rootkit detektor, antivírus és kémprogram irtó) még hatásosan csökkentheti az áldozattá válást, az a biztonság tudatosság, a hozzáértés, a veszélyek illetve a számítógépes rendszerünk alapos ismerete. Emellett persze figyelmetlen néha mindenki lehet.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása