Az asszony a világ négere

2010. november 12. 14:05 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Énekelte egykor John Lennon egy dalukban, egy egészen más kontextusban. Egy nemrég lezárult kutatás eredménye azt mutatja, hogy a nők látszólag jóval nagyobb eséllyel esnek áldozatául a különféle nigériai és egyéb számítógépes csalásoknak, mint férfitársaik.

A mintegy kétezer résztvevőt felölelő felmérés, amelyben a számítógépes csalások minden formáját vizsgálták - spam, hamis áruk, közösségi oldalakon való hamis profilok és egyéb social networking megtévesztések - azt mutatta, hogy a 25-34 év közötti hölgyek bizonyultak a legnaivabbnak.

Nos kutatás ide, eredmény oda, a konkluzió talán kissé elsietettnek tűnik, a dolog valószínűleg nem ilyen egyszerű. Azt viszont biztosan kijelenthetjük, hogy nemtől függetlenül mindenkire ráfér az alaposság, biztonságtudatos óvatosság és a gyanakvás, és a felkészítés, rendszeres oktatás adja ehhez a kulcsot az emberek kezébe, hogy megértsék, mire és miért kell vigyázni. Például a nyitott wifik száma is mintha az utóbbi időben csökkenne a magánemberek esetében, akik mintha kezdenék megérteni a problémát. Ellenben néhány céges helyen - például ügyvédi irodákban, autókereskedésekben - mintha még mindig nem fordítanának megfelelő figyelmet ennek fontosságára.

Szoktuk mondani, hogy fusson a gépeken a naprakész biztonsági program, frissítsük rendszeresen az alkalmazásokat és az operációs rendszert. És persze egyre jobban igaz az "Az vagy, amit telepítesz" is, magyarán nagyon érdemes megválogatni és odafigyelni arra, hogy csak megbízható forrásból származó, megbízható programokat telepítsünk. Ez néhol viszonylag egyszerű: például ha Macintosh esetén csak az Apple Store-ból, Linux esetén pedig csak a hivatalos tárolóból származóakat választunk.

Ugyanez viszont már nem ilyen egyszerű a Windowsnál és mondjuk olyan applikációknál sem, mint az Androidos okostelefonra vagy Facebookon választható alkalmazások esetében. Ekkor az alapos utánajárás, Google keresés, a gyártók hátterének vizsgálata, a licencszerződés alapos átolvasása adhat némi támpontot. Ám a gyanakvásnak nem kell, sőt nem is szabad itt megállnia, ahogy egy megfelelő biztonsági szoftver kiválasztása is bizalmi kérdés, az igénybevett számítógépes szervíz kiválasztásánál sem szabad kizárólag a fizikai közelséget és az olcsóságot preferálni a megbízhatósággal szemben. Ellenkező esetben könnyen horrorisztikus csalási végkifejletek alakulhatnak ki.

Hogy a felmérésben vázolt helyzet nemektől függetlenül is megváltozzon, ahhoz nyilván sok minden kell. Mindenesetre első helyen a megfelelő szintű és rendszeres képzés áll, de a már gyerekkortól kezdődő biztonsági oktatás is felülmúlhatatlanul fontos - lenne.

12 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

prof. Perselus Piton 2010.11.12. 19:57:14

A gyerekkorban kezdett biztonsági oktatás nálam esélytelen volt, mert akkoriban még szobaméretűek voltak a számítógépek :-)) vagy tán háznyiak?

De a nigériai cuccnak bedőlőknél talán nem a biztonsági oktatás, hanem az IQ hiányos,nem? :-PP

Emmet Ray 2010.11.12. 23:16:40

prof. Perselus, mielőtt valaki lecsapja a labdát, jelentkeznék: a végkövetkeztetés, hogy a nők IQ hiányosak. Mit nyertem?

medvetoka 2010.11.13. 00:25:08

Az összes antivírus program szar, lassítja a gépet. Ha meg negyedévente a biztonság kedvéért lefuttatok egy 30 napos próbaverziót, az nem talál semmit.
Most akkor miért is kellene nekem biztonsági program? Miért ekkora a veszély?
Egyszerűen nem kell rákattintani a your_wife_naked.zip-re, meg az "Ön a 999.999-ik látogató"-ra, valamint használni kell a router tűzfalát.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.11.13. 02:57:59

csak én nem értem a szabad wifi "kockázatát"? Azt odáig értem, hogy az államnak jól jönne egy biztosabb számonkérhetőség, de nekem miért lenne buli? Főleg, ha nem olyan ótvar szolgáltatónál vagyok, amelyik gyanúsításra dobja az ügyfelet?

2010.11.13. 06:38:22

Gyanítom, hogy ezeket a vírusokat a vírusirtó cégek gyártják, különben ki adna 40€ a McAffyért 60 napra?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.11.13. 10:03:10

@Frengi: akkor a McAffy helyett hasznalj McAfee-t, az egy evre es 3 gepre kb 30 font. :)

prof. Perselus Piton 2010.11.15. 16:40:42

@Emmet Ray: ez így, ebben a formában nem igaz ( ezt valami kabaréban mondták, de nem emlékszem, melyikben)...
Szóval a nők nem buták, csak mindenhez érzelmi alapon közelítenek, ezért gyakran összetűzésbe kerülnek a logika szabályaival :-))) ( ezt meg én mondom, nőként, 150-es IQ-val)
Tehát nyertél...ha a név ellenére te is nő vagy,akkor egy kritikát, ha mégis férfi, akkor a tudatot, hogy ezen nők bármelyikének áldozatául eshetsz :-)))

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2010.11.17. 10:22:47

Szia Flugi_!

Csak egy apró érdekes adalék nyitott wifihez. Ha például tehetséges programozó vagy, minden évben megnyered a Hack the Vendort, naponta töröd a Nasa weblapját, a MiTM a kisujjadban van, aztán ha valami eseménnyel gyanúsítanak az otthoni nyitott wifis otthoni géped kapcsán, hiába védekezel, nem fogják életszerűnek ítélni, ha azt állítod, biztos más, valamilyen rossz csúnya idegen bácsi csinálta :-)

Egyetértek veled abban, hogy a feltételezett számonkérhetőséget hozod fel, vannak országok, például a németek, akik már büntetik:
index.hu/tech/biztonsag/2010/05/14/nemetorszagban_megbuntetik_azt_aki_nem_vedi_jelszoval_a_wifijet/

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2010.11.17. 10:27:11

Szia Medvetoka!

Ha pluszban fut még egy program a gépen, akkor gyorsítani nem tud rajta. Abban mélységesen igazad van, hogy sokan tudnak, vagy tudnának óvakodni a "naked pamela anderson.zip" és hasonló csalafintaságoktól. De trójai meg social engineering trükk sok van, ha például szabálytalan parkolásról, kézbesítetlen futáscsomagról van szó, azonnali adóvisszatérítésről, sokan kattintanak. És van ugye még a testreszabott dolog, amikor elolvasság a Facebookon, hogy Lego es WoW fan vagy, akkor már lehet neked ilyec témában küldözgetni, és arra lehet, hogy mégis ráharapsz.

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2010.11.17. 10:29:45

@prof Perselus Piton!

Én R20 és R40 operátorként kezdtem, padló alatt futó kábeldzsungellel, bolgár mosógépméretű lemezegységekkel, lyukszalaggal, lyukkártyával :-)

prof. Perselus Piton 2010.11.17. 17:51:25

@Csizmazia István [Rambo]:

Ó, a lyukkártya...egy gyakorló általános iskolába játam, ami ráadásul a főiskola épületének egyik hatalmas szárnyában volt...és hazafelé elvitt az utunk a matematika tanszék épülete és természetesen a szeméttárolójuk mellet is :-))
Nézegettük a lyukkártyákat és próbáltuk megfejteni a titkot...és meg voltunk győződve róla, hogy bent a "bácsik" úgy olvassák a kártyákat és néha szerpentinként dobált szalagokat, mint mi a könyvet :-)

prof. Perselus Piton 2010.11.17. 17:53:05

+t a mellet végére, elvégre nem cicirovat ez :-))
süti beállítások módosítása