Védelmi tippek a tanévkezdésre

2015. augusztus 31. 17:42 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Vége a nyárnak, holnap már a legtöbb helyen évnyitó ünnepség lesz, és ezzel a gyerekek számára megkezdődik a tanév. Ez egy jó alkalom arra, hogy felelevenítsük, hogyan vigyázzunk számítógépünkre, mobileszközeinkre, illetve személyes adatainkra. Mit tehetünk most, hogy újra vár bennünket az iskolapad, a könyvtár, a középiskola, az egyetem, vagy a kollégium - ehhez adunk néhány gyakorlati tippet.

Az élet velejárója, hogy a gyerekek időnként sajnos elveszítik a dolgaikat, érdemes erre felkészülni, illetve amennyire tudjuk, megelőzni. Az eszközeink fizikai védelme alapvetően fontos, így sose hagyjuk őrizetlenül az osztályban, az iskola területén, de még az étkező asztalnál se. Ne hagyjuk bekapcsolva, amikor nem vagyunk mellette, és ne tároljuk még rövid időre sem a gépkocsiban. Védjük mindig PIN kóddal, jelszóval a belépésünket és az a legjobb, ha van időzített automatikus zárolás is, amely meggátolja, lockolja a hozzáférést, ha valaki próbálkozna.

A fizikai védelem azt is jelenti, hogy arra is vigyázni kell, hogy a kezünkből se kaphassa ki senki. Számos lopásnál szaladnak el jellegzetes kinézetű márkás notebook táskával, így ha nem akarjuk feltűnően vinni a noteszgépünket, legjobb, ha egy semleges kinézetű hátizsákban hordjuk azt.

Legyen rendszeres mentésünk külső adathordozón, amely egy esetleges lopás vagy elvesztés esetén a pótolhatatlan saját munkáinkat - például leckék, vagy diplomamunka - megőrzi. A mentés nem csak lopás esetén, hanem a rettegett váltságdíjat szedő titkosító kártevők ellen is életmentő lehet.

Itt sokan hajlamosak csak a számítógépes adatokra gondolni, pedig a telefonos címjegyzékünk is tartalmaz sokszor pótolhatatlan bizonyuló adatokat - igaz ezek ma már felhőbe szinkronizált formában is mentésre kerülhetnek. Érdemes lehet titkosítva tárolni mind a mentéseinket, mind pedig a készülékeken a saját adatainkat.

Emellett segíthet a lopásvédelem is. A nyomkövető alkalmazás legismertebb módja az androidos mobilok esetén a készülék távolról való keresése, esetleg üzenet a tolvajnak/megtalálónak, illetve végső esetben az eszköz távoli blokkolása, távtörlése is elvégezhető. Ugyanezt igénybe vehetjük hagyományos PC esetében, például a lopásvédelemmel is ellátott ESET Smart Security szoftverrel is.

Ennek segítségével lehetőségünk nyílik információt nyerni az elvesztett vagy ellopott eszköz későbbi aktivitásáról, megtekinthetjük például az automatikusan készülő képernyőképeket, illetve az eszköz webkamerájával készült képeket is, bekapcsolt WiFi esetén pedig az IP-cím alapján még az eszköz feltételezett fizikai helyét is megtudhatjuk.

Emellett érdemes vigyázni az iskolában közösen használt gépeknél is, ahol sosem tudhatjuk, ki ült ott előtte, ki és mit telepített fel oda, így készüljünk a legrosszabbra. A közösen használt gépnél használat után érdemes lehet kitörölni az előzményeket, vagy eleve Privát ablakban látogatni az oldalakat, amely így (elvileg) nem gyűjti és tárolja el helyben a böngészési információkat.

Jobb helyeken egyébként bekapcsoláskor mindig tiszta állapot keletkezik egy lementett alap image fájl alapján, ez esetben például egy újraindítás is tisztába teheti a dolgokat.

Ezenkívül hasznos dolog, ha az étterem, kávézó, iskola, könyvtár nyitott wifijénél nem lépjünk be jelszóval védett accountjainkba, innen nem bankolunk, és nem indítunk vásárlást. A jelszavakról már sokszor esett szó, ez minden helyszínen legyen különböző és megfelelően hosszú. Az is jó ötlet, ha ez igazából jelmondat, és őrizhetjük-megjegyezhetjük ezeket valamilyen jelszó menedzser alkalmazás segítségével.

Ahol pedig lehetőség van - például Gmail, Facebook, Snapchat, Linkedin, PayPal, Yahoo, Twitter, Apple ID - használjuk a biztonságos kéttényezős hitelesítést a belépéshez, ahol a belépéshez szükséges név-jelszó pároson felül a telefonunkra minden alkalommal egyedi kódot is küldenek.

A kártékony kódok legtöbbször valamilyen ellenőrizetlen letöltés, illetve telepítés útján kerülnek a gépünkre, így emiatt érdemes alaposan utánanézni, milyen programokat telepítünk mind a számítógépünkre, mind pedig az okostelefonunkra. A megbízható mobil alkalmazások kiválasztásához készült korábban egy külön összefoglalónk is, amelyt most belinkelünk.

Összefoglalva bár a gyerekek, illetve fiatalok sokszor nem tulajdonítanak akkora jelentőséget saját személyes adataik fontosságának, az incidensek tanúsága szerint a bűnözők egyáltalán nem válogatnak, életkortól függetlenül ellophatják személyazonosságunkat, bizalmas adatainkat, látóterünkön kívül hagyott eszközeinket. Használjunk minden eszközünkön - vagyis nem csak a PC-n, hanem a tableten és az okostelefonon is - olyan vírusvédelmi szoftvert, amely nem csak a kártékony kódokat képes szűrni, de fejlett lopásvédelemmel is rendelkezik.

A fenti egyszerűen alkalmazható tippek betartásával remélhetőleg sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat és gyermekeinket a most induló tanévben.

2 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kispotzak 2015.09.01. 15:17:32

Hát, nekünk ennél jóval egyszerűbb megoldásunk van: gyermek nem hord laptopot, tabletet a suliba sem felismerheto táskában, sem gagyi hátizsákban. De okostelefont se hord. Butat sem. És még véletlenül sembankol az iskolai számítógépről. De azért köszi a tanácsokat :-)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2015.09.01. 15:49:52

de vélhetően 7 évesen még diplomamunkát sem ír, és kollégiumi géptermet sem használ.

és mivel szegénygyerekednek az informatikai oktatás ezt nem fogja megtanítani, így könyvjelzőzd be, és vedd elő, amikor veszel neki okostelót/laptopot/elmegy koleszba középiskolába, neadjisten később egyetemre.

te döntöd el hogy megvonod tőle a digitális fejlődést (ez eléggé nagy butaság lenne), vagy nem és magától egy hozzánemértő e-szemetelő lesz, vagy megtanítod hogyan használhatja ezt az egészet a saját javára.
süti beállítások módosítása