Sokszor és sokat írtunk már különféle biometrikus azonosítási módokról. Többek közt szemezgettünk jelenleg is létező módszerekről, melynek azért nyilvánvaló gyengepontjai is vannak, erről legjobban talán a Hacktivity előadásokról ismert Óbudai Egyetem munkatársai tudnak remekül mesélni például ebben a videóban, vagy egy másik, 2015-ös tenyérlenyomattal kapcsolatos előadásukban.
Mai témánk apropója pedig az, hogy indiai kutatók azt tanulmányozták, hogy az okostelefon gyorsulásmérőjével lehetséges lenne-e olyan egyedi jellemző mintát kimutatni egy gyaloglás, séta folyamán, amelyből biztonságos azonosításra alkalmas módszer válhatna.
Ehhez egy Samsung Galaxy J1-es készükéket használva 50 másodpercenként mintákat vettek, hogy ebben a felhasználóra jellemző járás egyedi jellemzőit ki tudják mutatni. A 3600 mintából a kutatók 93% pontossággal voltak képesek a felhasználó azonosítására. A publikált tanulmány az alábbi linken olvasható.
Korábbi dilemmák valóban csak röviden, felsorolás szerűen: az okosórák is képesek lehetnek a jelszókifürkészésben a támadók kezére játszani. 2014-ben merült fel az a téma, hogy vajon ha az internetezők egérmozgásait - mozgások, kattintások - rögzítjük, a kapott adatok alapján azonosíthatók-e a webes látogatók és egyéni szokásaik.
Ez utóbbi projekt elnyerte a Hétpecsét Információbiztonsági Egyesülettől az "Év információbiztonsági szakdolgozata" címet.
Két alkalommal is képbe került mostanában az iPhone X, egyszer az arcfelismerés kijátszása mindössze 150$-os büdzséből egy maszk segítségével.
Majd pedig az arcfelismerést támogató AI esete az arcvonásokban nagyon hasonlító családtagokkal című tantörténet is szolgált váratlan meglepetésekkel.
Végezetül említsük még meg két korábbi posztunkat is a témában, az egyik a vénaszkenneres gyors fizetési mód, amely a pénztárnál való várakozást tudja hatékonyan felgyorsítani, miközben remélhetőleg a biztonsággal is egy napon említhető a megoldás.
A másik posztban pedig arról értekeztünk, milyen új útjai lehetnek majd a jelszóhelyettesítésnek, többek közt a biometriai azonosításnak. Mit hozhat ezen a területen a jövő, hogyan lehet majd például egyedi szívritmussal, vagy virtuális tokennel kiváltani a jelszavunkat. Jó olvasgatást és kellemes hétvégét kívánunk mindenkinek!