Hideget is, meleget is kaptunk

2008. június 19. 16:31 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Már a részeredmények is biztatóak voltak, most pedig már biztos, hogy a rekord megvolt, az adatok szerint 24 óra alatt mintegy 8.2 millió letöltés történt világszerte, és ebből hazánk is szépen kivette a részét. Néha kicsit lehalt a kapcsolat, de az eredetileg tervezett 5 milliós álomhatárt így is sikerült jócskán túlszárnyalni.



Sok hasznos újdonságot üdvözölhettünk, beleértve a jobb erőforrásgazdálkodást, a 2.x egyik nagy hibája volt, hogy két kanállal ette a szabad memóriát. A másik ami szakmai szemmel szintén hasznosnak újításnak tűnik, az intelligens címsor, az okosabb bookmark, és persze a csalárd oldalakkal kapcsolatos intő figyelmeztetések.



Persze pluszban ilyenkor is jól jöhet a Netcraft Toolbar, mert ha például XSS (Cross Site Scripting) segítségevel eltérített linkre kattintunk, egyből jön a figyelmeztető ablak.





XSS bajok ellen egyébként létezik két külön plugin is XSS Guardian Panel és XSS Warning néven, és a tegnap emlegetett berheléssel mindkettő 3.0 alatt is birtokba vehető.



Azért hogy az öröm ne legyen akkora, hírt kaptunk egy olyan új kritikus sebezhetőségről is, amely a korábbi változat mellett úgyanúgy érinti a vadonatúj 3-as verziót is. A biztonsági javítás készítése állítólag már gőzerővel zajlik, ezt várjuk is nagy tisztelettel.
1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2008.06.20. 12:17:12

Néztem ma is a térképet: Dél Korea: 70 ezer, Észak Korea: 0 azaz nulla :-O
süti beállítások módosítása