Patrick Chan for President

2010. október 07. 13:40 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Győztes csapaton ne változtass! - mondta magának félhangosan Patrick Chan ügyvezető igazgató és vezető pénzügyi tisztviselő, majd diktálni kezdett titkárnőjének: Micike, írja kérem: "Miután az alapokat már sikeresen át a fiók, akkor a részesedése az arány jóvá kell hagynia mind a ketten. Én inkább el nem éri meg az én privát e-mail címét".

Főnök, van ennek egyáltalán valami értelme? Micike, ne szóljon bele abba, amihez nem ért! Inkább tessék, vegyen még egy málnalekvárral töltött mézbonbont porcukorral meghintve.

Az ember azt gondolta volna, tanul a korábbi elkövetett hibákból, folyamatosan apró lépésekkel javít a technikáján a siker érdekében, cizellál és nüansznyikat csiszolgat a stílusán ezek után, vagy ezek után, esetleg ezek után. De nem, nem adja fel, a jó Chan ezek szerint nem tanul holtig. Így marad nekünk a sírva röhögős fogalmazás, emberünk újra meg újra ugyanabba a folyóba lép bele mit sem törödve Herakleitosz alapműveinek esetleges elolvasásával. Mint egy Nyuszi ajtajában ragadt Micimackó, valószínűleg ő is folyamatosan azt gondolja, nem ragadtam ám be, csak pihenek egy kicsit, közben meg tűnődök és dudolászok, meg fogalmazok itten kissé.

"A jó válaszra van szükség
 
Érthető, hogy lehet, hogy egy kicsit nyugtalan, mert nem ismersz, de van egy jövedelmező üzlet javaslatot kölcsönös érdeklődésre számot tartó megosztani veletek. Megvan a hivatkozást én keres valakit, aki megfelel a tervezett üzleti kapcsolatot.
 
Én vagyok Mr. Chan Patrick ügyvezető igazgató és vezérigazgató-helyettes Hang Seng Bank Ltd. Van egy elsötétített üzleti javaslatot az Ön számára. Azt kell, hogy segítse nekem végrehajtó egy üzleti projekt Hong Kong az Ön országában. Ez magában foglalja az átadás egy nagy halom pénzt. Minden erre vonatkozó ügylet jogilag tenni rántás nélkül. Kérjük, törekednek arra, hogy figyelembe legteljesebb diszkréció érintő valamennyi ügyben ezt a kérdést.
 
Miután az alapokat már sikeresen át a fiók, akkor a részesedése az arány jóvá kell hagynia mind a ketten. Én inkább el nem éri meg az én privát e-mail címét (e-mail: (patrickchan5578@yahoo.com.hk), és végül azt követően, hogy én átadják az Ön további információt a művelet.
 
Kérjük, ha nem érdekel törölni az e-mailt, és nem vadásznak rám, mert én vagyok én üzembe karrierjét és az életét az én családom a tét ebben a vállalkozásban. Bár semmi sem merte semmi szerzett.
 
Ön legkorábban választ erre a levélre fogják értékelni."

Ám a hálátlan utókor, a lelketlen közönség nem értékeli az ő fogalmazó zsenijét. Nem is az az igazán szánalmas, hogy spam szemét jön. És nem is az, hogy vannak, akik különféle trükkökkel rendre próbálkoznak. Az igazi szánalom party az, hogy még egy tisztességes kísérlethez is lusták, nem teszik bele még azt a minimális munkát sem az egyik serpenyőbe, csak bambán várják az ölükbe hulló eredményt.

Mindenesetre ismét fellélegezhetünk, a magyar internezetők ezúttal is viszonylagos biztonságban maradtak. Vajon gondoltak már arra, hogy esetleg fel kellene venniük egy állástalan magyar tanárt, vagy valami hasonló? Mert hogy így biztosan nem fog menni a csaló biznic. Ahogy a költő mondja: "Bár semmi sem merte semmi szerzett". Hát ja, egyetértünk művészkém.

2 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cworm (törölt) 2010.10.08. 12:20:02

Rég röhögtem ilyen jót.:D

gothmog 2010.10.17. 18:13:38

Lehet ám, hogy ez ilyen duplacsavar-dolog, hogy aki ennek a béna levélnek bedől, az aztán tényleg oltári nagy balek, és azzal már bármit el lehet hitetni. Akár azt is, hogy ekkora mákja van.

Viszont a levél utolsó előtti sora, amit idéztél, az tényleg olyan szép. :)
süti beállítások módosítása