Máris itt az XP Antivirus Pro 2013

2012. november 05. 13:43 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Nem tétlenkednek sokat a kártevőkészítők, és erőfeszítéseiknek hála, itt az XP Antivirus Pro 2013 nevű átverős biztonsági program.

Az "új Windowsra új hamis antivírust" jegyében már augusztusban megkaptuk a Win8 Security System nevű hamis biztonsági terméket, pedig akkor még a végső megjelenési dátumot is csak találgathattuk. A rekord gyorsasággal dolgozó bűnözők a korábbi WinFixer, WinAntivirus, DriveCleaner, ErrorSafe és XP Antivirus után igyekeztek ismét naprakészek és korszerűek lenni. Az viszont jól látható, hogy jobbára csak a termék névhasználatát illetően tombol bennük a kreativitás, maga a Win8 hamis antivírus program kinézete maradt a régi.



Végül aztán október 26-án rajtolt el az új operációs rendszer, és a Windows8 megjelenése után nem sokkal máris sok érdekeset lehetett olvasni róla. Többek közt igen izgalmas volt, hogy teljesen fals adatok megadásával is bárki hozzájuthatott 15 dollárért az eredetileg 40 dollárba kerülő Windows8-as frissítéshez, persze ennek nyilvánosságra kerülése után a Microsoft befoltozta ezt a bizonyos lyukat. Hogy aztán ez mennyire segített az elért 4 milliós eladási szám elérésében, nem tudni.


Mai munkadarabunk XP Antivirus Pro 2013 névre hallgat, amely nem csak böngészés közben bukkanhat fel a közelünkben, hanem spamként is érkezhet a kéretlen levél csatolt mellékletében vagy megadott linken. Mint azt már szinte mindenki kívülről fújja, a biztonsági figyelmeztetéseket, hamis riasztásokat produkáló szoftver haszontalan, maga a fertőzés, és üzeneteivel az úgynevezett teljes, irtani is képes verzió megvásárlására próbál buzdítani. Ami igen jó üzlet, emlékezzünk csak ezzel kapcsolatos "32 millió bevétel hetente" című négyéves posztunkra.


Tanácsaink nem változtak, csak megbízható, neves vírusvédelmi alkalmazást használjunk, ismeretlen, felpattanó ablakban jelentkező és azonnal kéretlenül ellenőrzést végző programoktól továbbra is óvakodjunk, legyen ez bár Vista Antivirus Pro 2013 vagy XP Antivirus 2014, 2015 és így tovább. Természetesen a talált állítólagos fertőzéseket csak a fizetős verzió tudja szintén állítólag eltávolítani, így húzzák ki a pénzt a hiszékeny emberek zsebéből, ami ráadásul duplán fáj, hiszen a felesleges fizetés után sem lesz tiszta a gép.

Mivel a kártékony linkek életciklusa egyre rövidebb időszakot jelent, manapság már 2 óránál is gyorsabban változnak az URL címek, így a feketelistás linkszűrőkben önmagukban egyre kevésbé, míg az ezt kiegészítő valós idejű heurisztikus vizsgálatot végző valódi antivírus alkalmazásokban pedig egyre inkább megbízhatunk.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása