Webkamera cirkumveniálás - like a boss

2016. június 23. 16:33 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Már sokszor és sokat beszéltünk arról, hogy használaton kívül csak a letakart kamera a jó kamera, és ebben igen tanulságos volt például Rachel Hyndman esete 2013-ban, akinek az volt a kedvenc szokása, hogy miközben a kádban fürdött, vitte magával a laptopját, és DVD-t nézett rajta.

De már 2010-ben is felkapták azt az esetet, amikor kiderült, hogy Philadelphiában egy iskola titokban otthonukban is megfigyelte a diákokat a webkamerás számítógép segítségével.

A leleplezés után egy ideig még ugyan tagadtak, de végül kártérítést fizettek a diákokról illegálisan készült 56 ezer fotó miatt.

2013-ban írtunk arról is, hogy a lopott bankkártya azonosítókhoz hasonlóan itt is különböző árfolyamok léteznek a feketepiacon, ahogy a PIN kód ellenőrzött USA-beli accountok drágábbak, mint a lopott kelet-európai accountok, itt is a női felhasználók webkameráihoz tartozó hozzáférés áráért - ami már akkor is mindössze 1 amerikai USD - száz férfi használóhoz való webkamerát lehetett kapni.

Az elkövetők feltételezhetően fiatalkorúak, akik kíváncsiságból, és persze a pénzkereset miatt is csomagonként - 100 vagy 500 webkamera hozzáférést egyben - értékesítik a kémprogrammal fertőzött gépekhez való rejtett távoli hozzáférést.

Most arról jutott eszünkbe mindez, hogy Mark Zuckerberg éppen posztolt egy képet saját magáról, háttérben az irodával és a saját számítógépével.

Bár a posztnak és a képnek nem ez a volt a témája, szemfüles olvasók mégis felfigyeltek arra, hogy még egy olyan "megosztó személyiség" ;-) is, mint ő, az idők szelére hallgatva már ő is szépen pedánsan leragasztotta a webkameráját.

Szóval akinek a cirkumveniálás még esetleg nem menne elég rutinosan, annak feltétlenül javasoljuk ezt az oktató videót ;-)

Egyébként örvendetesen egyre több helyen látni letakart kamerákat a számítógépeken, okostelefonokon, így alant egyik kedvenc megoldásunkat mutatjuk, Mikko Hypponen hogyan abszolválta maximális ötletességgel ugyanezt a problémát :-)

Ahogy a kamerára is mint potenciális veszélyforrásra gondolhatunk, ugyanúgy ha valakinek modern, hangvezérlésű Samsung okostévéje van, akkor is érdemes a felhasználói licencszerződés (EULA) alábbi passzusát komolyan venni: "Please be aware that if your spoken words include personal or other sensitive information, that information will be among the data captured and transmitted to a third party through your use of Voice Recognition.".

Magyarul bizalmas információkról ne beszélgessünk a televízió közelében, mert a hangfelismerő rendszer a felvett hangot továbbíthatja külső szerverek felé.

Ezért most zárásképpen - bár ez már volt egyszer régebben, de hátha valaki nem olvasta - jöjjön egyik kedvenc novellánk, Szentmihályi Szabó Péter: 101 mini sci-fi című kötetéből.

"Kémtelevízió

A Nikai cég reklámáron dobta piacra 2011-ben az új háromdimenziós tévéjét, alig harminc rublárért. A Nikai tri-di olyan olcsó volt, hogy az irigységtől sárga versenytársak eldobható tévének csúfolták, és a dömpingár miatt különböző pereket indítottak a Nikai ellen. De egyetlen pert sem veszített a Nikai, sőt büszkén vállalta az eldobhatóságot, mert a Nikai tri-dit nem lehetett szétszedni, s így javítani sem, viszont ha két éven belül elromlott, a vevő ingyen kapott egy újat. Harminc rublárért a bolondnak is megérte ez a vásár. Három éven belül a Nikai letarolta a piacot, csak a nagyon gazdagok és a nagyon szegények ragaszkodtak a hagyományos készülékekhez.

A Nikai cég pedig folyvást gyarapodott, és kiterjesztette birodalmát a hírközlésre és a magas politikára is. A legtöbb hírügynökség és újság Nikai-érdekeltség lett tíz éven belül, és mindenki csak sejteni vélte, hogy a Világállam helyi kormányai csak addig nem buknak meg, amíg szabad utat engednek a Nikai cégnek.

Akik pedig valamilyen módon megpróbáltak fellépni a cég ellen, kellemetlen helyzetbe kerültek előbb-utóbb. Olyan csinos botrányba keveredtek, magánéletük olyan kínos epizódjai láttak napvilágot, hogy szűkölve kértek bocsánatot a cégtől, és vonultak vissza, minél messzebb az emberek tekintetétől.

Ám egy túl kíváncsi tévészerelő mégis szétszedte az eldobható Nikai tri-dit, és megdöbbenve tapasztalta, hogy a képernyő mögött egy parányi videokamera van elhelyezve, mely pontosan közvetíti a képernyő előtt ülők minden szavát és mozdulatát. Egy független tridi állomás világgá röpítette a hírt, és a Nikai konszern hiába tagadott és zsarolt körömszakadtáig, minden kiderült. A Nikai cég olcsó készülékei univerzális, bármikor bekapcsolható családi kémekként működtek, s milliárdokat érő információkat nyújtottak..."

4 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cirrus 2016.06.25. 10:41:53

Kamera az LCD panel mögött... ez nagyon gyenge. Én reálisabb megoldást kerestem volna, pl. a cégnek a NEOEX nevet adom, ez a szokásos helyen lenne a panel alatt, és az O betűbe tettem volna kamerát. Bár ez sem érne semmit rendes internetkapcsolat nélkül, ami tévéknél azért nem annyira jellemző.

A webkamerákról annyit, hogy nem értem, miért kell ilyet tenni mindenbe, én pl. még sosem használtam. Vagy legalább rendesen el lehetne takarni egy műanyag lappal. Mondjuk én a tableten nem takarom le, máshol meg nincs.

tükörfúró 2016.06.25. 13:08:01

Fontos tovább hülyíteni az eleve tájékozatlan paranoiás embereket, felhasználókat...gratulálok!!!! :(

Ez a blog egyre alacsonyabb színvonalú, néha vannak még jó "megvillanások, de a mai poszt egy újabb mérföldő a zuhanórepülésben lévő színvonalgörbén :(

Napi tucat gépet látok, ahol a juzer mindenre és bármire rákattint, vírusvédelem semmi, oprednszerre utoljára két éve ment fel frissités, akkor valami elszállt, és azóta csak ideoda szenved az egész, böngésző privát módról azt sem tudják mi az, egy felhasználó van, az rendszergazda, azt használja a családban mindenki(!), 10évestől a 70éves nagymamáig, jelszó 12345, netbank folyton nyitva, stb,stb

DE a kamera az bezzeg leragasztva, vastagon, még a többi kis "gyanus nyílás", a mikrofon vaku és egyebek is!! Mert FŐ a BIZTONSÁG ugye. LOLOLOL

Ja mellette a 20x olyan veszélyes kézalatt vett, sosem frissült, csont elavult telefon, kékfogra, wifire midnenre rálógatva, tele kompromittáló képpel, szelfivel, mindennel, rootolva, feltéve az utolsó józsika zseblámpaalkalmazása is a store-bol, természetesen istenjoggal,...

Dehát az a telccsy! "Az más"!!
Ott csak nem lehet a kamerát leragasztani ugye, mert hogyan szelffyzgetünk a fészre, instára máshogy.

Na ez a kemény, nem a vídia. LOL.

IamTwo 2016.06.27. 09:15:02

@tükörfúró: teljesen egyetértek. Valami ilyesmit járt az én eszemben is, de megelőztél :)

Attól, mert létezik keylogger, még nem ragasztjuk le a billentyűzetet sem.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.07.24. 14:34:25

@IamTwo: én eddig csak BIOS-ból tiltottam a kamerát és mikrofont, mert egyikre sincs szükségem. Az új gépemen nincs lehetőség a tiltásra... :(
Jöhet a ragacs, ha véglegesítem a gépet. :((
süti beállítások módosítása