A müncheni terrormerénylet lehetséges tanulságai

2016. július 29. 09:04 - Csizmazia Darab István [Rambo]

A közeli napokban egy szomorú esemény híre rázta meg a világot, amelynek sajnos egy 15 éves magyar áldozata is volt. Bár tragédiák bárhol, bármikor történhetnek - ebben a biztonságpolitikai szakértők is egyetértenek - ám mindenképpen érdemes ezzel kapcsolatban végiggondolni, miben lehetünk mégis óvatosabbak, hogy védhetjük meg jobban magunkat,  gyermekeinket. A digitális tér nem játszótér, és az egészséges gyanakvásnak, óvatosságnak itt is helye kell, hogy legyen.

Egy 18 éves német-iráni kettős állampolgár előbb kilenc emberrel végzett lőfegyverével, majd végül öngyilkos lett Münchenben egy bevásárlóközpontban. Mint az utóbb kiderült, az ámokfutó Ali David Sonboly egy lány feltört Facebook profilja mögé bújva igyekezett az interneten "megismert" fiatalokat egy menüre meginvitálva a közeli McDonald’s éttermébe csalogatni, majd megölte őket.

A vizsgálat szerint a gyorsétterembeli tettére már hónapokkal korábban tudatosan készült, és ehhez egy fiatalkorú segítőre is talált 16 éves afgán állampolgárságú barátja személyében.

Korábban mind két fiatal pszichiátriai kezelés alatt állt, Ali David Sonboly pedig valószínűleg tudatosan időzítette napra pontosan július 22-ére az akcióját, vélhetően ugyanis a szélsőjobboldali norvég Anders Behring Breivik 2011-es, 77 halálos áldozatot követelő ifjúsági táborban elkövetett mészárlását akarta valamilyen formában lemásolni.

A kilenc halottat és sok sebesültet követelő gépfegyveres lövöldözés kapcsán bár a hivatalos közleményben kizárták a politikai motivációt, egyes Europol szakértők szerint több száz, az Iszlám Államhoz kötődő potenciális terrorista lehet a bevándorlók között.

Leszűrhető tanulságok
Elsősorban lényeges megjegyezni, hogy biztonságtudatosság nem egy állapot, hanem egy folyamat, amely rendszeres tanulást, oktatást feltételez, hiszen az incidensek száma, fajtái is folyamatosan bővülnek, egyre újabb trükkök jelennek meg.

Emellett az is tapasztalható, hogy magabiztosságban sokkal többet feltételezünk saját biztonságtudatosságunkról, mint amilyen erős az a valóságban. Például egy 2013-as, a North Carolina State University által végzett vizsgálat jól demonstrálta mindezt. Bár a megkérdezettek 89 százaléka a teszt előtt biztosra állította, hogy őt egyáltalán nem lehet becsapni adathalász e-mail üzenettel, ám a próba során azok aránya, akik a támadóktól jövő phishing üzeneteket valóban nagy biztonsággal képesek voltak megkülönböztetni a valódi legális levelektől a gyakorlatban már mindössze csak 7.5% volt.

Vonzó fotót tartalmazó profilokra - lehet az hamis is - a statisztika szerint az ilyenekre sokkal többen kattintanak. Már egy 2008-as kísérletnél bebizonyosodott, hogy egy kamu adatlap Dolus Carson nevében a szimpatikus kísérőszöveg és impozáns fotó - esetünkben ez Marcus Vick, 183 cm magas, 93 kg-os amerikai profi futballistát ábrázolta - segítségével pár nap alatt száz fölötti "barátot", "ismerőst" volt képest produkálni.

Valójában azonban sosem tudhatjuk, a magát bemutató személy valóban az-e, akinek mi látjuk.

Egy amerikai vlogger, Coby Persin egy elég egyszerű kísérletben mutatta be, hogy egyáltalán nincs nehéz dolguk a pedofiloknak, nagyon egyszerű elcsalni naív gyerekkorúakat. A szülők engedélyével egy 12, egy 13 és egy 14 éves lánnyal kezdett el beszélgetni Facebookon. 15 éves fiúnak adta ki magát, és minden gond nélkül kapta meg a címeket, az egyik lány pedig még az autójába is beszállt, annak ellenére, hogy sohasem látta a fiút.

Először csinált egy kamuprofilt, aztán bejelölt három lányt. A 13 éves Mikayla minden félelem és távolságtartás nélkül beszélgetett az idegen fiúval. Pár nap után Persin találkozót kért, amire a lány igent mondott. Még azt is elárulta, hogy a szülei nincsenek otthon, és a házukhoz legközelebbi parkban beszélte meg a randit.

A második esetben a 12 éves Julianna könnyen beleegyezett, hogy találkozzon az idegennel. Csak egy dolgot kötött ki, akkor kell találkoznunk, amikor apukája nincs otthon. Felhívta magához Persint, akinek aztán ajtót nyitott.

A legelszomorítóbb a harmadik lánynál történt. A 14 éves Jenna szintén hamar találkozott Persinnel, aki a házuknál vette fel. Jenna gondolkodás nélkül igent mondott a kocsis randira, és simán beszállt a furgonba, pedig teljesen más ember ült a volánnál, mint akivel az interneten beszélt. Amerikában több mint 750 ezer regisztrált pedofil él, akiknek még a kisujjukat sem kellett volna megmozdítaniuk, hogy találkozzanak ezzel a három lánnyal. Persin videóját a Youtube-on már több mint 46 millióan nézték meg.

Nagyon sok a kíváncsi, hiszékenyek ember, akik szinte mindenre kattintanak, legyen az egy olyan kérdés, mint például "mi az indián neved?". Jól mutatja mindez a nem megfelelő felhasználói hozzáállásunkat, hiszen a 2011-es Facebookos átverésnél előre "kellett" lájkolni, hogy megtudjuk, mi is az indián nevünk. Ennek aztán több százezer előre lájkoló netező bedőlt, és ezzel a balekok nevében az üzenenőfalra posztolva, valamint a lementett ismerőseiknek is továbbküldve roppant gyorsan tudott terjedni a dolog.

Bár eltelt már 5 esztendő, vagyis a felhasználók közben vissza is vonhatták volna, de a gyulai ékszerbolt azóta is 900 ezer FB kedveléssel rendelkezik. Igaz a hivatalos magyar brandek közé már jó egy éve nem sorolja be őket a Socialbakers, ám korábban e trükközés miatt olyan itt szereplő márkákat is megelőztek, mint a Milka, Samsung, Spar, Tesco, McDonald's, Telenor vagy éppen Coca Cola.

Hasznos tanácsok, tippek
A szülő felelőssége nagyon nagy, igenis folyamatosan tanulnia kell, hogy értse ezt a világot, es nézze meg, hogy mit csinál a gyermeke nap mint nap a gép előtt! Érdeklődjön, kérdezzen, figyeljen!

Az online biztonságban is sokat számít, hogy mit hiszünk el, illetve hogy mit veszünk észre. A hoaxok, spamek, social engineering trükkök sajnos már mindennaposak lettek, hamis PayPal számlák, állítólagosan felfüggesztett banki accountok, hamis halálhírek, és egyéb trükkök formájában folyamatosan szembesülhetünk velük. Emiatt az óvatosság, az úgynevezett forrás kritika elengedhetetlen ahhoz, hogy a csalásokat, átveréseket- például Bill Gates elosztogatja a vagyonát - megkülönböztessük a hiteles hírektől, üzenetektől. A mai világban senki nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy az internetes közegben - ahol a másik fél annak mutatja és adja ki magát, akinek csak akarja - látatlanban elhisz bármit. Legyünk gyanakvóak, óvatosak.

A közösségi oldalakon lehetőleg ne jelöljünk vissza ismeretleneket, és soha ne beszélgessünk teljesen idegenekkel! Gyermekkorúaknál hasznos szabály az is, ha megkérjük, a közösségi oldalakon ismerős felvételét és fotó megosztását előzetesen mindenképpen beszélje meg velünk!

Ismeretlenekkel való esetleges személyes találkozás előtt hasznos, ha minél több platformra átúsztatjuk a kapcsolattartást, ehhez kérjünk privát e-mailcímet, konkrét közösségi oldali linket, és/vagy telefonszámot. A valódi hús-vér embereknek általában mindig van pár Facebook ismerőse, LinkedIn barátja, vagy Twitter követője, ezzel a kamuprofilok könnyebben kiszűrhetők. Ha valaki vonakodik az alternatív csatornákon - e-mail, Skype, telefon, stb. - történő kapcsolatfelvételre, például mereven elzárkózik a telefonos kapcsolattartástól, az is gyanús jel lehet. A személyes találkozásnál mindig tudjon róla valamelyik családtagunk, barátunk, hogy pontosan hova is mentünk.

Nem árt tisztában lenni azzal, hogy akkor is lehet rólunk kép, "lenyomat" az interneten, ha mi magunk nem regisztráltunk, vagy nem osztottunk meg aktívan semmit.

A barátok, ismerősök ugyanis sokszor kéretlenül megteszik ezt helyettük, és feltöltik a közös kiránduláson készült fotókat, vagy egy eseményen megjelölnek bennünket, munkahelyünk, konferenciáink, sporteredményeink, kommentjeink valamilyen szinten ugyancsak háttérként kisebb-nagyobb mértékben jelen vannak, illetve ezek a netes keresőkből elérhetőek.

Mindenkinek meg kell értenie, hogy a jelszavunk védi a privát szféránkat. A kellően erős és minden helyszínen egyedi jelszót, a lehetőség szerint mindenhol kihasznált kétfaktoros hitelesítést, valamint az incidens nélkül is tervszerűen rendszeresen változtatott jelszót tekintsük úgy, hogy az nem csak a mi titkaink, adataink védelmét szolgálja, hanem családtagjainkét, barátainkét is. Hiszen így a profilunkat megóvhatjuk attól, hogy illetéktelenek azt feltörve másokat átverhessenek.

A statisztikák rendre azt mutatják, hogy az ismerősök nevében érkező levelekre, üzenetekre, linkekre már sokkal könnyebben kattintanak az emberek, így saját óvatlanságunkkal könnyen veszélybe sodorhatunk másokat.

21 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bkkzol 2016.07.30. 10:47:36

Állítsák már le Merlelt! Már teljesen nyilvánvaló, hogy elmebeteg. Ha nem enged Európa be bevándorlókat akkor később nem lesz második, harmadik generáció se. Probléma megoldva.
Munkaerőnek meg nem alkalmasak. 1 év alatt 54 (!!!) állást töltött be bevándorló Németországban!

ogli dzsí 2016.07.30. 10:57:21

Az internetes közegben pont ugyanazt kell tenni mint a normál életben. Ne legyél paranoiás de idióta se!

Ezeknek a gyerekeknek az egész családja idióta (generációk óta) úgyhogy nem kár értük. Darwin megoldja. A nyugat európai migrisimogatókért se kár, majd tanulnak belőle ha levágjják a fejüket a gecibe.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.07.30. 12:12:50

A faszbukon a vér ballibsik már legyártották a legendáriumot az esetről, mely szerint az iráni fiú is áldozat, mert a társadalom váltotta ki belőle ezt a reakciót, mert nem fogadták be, és így akarta bizonyítani hogy német.. Tehát a gonosz nácikok, tágabb értelemben a pedig a fehér többségi társadalom felelős az esetért. Mii vaan? Németországnál idiótább, migrinyalóbb ország a világon nincs. Itt kifejezetten versenyelőny egy iskolában, ha valaki boxos. És akkor ezek a derék agyhalott, kultúrájukat önként, dalolva feladó germánok lennének a felelősek azért , mert ennél a pezsa kölöknél elszakadt a cérna és muzulmánokat kezdett gyilkolászni, megölve egy magyar állampolgárt is..
Az a legszebb a ballibsikben, hogy bármiből ki tudják okoskodni, hogy végső soron a fehér ember a hibás.. (Na meg persze a Zorbán..) Sebaj egy kihalásra ítélt politikai tábor utolsó mohikánjai ők..:)

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.07.30. 12:18:36

@bkkzol: Már megbukott, ő is tudja. Vele egész biztosan nem fognak nekimenni a következő választásnak. Pár év múlva valami Ensz semmittevész lesz valamelyik gittegylet szervezet jól fizetett vezetőjeként, esetleg igazgatótanácsi tag valamelyik multinál

na4 2016.07.30. 12:20:21

A legföbb tanulság, hogy a migráncsürhét el kell zavarni a pi....-ba Európából a velük szimpatizáló politikusokkal együtt, ill. mindazokkal együtt, akik lehevövé tették, hogy ezek a hordák idejöjjenek.

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.07.30. 13:02:23

@Hóhér az utolsó barátod: Hát, nem a náci söpredék baltázik szamurákardozik teherautózik robbantgat keresztül-kasul ojrópában!

De az igény az nő rá!

-JzK- 2016.07.30. 13:36:00

A összes ilyen merényletnek egyetlen tanulsága van: az, hogy nem helyes etnikailag-kulturálisan idegen elemekkel semmi szín alatt vegyülni, Európába csak fehér-keresztény embereknek szabadna csak élni.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.07.30. 13:50:52

@Hóhér az utolsó barátod: Ti fogtok nagyon hamar eltűnni ballibsik. Ti még a teroristáknál is kártékonyabbak vagytok, mert a társadalom természetes önvédelmi reflexeit akarjátok blokkolni, és valami perverz okból kifolyólag egy teljesen idegen kultúrájú néptömeggel benépesíteni Európát. De időtök lejárt, kezd mindenki átlátni a hazugságaitokon..

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.07.30. 14:17:46

@A megvalósult amerikai ólom..: takonyka, az elődeitek is aljas gazemberek voltak, de azoknak legalább gerincük volt. Ti gyáva szarok még azt is letagadjátok, hogy nácik vagytok. És pont egy ilyen féreg ugat itt habzó pofával? Ej, ej... :D

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.07.30. 14:19:07

Tanulság:

nem szabad az uszodákba leengedni a lányainkat, mert úszóedzők és hordáink erőszalkolják meg őket
nem szabad McDonaldsba menni mert bárki lelőhet ott
nem szabad megengedni, hogy a bevándoroltak gyerekei megszülethessenek az új hazájukba
nem szabad engedni, hogy aki pszichiátria kezelésre járt, az többé kimehessen az utcára
nem szabad engedni, hogy olyanok éljenek köztünk, akiknek hajlamuk van arra hogy brutális erőszakkal válaszoljanak minden kérdés feltevésre

Az összes ilyet haza kell zavarni oda ahonnan jött. Például azokat a Félázsáiábó bevándorolt magyarokat is, akikre a fenti kritériumok ráillenek.

És ha ez így meglesz, akkor végre egyedül élhetek a Kárpát-medencében enélkül a sokmillió magyar paraszt mindennapi attrocitása nélkül!

fideszes Bróker kormány 2016.07.30. 14:26:23

@-JzK-: "Európába csak fehér-keresztény embereknek szabadna csak élni."

Ezt a Hitleri náci ideológiát már a 14 éves korában megtanulja a gyerek, hogy milyen mocskosság is ez.

Nem innod meg drogot szívnod kellett volna egész gyerekkorodban hanem iskolába járni és minimum elégségesre elvégezni azt a nyolc osztályt. Akkor talán még egy becsületes segédmunkás is válhatott volna belöled és nem lettél volna mélysuttyó fideszes proli.

Tündér 23 (törölt) 2016.07.30. 15:00:22

Uraim, ha lehetne moderálják magukat! Köszönöm.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.07.30. 15:48:10

@Tündér 23: Talán meg kellene nézni, hogy -érvek hiányában -ki kezdett el ordenáré módon társalogni..

Krumpli Bogart 2016.07.30. 15:53:59

@Hóhér az utolsó barátod: Egyetértek. Ezért s kifogásolom erősen, hogy Európában iszlamista, dzsihádista kamikazé gyilkolódroidok élnek, egyre többen, és többen, és többen........, akik az embereket írják szisztematikusan - a politikai elit és a liberális jogvédők hathatós támogatásával.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.07.30. 15:56:50

@Krumpli Bogart: azt hiszem, te sem vagy képben. Emberekről beszéltem, nem nácikról.

dunántúli gyerek 2016.07.30. 15:59:31

Nagyszerü hírek jönnek nap mint nap az országból. Úgy tünik idén a gonosz kerítés miatt nem vonulnak tízezrével az M1esen nap mint nap orkok szerte az országban, meg nem is fejezik le a békés járókelőket Allahakbarozva.

A reálbérek 3 éve a GDP növekedés duplájával emelkednek.
A munkanélküliség helyett a foglalkoztatottság dönt minden hónapban rekordokat.
A turizmus is rekord pénzt hoz 2016ban Magyarországnak, mert a zemberek nem kokeró gyilkosokkal akarnak nyaralni.
Nincs infláció, minden évek óta ugyanannyiba kerül.
Még 2017ben érkezik az újabb, harmadik SZJA csökkentés.
Az elvándorlás, a térség többi gazdaságával szemben nem jelent problémát, lévén hozzánk minden évben több (magyar)bevándorló érkezik mint amennyi távozik.
A lakosság 50%-kal kevesebbel tartozik a bankoknak, mint 2010ben, és az állam eladósodása is meggyógyult.
A hitelkamatok a 2010es töredékét teszik ki.

Nna ezért nincs esélye hogy ballib kormány vagy ballib 1/3 alakulhasson itt ki 2018ra.

Helyszíni zsemle 2016.07.30. 17:10:54

"Egy amerikai vlogger, Coby Persin egy elég egyszerű kísérletben mutatta be, hogy egyáltalán nincs nehéz dolguk a pedofiloknak, nagyon egyszerű elcsalni naív gyerekkorúakat. A szülők engedélyével egy 12, egy 13 és egy 14 éves lánnyal kezdett el beszélgetni Facebookon"

Ez igy erthetetlen, mert megis mi koze van a pedofil szexualitasu embereknek ahhoz, hogy valaki beszelget egy 12 eves emberrel valami idiota weblapon ?
Egyaltalan miben nincs nehez dolguk a pedofiloknak, a mosasban, fozesben, autovezetesben, funyirasban ?
Szoval kifejthette volna a postolo, hogy mire gondol, mi a lenyeg ? Mert nem latni az osszefuggest valakinek a szexualis iranyultsaga, es egy masik ember elcsalhatosaga kozott.

Orban VikTROLL 2016.07.30. 17:22:48

A tanulság az, hogy aki olyan nulla ikus gyökér, hogy fosbuk oldalra regisztrál, vagy csak megnyit ilyen oldalt, azért NEM KÁR akármi is történik vele. Ezek olyan ostobák, hogy jobb is ha megszabadul tölük a társadalom.

Trailblazer 2016.09.15. 10:05:32

Moderáció nincs ehelyütt? Elkelne...

Csizmazia Darab István [Rambo] · http://antivirus.blog.hu 2016.09.15. 12:32:46

Szia Trailblazer!

De van, csak késik. Köszönöm szépen a jelzésedet, menet közben hagytam, aztán kicsit megfeledkeztem róla.

Ja és nagyon szerettem anno a Competiton Pro mikrokapcsolós joy-jal irányítható jó kis pattogó labdát a C64-en :-)
süti beállítások módosítása