Beköszöntő

2007. szeptember 17. 20:26 - Csizmazia Darab István [Rambo]

A számítógépes biztonsággal még Commodore 64-es koromban találkoztam először, és nem igazán voltam érte hálás a sorsnak. Sikerült egy másolásvédelem miatt a 1541-es típusú lemezegységet használhatatlanná tennem. Szétszedés után aztán kiderült, az olvasófej került olyan szélső helyzetbe, hogy csak kézzel lehetett visszaállítani.

A nagy izgalom – hiszen a bécsi út másik végéről nagy nehezen szerzett jószágról volt szó - és az összeszerelés után aztán jött a boldogság: mégsem ment tönkre, újra rendesen működik. Talán ez volt az első számítógépes tapasztalatom arról, hogy vannak, akik nem becsületes eszközökkel élnek, akik pusztítani szeretnek és hogy nem árt az óvatosság.
 
Pár évvel később programozóként érdekelni kezdett, vajon miért potyognak le a karakterek a képernyő aljára. És vajon mitől indul újra a PC péntek 13-án? Az évek során az F-Secure és Kaspersky magyarországi képviseletén dolgozhattam vírusvédelmi tanácsadóként, bábáskodhattam a Vírus Híradó megszületésénél, melynek főszerkesztője lehettem, a PC World Magazin online szerkesztőjeként ténykedhettem, és a VirusBuster víruslaboratóriumában is dolgoztam. Bár jelenleg a NOD32 magyarországi képviseletén dolgozom, és a példákat sok esetben ezzel a víruskeresővel fogom majd bemutatni, szeretném a bejegyzéseimet elfogulatlan szellemben  publikálni.



A napi hírek, a történések tengerében egyre jelentősebb helyet foglalnak el életünkben a webnaplók, a blogok. Sok olyan érdekes ember és szervezet vezet ilyet, akinek van mondanivalója, megfigyelése, felismerése, izgalmas tapasztalata, és sok ilyen naplónak vagyok rendszertelenül, de azért visszatérő olvasója. A számítógépes biztonságot is „elérte a végzet”, számos webnapló méltán tarthat számot érdeklődésünkre, hogy csak az egyik leghíresebbet említsem: az F-Secure weblogja igazi csemege a szakmabelieknek. Induljon hát az Antivírus Blog, ahol igyekszem majd minden érdekes külföldi és hazai biztonsági témáról hírt, képet és véleményt nyújtani.

És hogy legyen valami mottó is: "A gravitáció nemismerete nem mentesít a zuhanás alól..."
Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása