Mennyi? 420 ezer. Mi 420 ezer? Miért mi mennyi?

2010. június 18. 11:40 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Egy friss brit tanulmány szerint elképesztő mennyiségű a kéretlen levéláradat, az ezzel járó csalások, megtévesztések pedig egyre több kárt okoznak az óvatlan felhasználóknak.

Széles csövön ömlik a csaló üzenetek sokasága, az elmúlt egy évet vizsgálva óránként 420 ezer ilyen érkezik a szigetországi postafiókokba. A banki csalásoknál pedig mintegy 55 százaléka az üzeneteknek hivatkozott valamilyen közismert neves bankra, próbálkozott annak nevében.

A csalók emellett egyre emelkedő mértékben adják ki magukat valamilyen jótékony, adománygyűjtő szervezetnek is. Ugyancsak gyarapodó számú DNS eltérítéssel és keresőtalálat mérgezéssel találkoztak a szakemberek, de nőtt az olyan hamis ügyfélszolgálatok száma is, akik a bank vagy hivatalos szerv nevében telefonálva próbálnak érzékeny adatokat szóban kikérdezni.

Ami viszont igazán ijesztő, hogy a korábban kalkulált "csak" 5-10 százalékos viktimológiai ráta helyett a valóságban tapasztalt számok ennél jelentősen magasabbak voltak. A felmérés szerint már minden negyedik brit (25%) áldozatul esett adathalászati támadásnak, és egy átlagos pénzbeli veszteség 285 GBP, vagyis nagyjából százezer forint volt. Ebből pedig egyenesen következik, ha a támadási potenciál emelkedik, úgy a védekezés hatékonyságát is különféle megoldásokkal, eszközökkel és persze felhasználói programokkal, oktatással sürgősen emelni kellene.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása