Közös fellépés a support csalások ellen

2012. október 04. 10:10 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Ausztrália, Kanada és az Egyesült Államok együttesen lépnek fel a mind gyakoribb hamis supportos átverések ellen. A gyanútlan áldozat kap egy kéretlen emailt vagy telefonhívást, melyben nem létező technikai hibára figyelmeztetik - néha arcátlanul akár a Microsoft nevében jelentkeznek - majd borsos számlát nyújtanak be a "segítségért", illetve kártékony kódokat, vagy távoli hozzáférést biztosító weboldalakra próbálják meg elirányítani a naiv felhasználókat.

Az átverési mód elképesztő mértékben terjed, hiszen már 2011-ben úgy nyilatkozott a felhasználók 15 százaléka, miszerint ők már kaptak ilyen hamis levelet vagy telefonhívást. A borsosnak mondott számla egyáltalán nem költői túlzás, hiszen esetenként akár 450 USD összeget is igyekeznek legombolni az ügyfelekről, ami a mai árfolyamon számolva kb. százezer forintjával abszolút nem kispálya. Ausztrália, Kanada és az Egyesült Államok már több ízben léptek fel közösen csalók ellen, többek közt magánszemélyek panaszaira reagálva például az elkövetők számláinak befagyasztásával, összehangolt jogi és fogyasztóvédelmi akciókkal igyekeztek elejét venni az ilyen kéretlen telemarketing hívásokkal operáló csalássorozatoknak.


Sajnos nagyon is jellemző az megállapítás, amit a budapesti Kibertér-konferenciára érkező brit külügyminiszter, William Hague nyilatkozott korábban: "It has never been easier to become a cyber criminal. Today, such attacks are crisscrossing the globe from north to south and east to west - in all directions, recognising no borders, with all countries in the firing line." Kész exploit kódokat bárki bármikor könnyen találhat az interneten, de a kiberbűnözők kész termékként is árulják a könnyen kezelhető botnetes kártevőiket, amit akár adott időszakra bérbe is lehet venni, 24 órás teljes körű terméktámogatással együtt. A több ország részvételével október 4-5 között zajló budapesti megbeszélés többek közt a kiberbűnözés általános helyzetével, a biztonságos és megbízható hozzáférés kérdéseivel, illetve a nemzetközi biztonság érdekében megtehető összehangolt stratégia kialakításával is foglalkozik majd.


Visszatérve a hamis ügyfélszolgálat nevében elkövetett problémára, az ESET szakemberei is rendszeresen igyekeznek felhívni a figyelmet erre, így az idei Virus Bulletin konferencián is napirendre került a téma David Harley, Martijn Grooten, Steven Burn és Craig Johnston előadásában "My PC has 32,539 errors: how telephone support scams really work" címmel.


Mi most zárásképpen egy korábbi posztunkat ajánljuk elolvasásra, melyben nem csak a Microsoft nevével való visszaélés az érdekes, vagy hogy ilyen megkeresések már a Facebookon is terjednek, hanem inkább az írás végén összefoglalt kisokos, miként védekezhetünk eredményesen az ilyen csalók ellen.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása