Kártékony antivirus linkek - villám őrjárat 7.

2012. december 14. 14:53 - Csizmazia Darab István [Rambo]

Egyfajta röpke "Link Patrol" keretében teszünk időnként kisebb őrjáratot hamis antivírusok, a hamis antivírust terítő linkek nyomában, különösebb sallangok, terjedelmesebb tiszteletkörök nélkül. Mai programunk nem is akármilyen, egyenesen Microsoft Antivirus 2013 a becses neve, ám gyaníthatóan mégsem Redmondban készült.

Az előző részek tartalmából ;-) Korábbi epizódjainkban már szerepeltek olyan hírességek, mint a "Windows Virtual Angel" vagy az "XP Antivirus Pro 2013" nevű átverős biztonsági program, vagyis mind a Windows elnevezés, mind az aktuálisan közelgő 2013-as évszám (ha nem lesz éppen világvége) valamilyen kontextusban már terítéken volt. Ezúttal a kártevőterjesztők továbbmentek, és magának a Microsoft cégnek a nevét is beleálmodták az új "termékbe", hátha bizalmat ébreszt, és valaki naivan úgy gondolja, a "Microsoft Antivirus 2013" programmal így minden rendjén van.


A sokadik hamis víruskergető szoftver esetében is szokás szerint csak a név változik, a program külleme és célja ugyanaz maradt: pénzt szedni a semmiért, nem létező fertőzésekre hivatkozva. Ami talán itt kicsivel durvább, az a sajnos korántsem szokatlan névbitorlás. Erről már írtunk korábban, létező programok, gyártók, márkaneveire nagyon hasonlító elnevezés alkalmazásától nem igazán rettennek vissza a bűnözők. Kezeink között olyan hamis antivírus programok jártak már, mint a "Smart Security" vagy akár a "Wireshark Antivirus".


Hogy ne kerüljünk ilyen kellemetlen helyzetbe, javasolt, hogy fusson naprakész internetbiztonsági szoftver (valódi antivírus, kémprogramirtó, tűzfal) a gépünkön. Amely akár a kártékony kód viselkedése, akár a kártékony URL feketelistázása miatt jó eséllyel fennakadhat a szűrőjén. Emellett ha nem kattintunk gondolkodás nélkül mindenre, máris a tőlünk elvárható legnagyobb gondossággal megtettünk mindent a biztonságunk érdekében. Ha bármilyen levél, üzenet, popup ablak esetében gyanút fogunk, hogy csakis hamis riasztásról lehet szó, bátran használjuk először is az internetes keresőket, és tájékozódjunk. Lehet, hogy éppen egy tipikus átverést sikerül még kattintás és fizetés előtt idejében beazonosítani.


Zárni minden villám őrjáratunkat egységesen ezzel az univerzális okossággal fogjuk: "Soha ne használjunk és ne telepítsünk olyan programot, amelyre rákeresve a Google szinte összes találata "How to remove..." szófordulattal kezdődik."

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Skunkworks 2012.12.15. 17:45:58

Haver mesélte, hogy faterja mindig ezt mondta, amikor játszani akart a commodorral: Sanyi, tőccsd má' bea falkon patroNt, jáó?
süti beállítások módosítása